Bolondok Napja

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hallod-e te bolond, ahogy ereimben lüktet a vér.
~ Kwimbi
Bouncywikilogo.gif
Azok számára, akiket a Wikipédia lefizetett: a Wikipédiának van egy elég gyenge kis szócikke a(z) Bolondok Napja témáról.

A Bolondok Napja egy olyan ünnep, amelyet minden évben hivatalosan április elsején ünnepelnek meg. Előfordulhat persze néha, hogy egy nappal korábban vagy egy nappal később ülik meg, de mindez a Föld forgása miatt van. (A fenti idézet egyébként egy ausztrál futómadár merengéseiből van, aki egy csendes este saját vére lüktetését hallgatta.)

Története[szerkesztés]

Eredete a messzi-messzi őskorba vezet vissza, amikor még majmok ugráltak a fán és bolondok voltak két lábra egyenesedve járkálni, mert tudták, hogyha megteszik, elkezdődik az emberré válás.

De nem kell mindent olyan gyorsan elkapkodni, különben is Darwin még meg sem született, tehát evolúció sem volt. Viszont a Fészbukot már kitalálták és Isten az üzenőfalon közölte az érintettekkel, hogy mikor mit teremtett. Mikor már Éva és Ádám is megteremtődött és a Fény meg a világosság mindent beborított, és mindenki kilájkolta magát, eljött a hetedik nap. Isten gondolta, hogy teremt még valamit, de akkor rájött, hogy minden készen áll. A kígyó viszont nem nyugodott, Ő még akart volna valamit. Isten azonban leintette, hogy már minden rendben van, ne nyüzsögjön, inkább pihenjen. De mivel Jó Isten volt, végül megszánta és így szólt, - Jól van én már befejeztem a munkát, de te folytathatod. Teremtsd meg a sört! Hadd viduljunk kicsit esténként, de vigyázz mert nem egyszerű a dolog, sokat kell vele bíbelődni... - A kígyó elgondolkozott, munka? probléma? - hát bolond vagyok én? - Na, így kezdődött!

Noé apánk idején[szerkesztés]

Mikor Noé körbehajózta a Földet, hogy megszerezze a tengerhajózási jogosítványt, tapasztalatlanságában véletlenül eltévedt. Mindenhol csak víz és víz volt, sehol egy szárazföld. Az Úrhoz imádkozott, hogy segítsen rajta. De az Ég nagyon felhős volt és egy fénysugár se fénylett át a felhők között. Mikor aztán mégis kisütött a Nap olyan hőség tört rá és népére, hogy csak úgy ömlött a veríték róluk. - Bárcsak itt volna az én hűs pálmafám, hogy árnyat vessen rám... fohászkodott. - Ekkor megjelent a Galamb, csőrében egy zöld ággal. - Íme, közel a Föld! - De Noé nem vette a lapot és mérgében rákiáltott. - Hát elment az eszed? Ez még egy legyezőnek sem elég! Vagy tán várjam meg míg kinő belőle a pálmafa? - Majd lekapta a papucsát a lábáról és a galambhoz vágta. Az durcás lett és elrepült. Csak jóval később tért vissza, de akkor is csak az Úr parancsára, úgy megsértődött. A 18. században úgy hitték, hogy mindez áprilisban történt, bár találgatások még később is voltak, hogy elsején vagy másodikán. Mindez azonban a lényegen nem változtatott. Noé felesége egyébként, akinek a nevét még ma sem tudják, úgy, mint Mrs. Columbonak, rémesen felháborodott az eseten. - A hülyeséged miatt Noé, most újabb száz évet kell várnom arra, hogy megszabaduljak attól a rengeteg bolhától, ami már teljesen bevette magát a ruháimba! És akkor a molyokról még nem is beszéltem! - De hiába, mindez a lényegen már nem változtatott.

Már a régi görögök is...[szerkesztés]

Athénban imádták ugratni egymást az emberek. Lucius Mestrius Plutarkhosz keresztbe-kasba utazta Kisázsiát és minden április elsején, teleírt egy pergamenlapot vicces történetekkel. Azért április elsején, mert e jeles napon történt meg vele a következő.

