Az Uncológus válaszol

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Forduljon Uncológusához!

Az utolsó lapok valamelyikén volt Okos Kata rovata. Lapozz oda!
Felmerült a népkövetelés méretű igény a virtualitás irracionális világában arra, hogy a megfoghatatlan világháló minden hülyeségre, bocsi, mélyen szántó, filozófikus kérdésre válaszoljon. A tömegek fenyegető nyomásának elsőként az Unciklopédia adta be a derekát, (nem azért mondjuk!), megelőzendő szeszélyes gyújtogatásokat és barikádépítéseket.
Régebben – a történelmietlen múltban – elintézte ezt a sajtó. Minden lap minden nap.
Például a Nők Lapja „Okos Kata Postája” című rovata helyet adott a nők apró-cseprő panaszait taglaló leveleknek, és megoldási javaslatokat is kínált a problémákra.
A kommunizmus hőskorában a legtöbb gondot a rossz minőségű közétkeztetés és a bolti visszaélések okozták. Az üzemi kosztról szóló kérdés 1952-ben így hangzott:
„az üzemi étteremben mért van tele a tökfőzelék gemkapoccsal, a rántottleves fadarabokkal, és mér' vannak csirkecsontok a mákostésztában?”
A választ röviden Okos Kata Postájában, részletesen a recski átnevelőtáborban fejtették ki.
Az Unciklopédia itt még nem tart. De – a maga módján – már válaszol.


Bátran kérdezzetek ! Az Uncológus válaszol !

Az Unciklopédia egy nagyon forró vonalat hozott létre, ahol szakképzett uncológusaink csak arra várnak, hogy visszavigyék őket a diliházba, ahonnan kiszöktek a Te bugyuta kérdéseidre válaszolhassanak.

Ha kérdezni akarsz, helyezd ujjadat a konyhamalac belsejébe kattints a színes keretben a még színesebb linkre. Ha színvak vagy, az pech.
A váratlanul felbukkanó lapon írd be a bankszámlaszámodat kérdésedet a Téma/főcím mellé. (Az X mellé, jobbra!)
A kérdésedet tedd fel más formában is, mivel nem egyértelmű. Erre szolgál a nagy fehér mező.
Aztán mozgasd az egeredet, a touchpadedet, vagy akármilyen állatot használsz is navigálásra, délnyugati irányba, végül kattints a Lap mentése gombra.

Uncológusunk hamarosan jelentkezik, hogy szörnyű és véres bosszút álljon, amiért zaklattad válaszoljon neked.

Stop.gif Figyelem! Előfordulhat, hogy a kérdésedre az Uncológus rendszergazdája (is) válaszol. Ez a teremtmény még akkor is válaszol, ha ő maga tette fel a kérdést


Elkésett válaszaink→

Fontos kérdés!!!![szerkesztés]

Mikor mentik már meg végre a Fradit?

Nekünk már nagyon sürgős lenne, mert lassan elfogynak a színvak Újpest drukkerek, és nem lesz kinek elsózni a zöld-fehér csíkos Fradi pólókat...


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Önmagától?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Köszönjük megtisztelő megkeresését! Biztosítom Önt, hogy a Ferencváros megmentésének ügye az Unciklopédiánál a lehető legjobb kezekben van.

Biztos kéz[szerkesztés]

Nyugdíjas rendőr vagyok. Biztos kezem van. Ezért jövőre jelentkezni akarok orvosegyetemre, márminthoggy seb ész akarok lenni. A családorvosom kezdődő parkinsonom miatt le akar beszélni, pedig én szemsebéssz lennék. Igaz lehet, hogy díszkriminálni fognak? 2009 - ben!

Mit tegyek? Valaki melegen ajánlotta az urológia szakvizsgát. Azt mondja, hogy analízist is kell tanulnom. Kinek higygyek?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


Kedves biztos úr! A szemsebész szak létszámkerete sajnos évekre előre betelt. Figyelembe véve a helyszíneléssel, és a holttestekkel kapcsolatban szerzett tapasztalatait, vagy a patológus, vagy a pszichó-patológus szakosodást ajánlanánk: javasoljuk a boncológia képzés "boncalany" szakirányát. Ez sokkal könyebb, kevesebb a tandíj és garantált az elhelyezkedés, az alzheimer tünetei pedig +3 pontot jelentenek a felvételi elbeszélgetésen.

