Hogyan utáljuk a pirézeket?

Az Unciklopédiából


A pirézek nemlétezésével kapcsolatos mendemondák mondhatni járványszerű, gyors elterjedésével párhuzamosan, szinte egyik napról a másikra vált divatos elfoglaltsággá a pirézek utálata. Ugrásszerűen növekszik azok száma, akik jövőjüket – akár hobbiszinten, akár hivatásszerűen – a pirézutálat területén képzelik el. Azonban komoly nehézségekkel kell szembenézniük már az indulásnál is, hiszen a hogyanról és a mikéntről, a témába vágó szakirodalom hiányában, meglehetősen kevés útmutatást kaphatnak. A mai rohanó, felgyorsult világban csekély energia fordítódik a régi értékek megőrzésére, illetve újak teremtésére, emiatt a pirézeket utálni szándékozók markánsan gyarapodó tömegei nem haladhatnak kitaposott ösvényeken. Egymástól elszigetelten – jellemzően egymásról nem is tudva – szerveződő csoportjaik nem építkezhetnek történelmi tapasztalatokra, nem követhetnek évszázados fejlődés során kikristályosodott mintákat.

Ilyenformán már a kezdetek kezdetén is túl sok a megválaszolandó kérdés.

A közhiedelemmel ellentétben, legelsősorban nem is abban kell állást foglalnunk, hogy a pirézek léteznek-e egyáltalán, vagy sem. Mivel ezt a dilemmát mai tudásunk alapján nem vagyunk képesek egyértelműen feloldani, figyelmünket inkább annak tisztázására kell összpontosítanunk, hogy mi magunk létezünk-e. Hiszen logikai úton könnyűszerrel bizonyítható, hogy a pirézek utálatának szempontjából az ő létezésük úgyszólván irreveláns, a miénk viszont szükségszerű feltétel. Egyszerűbben megközelítve, a pirézeket – akár vannak, akár nem – csak akkor utálhatjuk, ha mi egyértelműen és cáfolhatatlanul létezünk.

Hogyan bizonyosodhatunk meg?[szerkesztés]

Több módszer is kínálkozik.

a) Egyszerűen nézzünk tükörbe. Amennyiben nem látunk semmit, valószínűleg nem vagyunk. (Óvakodjunk persze az elhamarkodott következtetésektől, mert rengeteg befolyásoló tényezőt kell figyelembe vennünk. Lehetnek a megfelelőnél rosszabb fényviszonyok, küzdhetünk érzékszervi kihívásokkal, stb.) Amennyiben látjuk magunkat, az már lehet egy megfelelő – de még nem elégséges – támpont a létezésünket illetően.

b) Bátran kérdezzünk meg másokat. Biztosan akad családunkban, baráti körünkben valaki, akihez bizalommal fordulhatunk. Ha meghallgatják saját létezésünk kiderítésére irányuló törekvéseinket, esetleg véleményt is formálnak azokról, máris egy lépéssel közelebb jutottunk az alapvető kérdés megválaszolásához.

c) Előfordulhat, hogy az eddigiekben ismertetett módszerek nem vezetnek célra. Ne essünk kétségbe. Még mindig adott a lehetőség, hogy mi magunk gondolkodjunk el arról, hogy vagyunk-e. Amennyiben ez sikerül, máris komoly bizonyíték van a kezünkben. Gondolkodunk, tehát vagyunk! A pirézek utálatának legfőbb feltétele máris adott.

Mihez kezdjünk?[szerkesztés]

1.) Tételezzük fel, hogy igazak a vélekedések, melyek szerint a pirézek nincsenek. Viszonylag egyszerű a dolgunk: kezdjük el utálni őket azon a módon, amit társadalmi, gazdasági, politikai, vallási attribútumaink lehetővé tesznek. Könnyű és gyors sikerre számíthatunk, ha gyűlölködésünket a nemzetféltés köntösébe öltöztetjük.Vázoljuk fel a pirézek tömeges inváziójának vízióját, és tegyük fel a kérdést: akarjuk-e, hogy termőföldjeink a gátlástalan betolakodók kezére kerüljenek. Hogy bérmunkás-rabszolgák legyünk saját hazánkban, miközben nemzetünk testén a harácsoló piréz paraziták élősködjenek. Kevésbé nemzettudatos honfitársainkat jó hatékonysággal riogathatjuk - ezáltal állíthatjuk magunk mellé - a beláthatatlanul katasztrofális gazdasági következmények felvázolásával. De az is jó módszer, ha nemzetközi konferenciákon a pirézek körében terjedő egyre erősebb anti-mirézizmusról számolunk be, hogy az anti-mirézek már a saját spájzunkban veszélyeztetik miréz feleségünket; vagy ha konstatáljuk, hogy a suttyó piréz kultúra semmi más nem lenne a miréz kultúra nélkül, mint bőgatya és fütyülős barack. Vázoljuk fel, hogy a pirézek rasszista, idegengyűlölő, utcán politizáló népség, és a piréz oktatás, egészségügy szétverése ellen tiltakozó hatvanéves anyóka galád, kopasz pinocsetelést folytat.

Ha már megfelelőképpen kialakult a gyűlöletünk, próbáljunk ennek hangot is adni minden, számunkra elérhető fórumon. Vállalva természetesen azt a kockázatot is, hogy esetleg a vélekedések tévesek, a pirézek mégiscsak léteznek, és adott esetben baromira szájba is vághatnak bennünket.

2.) Fogadjuk el, hogy pirézek igenis vannak. Ebben az esetben árnyaltabb módszerekhez kell folyamodnunk. Több lehetőség közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet. Kifejezetten hatékony utálatot valósíthatunk meg úgy, hogy közben gyakran hivatkozunk saját piréz ismerőseinkre, akik - a kivétel erősíti a szabályt -, kimondottan rendesek, tisztességesek, nem próbálnak visszaélni az irántuk táplált jóindulatunkkal.

