Zsib

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A zsib nem tévesztendő össze a zsibvásárral, mert semmi köze hozzá.

Eagle 01.svg

Rövid jellemzés[szerkesztés]

A zsib (latinul: Zsibonaus zsibonaueaiueouaeo) egy a – fel nem fedezett – magyar mitológiában lévő kis méretű madár, melynek egykor csodatévő erőt tulajdonítottak. A madár – mint említettük, de ezt sosem lehet elégszer hangsúlyozni - kis méretű volt. Leginkább a Turul madárhoz lehet hasonlítani, mely háturul teljesen ugyanúgy nézett ki, csak más volt. A zsib nemcsak a mitológiában, hanem a valóságban is létezett, de ezt kevesen akarják elismerni.[1]

A zsib a turul távoli rokona, de már régen nem állnak egymással szóba.

Zsib népe elveszik![szerkesztés]

Mármint a zsib veszett el a népe elől. Jött ugyanis a turul háturul és erős céljává tette, hogy a népet irányítsa azáltal, hogy valami uralkodócsaládot hoz létre. Inkább ne is akarjuk elemezni, hogy hogyan akarta ezt az uralkodócsaládot létrehozni, arra nagyszerűen megfelel bármely magyar történelemkönyv, mely próbálja firtatni a magyarok eredetét. Ezért hát, fogalmazzunk finoman: harcolni kezdett a zsibbel. Mivel a zsib kicsi volt, ezért hát nem meglepő, hogy nem ő nyert. A zsib madár szépen lassan kikopott a köztudatból és csak néhány ősi mondókában és szólásban maradt meg.

A zsibről szóló szövegek[szerkesztés]

  • „Zsib, Zsib Zsóka, Vak Varjúcska, komámasszony kéreti a szekerét. Nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.” Manapság már ez is megváltozott. Még így is nagyszerűen rámutat e mondóka, hogy a zsibet Zsókának hívták annak idején, és arra is, hogy a másik szent állat a vak varjú volt, akinek a helyére szintén befurakodott a turul.
  • „Héj, mi ez a zsibvásár?!” Igen, régen a mezei zsibeket rengeteg pénzért árulták. A zsib meg olyan állat, ami hangos. Az árulás közben hangos zsibegő hangot adtak ki, sőt ami még rosszabb: néha Charlie-számokat énekeltek. Rosszabbak voltak, mint a vuvuzelák. Nyilvánvaló hát, hogy innen ered a zsibong szavunk és a Duna is.

A zsib előfordulása napjainkban[szerkesztés]

Az egész Földön már alig 200 példány él. Ennek jó része Magyarországon. A többi a Magyarországból kivált autonóm területeken. (pl.: Szlovákia, Istvánmezei császárság és Kistarcsa-kerepesi Autonóm Köztársaság.) Gipsz Jakabnak és Hacsek Józsefnek állítólag[2] több saját példánya is van, de ezek összekeveredtek a galambokkal és egy levesben fortyognak. A Zsibek Eltűntetéséért Lévő Illegális Csoport (ZSELIC) persze mindent tagad.


Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Ha elismernék, akkor a várban lévő turulszobor feliratát „zsibre” kéne cserélni, arra meg érthető okokból nincs pénz...
  2. Vagy fektetőleg.