További előnyt jelentene, ha elvégezné az OKJ-s varró-és fércnő tanfolyamot, valamint ráadásként a kereskedői-boltvezetői tanfolyamokat. Utóbbi nem szükséges választott szakmájához, de a Kamara vezetőinek is meg kell élnie valamiből, nemde?! Várjuk megtisztelő jelentkezését! Ne adja fel, kedvező eredmények esetén akár még uncológus is lehet!
Tisztelettel: Dr. Ákói Sz. Igor – Intézetvezető

A szakácskönyv nem felel[szerkesztés]

Édeskéim, a menyem tegnap hozott egy szakácskönyvet. Nekiálltam, hogy süssek belőle valami finomat az onokáimnak, de most elakadtam. A sűrű palacsintatésztába mártott bodzavirág-ernyő mellől hogyan kell kihalászni a pókot? Kérem, gyorsan válaszoljanak, mert már nagyon serceg az olaj, meg a pók is veszettül kapálódzik!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


A pók nem bírja már sokáig cérnával; türelem.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


Javaslat: gyorsan védesse le a pókos palacsinta receptjét! Még mielőtt Ápdét Norbi lecsap rá!

Ki volt Galilei kedvenc írója?[szerkesztés]

(név, IP-cím, mobilszám a kukában)

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A szerzőt sajnos nem ismerjük, de az fennmaradt, hogy Galilei előszeretettel forgatta az alábbi munkákat:

Gyűjtés[szerkesztés]

Kik a wikipedia szerkesztoi es miert szabad az igazi nevuk hasznalata nelkul szerkeszteniuk? Miert kerulik ki a felelosseget, mert nem vallaljak arccales nevvel az irasaikat? Kicsoda pl Hkoala pupika, datadestroyer nyenyec beoresz vagy karamela !? Miert jo , hogy arctalanul irhatnak felelossegeteljes dolgokrol? Hasonloan nevtelen felhaborodott olvaso


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  1. Csak a te kedvedért: ketten rendőrök, van egy APEH-ellenőr köztük, öt országgyűlési képviselő, egy kamarai alelnök, kettő katona, néhány pedig magánnyomozó. A többi kommandós. Na, most boldog vagy?!
  2. Végre egy rajongó, aki elismeri a munkánkat! Nagyon örvendek! A szerkesztőségi összejöveteleinket a népligeti metrómegálló Zöld Sas nevű kocsmájában tartjuk, ahol személyesen is megismerkedhetsz velünk. Csak annyit kell tenned, hogy bejössz a kocsmába, odaállsz a pulthoz, azután jó hangosan (hogy meghalljuk) annyit mondasz háromszor, hogy „HAJRÁ LILÁK, ABCUG LÓFEJŰ PETI”. Akkor odamegyünk hozzád és jól megismerkedünk.
Az FTC Békés Megyei Baráti Kör elnöke, a Zöld Sas Lovagrend nagymestere megtalálható itt: [1] ha a liláknak szurkolsz látogass el ide! (Nem áruljuk el, de itt a lilák is halálra röhögik magukat, így nekik annyi.......)

A fokhagyma mellékhatásai[szerkesztés]

Nagyon stresszes munkám van. A háziorvosom a magas vérnyomásomra fokhagyma kapszulákat írt fel, én azonban utánaolvastam a neten, és tartok az esetleges mellékhatásoktól. Mit tegyek?

Vámpír Kázmér

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az ember vakon higgyen orvosának. Nyugodtan kapja be.

Repülés viharban[szerkesztés]

Meghívtak egy tengerentúli konferenciára, de elég rossz időt jósolnak. Azt szeretném megkérdezni, hogy belecsaphat-e a villám egy seprűn lovagló boszorkányba?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Bele.