Marius, egy hadsereg élén Mithridatészhez készült, hogy Lucullussal megütközzék. Csatasorba állította seregét, ám amikor épp megütköztek volna hirtelen szétnyílt az ég, és egy lángoló ezüst színű tárgy ami leginkább boroskorsóhoz hasonlított a két tábor közé esett. Marius felkiáltott: Lucullus, Zeusz haragszik és hozzánk vágta ó a boroskorsaját! - Lucullus így szólt: Ne viccelj már Marius! Nem látod, hogy ez egy UFO? - Éppen április elseje volt, Lucius Mestrius Plutarkhosz pedig vidáman bevéste az első történetet könyvébe, melyet aztán Párhuzamos életrajzok címszó alatt publikált évszázadokon keresztül. Úgy mondják, hogy ez a csodálatos jelenség, Phrügiában történt.

A fransziáknál[szerkesztés]

A történetírók szerint a Bolondok Napja Franciaországból származik. Ugyanis itt valaha a naptár első napja április elseje volt. Ősi szokás szerint e napon az emberek ajándékokkal lepték meg egymást. Ez egészen IX. Károly király uralkodásáig tartott. 1564-ben viszont az történt, hogy a király a neki megígért pompás telivér paripa helyett csak egy szamarat kapott, így mérgében azt a rendeletet hozta, hogy ezentúl az esztendőnek január 1-jén kell kezdődnie. Az embereket ez úgy megzavarta, hogy egy ideig mindkét napon megajándékozták egymást, de mivel ez nagyon sokba került, gyorsan leszoktak róla. A hagyománytisztelők azonban ügyesen megoldották a dolgot, inkább vicceket csináltak, mert az szinte semmibe se került.

Az egyik legrégebbi tréfa Toulouse grófjának ötlete volt, aki XIV. Lajos francia király fia volt. Ezután a csínye után Túloz grófnak nevezték el, mert kicsit messzebbre vetette a sulykot, mint kellett volna. A célpont Gramont márki lett, aki azzal bosszantotta fel a királyfit, hogy nem rendelte meg számára az április elsején esedékes legújabb számítógépes játékot a "The 3rd Birthday"-t. Március 31-ének éjszakáján a gróf belopózott a márki szobájába és összeszedte a ruháit, majd Twitterkével a szobalánnyal mindet darabokra szedette. Gramont márki jó nagy darab férfi volt és a hasát is igen szerette, viszont éppen akkor csináltatott új ruhát, amiben a barátnőjéhez készült április elsején. Twitterke minden egyes ruhadarabot ismét összevarrt, de jóval szűkebbre! Mikor pirkadt és a pacsirta kiverte az álmot Gramont uraság szeméből, alig találta meg a ruháit, azok mind szétszórva hevertek a padlón. Fel akarta húzni a nadrágját, de csak nem fért bele a lába, a mellényéről lepattantak a gombok, amikor be akarta gombolni. Alig bírta magát beleerőszakolni. Kétségbe esve rohant a tükör elé, hogy megnézze magát. - Úristen, hát hizlalt a NorbiUpDate, ahelyett, hogy fogyasztott volna? – A komornyikja is rémülten nézte. - Ó, uram! Ön egészen megdagadt az éjjel! - A márki azt hitte rémes betegség ütött ki rajta. - Tán csak nem az ápriliáliát kaptam volt el? - sopánkodott. - Az nem lehet - mondta Twitterke - az csak Angolhonban divat! - Mégis elszaladtak orvosért, mert nem tudták kideríteni, hogy mi a betegség oka. Möszjő Purgari összeráncolta homlokát - pontosan tudta, hogy mit művelt Toulouse gróf - majd egy 45 cm-es receptet írt. Kicsit soká tartott, már fél tizenkettő is elmúlt mire befejezte. A patikus nem tudta a kesze-kusza írást elolvasni, sőt már türelme sem volt hozzá, várta otthon a rózsaszínre sütött bélszin a'la Stroganoff, visszaküldte az orvoshoz, hogy ő ezt bizony nem fejti meg! Möszjő Purgari komolyan letekerte, majd szép bariton hangján felolvasta az ágyon nyögdécselő Gramont márkinak a szöveget. - „Accipe cisalia et dissue purpunctum” - Ó, és az mit jelent? - kérdezte elhaló hangon a márki. – „Végy egy ollót, és vágd fel a mellényedet!” - A márki, bár termetes ember volt, az esze vágott, mint a borotva. Rögtön rájött a turpisságra. - Nu pogodi! - kiáltott fel mérgében oroszul, ezt még megkeserülöd barátocskám! - Azzal, mivel híres naptárkiadó is volt, minden naptárba benyomtattatta április elsejére, hogy Túloz napja. Ettől kezdve mindenki ezt a csínyt emlegette a jeles napon XIV. Lajos francia király udvarában! (Ami valljuk be őszintén, a király országimázsának egyáltalán nem tett jót.)

