Szerkesztő:Anemone

Az Unciklopédiából

Leülék verset írni. Töröm a fejem. Öszpontosítok. Lemegyek alfába, megérintem a tudatalattim fenekét.

Hoppá...

Valami... felrémlik... dereng... igen... az ihhhlet... yeah! (vagyis magyarul: azágyélusátneki!)

Megvan az első sor. Teljes. Gyönyörű. Az énem része.

Ej mi a kő, tyúkanyó...

Aztán lassan... a ködből kibontakozva jön - mit jön, elémront a második sor is:

Tán csodállak, ámde nem szeretlek...

Oké. Petőfi megelőzött. De jó úton haladok, igaz?