Air force witch one.pngA Boszorkányszövetség válasza: Soha. Mi csináljuk a villámokat. Mi döntünk abban is, hogy hova csapnak.

Lehet-e lábjegyzetet lábjegyzetelni?[szerkesztés]

T. Szerk.! Lehet-e lábjegyzetet lábjegyzetelni? Készülő kandidátusi szakmunkámhoz tudnom kell! Sürgős!!! [1]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az Uncológusnak nem kötelessége minden hülyeségre válaszolni. Az uncológia – szolgáltatás, és nem elsősegély fogyatékosoknak, akiken a második segély sem segít.


  1. Dr.med.univ. Kiss Béla, tud. kut.


Időpontegyeztetési Folyamodvány[szerkesztés]

T. Szerk!

Melyik az a legmegfelelőbb napszak, amikor bármilyen hülyeséget beleírhatok az Unciklopédiába, anélkül hogy bárki észrevenné?
Tisztelettel: BéBéla

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A következő teljes napfogyatkozásnál lehet próbálkozni. Akkor az összes szerkesztő azt fogja nézni.

Anyukám kérdezi, hogy mit lehetne tenni a hat fiúgyermekével, hogy éjjel nyugodtan aludhasson és ne kelljen felkelnie?[szerkesztés]

Mit lehet ilyen esetben tenni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  1. Egyes népeknél az esti mese után taposóaknára állítják a zajosabb fiatalkorúakat. Reggelig egy pisszenést sem hallani.
  2. Szült volna lányokat. Korábban kell felkelni.

Szabad-e rágózni Rómában?[szerkesztés]

Láttam a tampontévén, hogy betiltották az evést Rómában, egyelőre csak a szabadban. Azt szeretném megtudni, hogy rágózni is tilos? Ha cukormenteset használok, nem veszek magamhoz kalóriát, szóval nem minősül ételnek; vagy tévedek? Mi van, ha csak rágó mozdulatokat imitálok, az a hatóság félrevezetése?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az olaszok szarnak legyintenek minden ilyesmire (és milyen igazuk van). Mussolini is abba halt bele. Ez csak a japán és német túristát érinti. Az vagy?

A FÖLD[szerkesztés]

Tudományos körökben újra vitatják, hogy a Föld lapos. Mielőtt a fizikusok győznének, szeretnék egy újabb érvet: Ha teccik segíteni akkor csakazértselesz gömb! Hiszen mi tartjuk!

Teknős


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Teknős! Nem kell nyugtalankodni. A tudományos köröknek eléggé igazuk van.
Egy hasonlattal élve: a Föld pont olyan, mint egy lapos tányér, amiről már leették a marhapörköltöt nokedlivel, és kenyérhéjjal kitunkolták, ha kissé slamposan is.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Érveink is vannak:

  1. Ha a Föld gömbölyű lenne, Anettka meg tudta volna kerülni.
    Riporterünk felvétele a Galilei-pörről
  2. A gömbölyű Földről egyszerűen lecsúsznának a talajba erőtlenül kapaszkodó részegek.
  3. A mondák szerint valaha réges-rég egy messzi-messzi galaxisban Chuck Norris haragjában toppantott egyet. Azóta tartja magát a laposföld elmélet. (Biztos forrásból tudjuk, hogy a laposföld elméletet egyébként az ausztrál metrólobbi próbálja megfúrni.)
Csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy a kérdésben említett vita egész pontosan arról szól, hogy a Föld lapos-e vagy geoid-e. Persze csak a geoidióták tartják geoidnak, mi nem.
Hivatalos BUTA állásfoglalás. (Bejegyzett Uncológusok Tudományos Akadémiája.)
Tekintélyérv: És mégis lapos a Föld! – jelentette ki 1633. június 22-én Galileo Galilei az Inkvizició előtt.
A tudós válasza
Nem, nem lapos. És soha nem volt lapos. És soha nem is lesz. A gravitáció a nagyobb anyagdarabokat közelítőleg gömbölyűvé alakítja.