Később azonban az emberek úgy megkedvelték a Túloz nevet, hogy a francia anyák gyermeküknek adták ezt az elhíresült nevet, így lett aztán az egyik híres festőjük Túloz Lotrec.

Angolhonban[szerkesztés]

Angliában az igazi bolondságok Gothamben estek meg, a dicsőséges XIII. században. Akkoriban rémes kátyús utak voltak, de lehettek bármilyen rosszak is, ha a király végighajtatott rajtuk, akkor rögtön tulajdonba is vette őket. Gotham lakói cselt eszeltek ki, hogy ne történhessen meg velük is ez az eset. De olyan sokat gondolkoztak azon, hogy mivel tartsák távol a királyt, hogy végül leesett a hó. Ki is tartott bizony tavaszig. Mivel az utak rosszak voltak, az erdőig se jutottak el, hogy fát szerezzenek. A maradék fahasábokon aztán jól összevesztek. A perpatvar híre a királyhoz is eljutott. A király elküldte egyik futárját, hogy derítse ki, mi is az igazság abból, amit hallott. A városlakók berezeltek. Ijedtükben a kapuhoz zavarták legütődöttebbnek látszó társukat. Az pedig mikor a futárt meglátta, óbégatni kezdett. – Ó, az én madárkám elrepült, nem láttad valahol? – kiáltozott, miközben a kezében egy nyitott kalitkával hadonászott. A futár feltekintett, hát a fákról madzagon, apró madarak lógtak. – Úristen! Hát mi történt itt? – kérdezte. – A bolond ember így felelt. – Mink a fákon tartjuk a madarakat, a kalitkával megfogdossuk, aztán a fára felaggassuk! – Majd, halászó mozdulatokat téve a szabadon röpködő madarak után eredt. A futár továbbsétált és a hóban egy fekvő embert pillantott meg. – Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte. – Melegítem a havat! – mondá az, és hemperegni kezdett benne. – A futár úgy megrökönyödött erre, hogy visszafordult, ekkor egy emberbe ütközött. – Mi történt ezekkel? – kérdezte. – Ó, csak elkapták az ápriliáliát, ritka ragályos egy betegség, vigyázz, nehogy te is megkapd! Mindig csak április elsején támad, de akkor aztán nagyon! – A futár mihamar lóra pattant és a királyhoz vágtatott. – Ó, dicsőséges király uram, Gotham felé sose menj! Az ostobák az úton melegítik a havat, a madarakat meg a fákra aggatva tartják a kalitkák helyett! És ez nem minden, még fertőznek is! – Ritka egy fura szerzetek ezek a gothamiak... Bárhogy is legyen, népem nem tehetem ki ilyen veszélynek... – tűnődött el a király a hallottakon és elrendelte, hogy tíz mérföldes körzetben senki se közelítse meg a várost. Mikor ezt Gothamban megtudták, jót nevettek. Pont április elseje volt.