Mondhatjuk azután azt is, hogy nekünk alapvetően semmi bajunk a pirézekkel, amennyiben hajlandóak asszimilálódni, betagozódni a mi értékrendünkbe, elfogadni a mi viselkedési normáinkat, magukénak vallani a mi kultúránkat - attól viszont nehogymá' mi szívjunk, hogy ők mindezekre teljességgel alkalmatlanok. Vigyázzunk azonban, mert ilyenfajta hozzáállásunk csak akkor lehet elég hatásos, ha közben a megfelelő módon meghunyászkodó egyedekkel szemben fensőbbségesen elnéző, vállveregetően közömbös magatartást tanúsítunk.

Kifejezetten eredményes módszer lehet, ha gyakran mutatkozunk társaságban egy piréz kíséretében. Az ebben rejlő lehetőségeket – a helyzettől függően – különböző módokon aknázhatjuk ki. Problémás szituációban azonnal tudunk látványosan elhatárolódni tőle és az egész fajtájától, más helyzetben viszont demonstrálhatjuk, hogy mindösszesen csicskai minőségben alkalmazzuk az illetőt. Legnagyobb előnye ennek a módszernek, hogy összesen egy darab piréz alakalmazása révén kompenzálhatjuk, azaz szalonképessé tehetjük az összes többi iránt táplált mérhetetlen utálatunkat.

Rendkívül frappáns és elegáns, ha a nyilvánosság előtt kifejezetten pozitív hangütést alkalmazunk a pirézeket illetően, miszerint rendes, jóravaló népek ők, minden tekintetben egyenrangúak velünk, ugyanolyan jogaik és kötelezettségeik vannak, ugyanúgy helyük van a jövőt építő társadalmunkban. Csak zárójelben jegyezzük meg közben, hogy mindössze néhány apróságban óhajtunk kiállni saját jogaink mellett. Például nem igazán szeretnénk, ha gyerekeink egy óvodába, iskolába járnának az ő gyerekeikkel, ne a mi véres verejtékkel befizetett adónkból henyéljenek munkanélküli segélyen, és semmiképpen ne költözzenek a mi utcánkba. A környékre sem. Ha létezik nemzeti kultúrájuk, vannak hagyományaik, ünnepeik, gyakorolják, ápolják, ünnepeljék bátram - maguk között, úgy, hogy minket ne zavarjanak, és ne hozzák ki belőlünk a béketűrést! Iskoláikban pedig a saját történelmüket tanítsák, amelyet kiemelkedő tudósaink szorgos munkával a legapróbb részletekig feltártak, kutatásaik eredményét pedig a piréz nebulók okítására szolgáló tankönyvekben foglalták össze.

Még frappánsabb, ha egy rossz szót sem szólunk a pirézekről általában, hiszen hát nekünk semmi bajunk velük, csak éppen azok az őrült-pirézkedők zavarnak, hát ugyebár ezek khmmm azért mégiscsak ... Fejtsük ki minden fórumon, hogy mi nagyon szeretjük a pirézeket, igen ; csak éppen a piréz zászló lengetése kicsit égő ... nem pirokonform ... hogy piréznek lenni szép dolog, csak épp a „piréz” általános fogalmától kapunk piréz-fehér-zöld kiütéseket mostanában ... hogy a pirézség mint olyan tulajdonképen nem is létezik, mért vannak olyan nagyra vele ... hogy Miréziában ez már nem divat ... hogy a pir4éz nemzeti vallás, a pireszténység a pirmitív emberek vallása, és tulajdonképp amúgy is pirogpireszténység ... írjunk verseket arról, hogy jönnek a szarpirézek ... gyűlöletünknek nagyobb nyomatékot adhatunk azáltal, ha ezt a Miréziai Nemzeti Intézet főelőadójaként, vagy Piréziai (nem piréz!!!) Miréz Hitsorsos-Kollégium papjaként fejtjük ki, jelezve, hogy piréznek lenni ugyan égő, de miréznek lenni természetes. Feltétlenül figyeljünk arra, hogy kettős mércét alkalmazzunk: például miréz zászló elégetése duplaplusznemjó, de ha a piréz zászlót rendőr kobozza el, az egy mirokráciában mindennapos, sőt ildomos, rendjén való dolog. És természetesen minden nyilatkozatban említsük meg - mit említsük: zsolozsmázzuk - hogy volt egy időszak, amikor a mirézekre igen rossz idők jártak, és hogy ezzel kapcsolatban a pirézek unokái elfelejtettek elszámolni - talán azért, mert nem is éltek még akkor, mindenesetre az antimiréz piréz társadalom még nem rótta le minden tartozását.

Konklúzió[szerkesztés]

Gorillatrans.gif Hogyan csináld? 
Ez a szócikk része az Unciklopédia Csináld magad! sorozatának. Nézd meg a többi tanácsunkat is!
Nem fogod megbánni!

Ez a rövid útmutató, természeténél fogva, csupán lehetőségeket villant fel. Kiindulópontot adhat, valamint bíztatást az egyéni kezdeményezőkészség, fantázia működésbe hozásához. Aki kedvet kapott a témához, bátran kezdje kidolgozni saját, egyéni módszereit – a lényeg, hogy saját képességeink, tehetségünk szerint a lehető leghatékonyabban, legeredményesebben fejlesszük és fejezzük ki örökös és egyetemes pirézgyűlöletünket. Ezzel is kellemes időtöltést biztosítva magunk, családunk és szűkebb, vagy tágabb közösségünk számára.

Eredményes utálkozást, felhőtlen gyűlölködést kívánunk!