Miért csak hármat lehet kívánni az aranyhaltól?[szerkesztés]

Annyi kívánságom van, és olyan kevés aranyhal. Honnan ered ez az értelmetlen korlátozás?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A valódi csodatévő aranyhal egy kevesek által ismert hungarikum. Szaporítása egy magyarországi föld alatti karsztbarlangban történik, és mint tudjuk, három a magyar igazság. Innen ered a három kívánság maximálása. Természetesen léteznek kínai hamisítványok is, de ezek vagy 2/3 vagy 4, vagy 0 kívánságot teljesítenek, és egyébként egy kukkot sem tudnak magyarul.

Miért szerepelnek ilyen gyengén a magyarok az olimpián?[szerkesztés]

Mi az oka?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Annyi bizonyos, hogy bárki is átkozta meg őket, vérprofi.

Fel a fejjel, az Unciklopédia nyomolvasói már a nyomában vannak.

Sütés[szerkesztés]

Azt szeretném megtudni hogy a házi krumplicsipszet olajban kell kisütni.Kérlek mond meg.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha a róseibnire gondolsz, és épp ott állsz a gáztűzhely előtt széttárt karokkal, akkor kicsit már elkésett a válasz: süsd azzal, ami van otthon.

Symbol opinion vote.png Megjegyzés: tisztejjük a hejjjesirasodatt, nem báncsuk (Aláíratlan hozzászólás, szerzője Fülig Jimmy (talk • közreműködései) )

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A kedves kérdésfeltevő nem látogatta Sál Judit óráit. Különben tudná, hogy a házi krumplichipsz elkészítéséhez egyáltalán nem kell olaj.

# lépés: Elmegyünk a boltba, és veszünk chipszet.
# lépés: Hazavisszük. Ettől házi chipsszé válik.
# lépés: Kinyitjuk a zacskót.
# lépés: Megesszük.
# lépés: Szörnyülködünk a testsúlyunkon.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Amióta pártunk és kormányunk bevezette a chips adót, a házi teljesen illegális lett. Gyorsan önts rá vizet, forrald 15 percig, mert a NAV kommandója már készül rádtörni az ajtót. Honnan tudják aljas chips-feketézős vállalkozásod? Nem megerősített forrásból kaptak egy fülest. Az Uncológus ártatlan...

Szél[szerkesztés]

Miitől fúj a szél?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A helyes kérdésfeltevés: honnan fúj a szél?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Hát, mint bizonyára mindenki tudja, a szélnek sok fajtája van. Többek között az egyik legfélelmetesebb az a közismert szellő, mely a bélalagútból távozik. De van a faszél, amelyik az éle a ......


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Helyezhetnéd egy kicsit konkrétabb helyzetbe eme felvetésedet. Például egy focimeccsen ez a kérdés egy bírói ítélet kapcsán elő szokott jönni.[Mit csinál a szél?]A mije van a fának? [levele] kérdés előtt vagy után...

Unculógus[szerkesztés]

Kicsoda az Unculógos?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  • Te is lehetsz uncológus.
  • Erre a kérdésre nemrég már válaszoltunk.

Míért esznek a franciák csigát?[szerkesztés]

Most komolyan miért?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A csigák, mint az köztudott, haladás közben nyálkát termelnek. A franciák gyakorta járnak focimeccsekre, hogy rekedtre üvöltözzék magukat. A torokfájás ellenszere a csiga. Az elfogyasztott csiga ugyanis háromszor-négyszer még megpróbál kimászni,de sikertelenül, mert minduntalan visszacsúszik. Eközben jótékony hatású nyálkájával bevonja a fáradt torkot, enyhítve a fájdalmat és a rekedtséget. Újabban már mentateával itatott csigákat is lehet kapni.

Alternatív ajánlat: meztelen csiga.

Szél 2[szerkesztés]

Az előbbi kérdésből és feleletből kiindulva:Honnan fúj a szél?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ahonnan a haraszt zörög.

Kedves Cuncimókus![szerkesztés]

Ha mégeccer ijjen hüje válaszokatt kapok, nem kérdezek tőled a büdöséletbe soha semit! Többett!!!!!!

