Rovásírás

Az Unciklopédiából
Vonyarcvashegyi tábla.

A rovás a magyarok múltja és jövője. Egyesek szerint jelene is, de tudvalevő, hogy az emberek sokkal szívesebben élnek a múltban vagy a jövőben.

Rovással már akkor írtunk, amikor még nem írtunk.

Etimológia[szerkesztés]

Neve onnan származik, hogy már az ősmagyar korban is voltak olyan nagyszemű Gangesz-partról érkezett hortobágyi poéták, akik szerettek firkászni portyázás helyett, s ezeket a nép, nemes egyszerűséggel, rovátkolt barmoknak nevezte.

Jobb, mint a latin ábécé[szerkesztés]

Tessék! Ilyen egy magyar ábécé. Ugyan visszafele írták rá, de a magyar ember attól még tudja, hogy itt vásárolni lehet.
Példa a zseniális összerovásra: L + E.

A rovásírás szuperioritása abban jelentkezik, hogy bármerre lehet írni, balról-jobbra, jobbról-balra, előre-hátra, csigavonalban, sőt még össze-vissza is, és a kesze-kuszaság ellenére is értelmezhető szöveget kapunk (az értelmezés ideje és minősége már részletkérdés). Általában jobbról balra szokás írni.

Ám van egy ennél is olyanabb tulajdonsága: hányszor volt már úgy, hogy amikor dogát írtunk a suliba', egy-egy hosszú szó már nem fért ki, és össze kellett sűrítenünk a betűket, amitől aztán esztétikailag zavaró hatást keltett a szöveg? No, bológatsz (avagy bólogatni tetszik), ugye? A latinok, amikor kitalálták a betűiket, erre bizony nem gondoltak. A magyar viszont okos ember, gondolt! És kigondolta magának az összerovást. Ez kábé annyit jelent, hogy két betűből egyet csinált[1].

Bouncywikilogo.gif
Azok számára, akiket a Wikipédia lefizetett: a Wikipédiának van egy elég gyenge kis szócikke a(z) Idétlen Rovásírás témáról.

Lábjegyzet[szerkesztés]

  1. Mer' a magyar olyat is tud, hogy kettőt gondol, egy lesz belőle!