- egy Álando Olvasotók

P.S. Maj jólmek látod!!!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Vérzik érted a szívünk.

1-es böngésző[szerkesztés]

Ezt olvasom furtonfurt itten:

Ez a lap ...39 kilobájt hosszú; egyes böngészőknek problémát okoz a 32 kB-os vagy nagyobb lapok szerkesztése.

Ezért aztán nem szerkesztek. Annyi szerkesztőjük van már, hogy ezt is megengedhetik maguknak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Használjon kettes böngészőket!

Win![szerkesztés]

Kell-e Belépési Nyilatkozatot kitölteni a Windowsba való belépéshez? (SÜRGŐS!!!)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Természetesen nem. A Windows mindezt megoldja helyetted. Valamennyi szükséges adatot kikeresi rólad a merevlemezeidről, a közhiteles nyilvántartásokból, és az internetről, majd a teljes aktádat továbbítja Redmondba.

Gugli böngésző[szerkesztés]

Tényleg igaz, hogy a gugli böngésző telepítésével beleegyezünk abba, hogy MINDEN feltöltött anyag (kép, zene, film, dokumentum) a gugli tulajdonába kerül?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Megnyugtathatunk, mert a gugli módosította az ominózus 11. pontot. Csak a lelked kerül át hozzájuk, a feltöltött cuccok tulajdonjoga nem.

Mi az a kotnyél?[szerkesztés]

Sokszor hallottam már a kotnyeles szót. Tulajdonképpen mit is jelent a kotnyél, mire való, és mi történt azzal, aki kotnyeles lett? Beleült talán valamibe?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mit nem lehet ezen érteni? A kotnyél a kotnak a nyele! Más szóval: kotfogantyú.

De mi az a kot?

A kot a tyúknyelv leggyakoribb szava. Kakas nem kotkodácsol.

Kérdezi ő a Wikipédiától[szerkesztés]

  1. szia! kérem Magyarország legfőbb tudnivalóit. nagyon sürgős:( köszönöm!:)
  2. Ugyanazon a lapon tudakozódnak a Honfoglaló zöldségek mibenlétéről is.
  3. Milyen dinasztikából származik Lorenzo Madici?
  4. mennyit tesz meg egy fényév (sic!) egy év alatt?
  5. Mi a közös észak európa országaiban?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  1. Itt minden megtalálható, ami fontos, és esetleg megkérdezik a pótérettségin.
  2. Akikről írásos emlékek, vagyis receptek is fennmaradtak: Kabakos Vezér; Petre al-Zselyem; és Retek Gyula.
  3. A Medicinák slamasztikájából, bár apja sosem ismerte el fiaként.
  4. Majdnem egy egész évet.
  5. A halszag, a hideg és a télapófetisizmus.

alku[szerkesztés]

Semminek nincs határa. De állunk elébe. Mi a képzavarosban is halászunk.

Az imént ez a kérdés jelent meg a Wikipédia Tudakozójában, alku címmel:

Miért emeli fel az első bal lábát?

Mire mit válaszoltak? Nagy semmit! Ideirányították.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mert a jobb első lábát már eltörtük a legutóbbi hasonló kérdés feltevőjének. Választhatott: jobb vagy bal. Ez elég jó alku volt, nemde?

Horgosi csárda[szerkesztés]

a horgosi csardarol szeretnek informaciot kapni


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A horgosi csárda a lakodalmas rock és egyéb bűnös tevékenységek melegágyául szolgáló műintézmény a Tisza-tó keletnyugati partján, nem messze Kampós városától. Amint az az üzemeltető társulat hivatalos csengőhangjából is kiderül, igen gyakran járnak ide bizonyos furulyás emberek furulyázni. A horgosi csárdában a hagyományoknak megfelelően igen gyakoriak a lakodalmak, a koviubis filmforgatások, és az átlagosan negyedévente megrendezett csárdaégetés (a csárda nádtetős, és a tulajdonosok időnként elfelejtik leperkálni a védelmi pénzt).

Nem értem a wikiválaszt[szerkesztés]

Mit jelent az hogy „az ipari Nikkel-klorid hirdálva van”? Herdálásról már hallottam, de mi lehet az a hirdálás? Nem fájdalmas ez annak a szegény nikkel-kloridnak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A nikkelkloridok sokmindent kibírnak. Különben már régen nem lennének.

Fel vagyok csigázva[szerkesztés]

Lenne néhány csigás kérdésem, amelyek nem tűrnek halasztást:

  1. Tud-e tüsszenteni egy csiga?
  2. Tud-e farkasszemet (pontosabban csigaszemet) nézni önmagával egy csiga?
    1. Szembe tudja-e fordítani a szemeit?
    2. Mit lát ilyenkor?
    3. Vajon melyik szemével bírja tovább? Melyik szeme győz a farkasszem-nézésben?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ég a házad ideki. A legjobb lenne mielőbb tűzoltót hívni, aztán felmérni a károkat, bevasalni a biztosítást, restaurálni, és csak ezek után kérdezősködni.

Szeretném tudni, milyen fajtájú Tüsy?[szerkesztés]

Olyan édi! Szeretnék a lányomnak egyet! Bolondulna érte!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Canis maniacus esobenazicus

Egyébként pedig javasolnánk a család igen alapos elmeorvosi vizsgálatát.

Mi fánt terem?[szerkesztés]

Drága Okos Kata!

Mi a különbség a bakafánt, kacifánt, és elefánt szavak között? Sürgős! Nem mennek haza a vendégek, amíg meg nem tudják, és már jóval elmúlt éjfél!!!
(Szerk. mj.: a korábban ehelyütt megadott precíz válasz szerveroldali kék halál áldozatává vált.)

Kezdek türelmetlen lenni: Egy lelkes olvasójuk!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

De ha egyszer nem tudom!!! Talán Csintalan Sándor, nagyokos megmondja...

Kellemes ünnepeket![szerkesztés]

Kedves Okos Kata!

Egy nagyon szép levelezőlapot kaptam az Ünnepek alkalmából a ker. önkorm. Fidesz-KDNP frakciójától, jól olvasható aláírásokkal, neves költő aktuális idézetével. Tényleg meg vagyok hatva.
Viszont nincs a levelezőlapra ráírva a címoldali festmény világhírű festőjének a neve. Én meg magamtól nem tudom.
Ami engem nagyon izgat: én (a címzett) vagyok-e a bunkó, vagy ők (a feladó)?

Tisztelettel: Sóborkuti Géza, állandó olvasójuk


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Bizonyára a Wikimedia Commonsból származik, úgyhogy nem kell aggódnia. Ha netán mégis kétséges lenne a kép eredete, a kormányzati frakció azonnal lecsap majd eme kirívó jogsértésre, amely mellett a síkvidéki alagutak, és völgyhidak ügye eltörpül!

A síkvidéki alagutat nem értem! Mi ez, kérem? Vakondüldözés? ~ Tisztelettel: S.G.

Bármerre nézek, csak halottakat látok[szerkesztés]

Mit tegyek?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kérje áthelyzését a patológiáról az ornitológiára.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Üdvözlünk az Unciklopédián, kedves Lucifer!

Elővegyem, vagy ne vegyem elő?[szerkesztés]

A metrón az előbb hátrafordult az előttem álló nagyon helyes plázacica és mondott nekem valamit, de nem értettem tisztán a végét. Vagy azt mondta, hogy ....szd meg!, vagy azt, hogy ...ssz meg! Sürgősen tanács kellene, mert nemsokára itt van Kőbánya-Kispest végállomás!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha előveszed, ne felejtsd el még a végállomás előtt el is tenni.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha a csajon piros karszalag van, akkor kicsit komplikáltabb a helyzet, de a biztonság kedvéért azért csak vedd elő!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Hát szerintem egyiket sem. Sosem tudhatod, hogy iksznégyzetgyök mennyi...

Gipsz Jakab[szerkesztés]

Megírja végre Gipsz Jakab életrajzát valaki??? A vízcsapból is ő foly!!! (Aláíratlan hozzászólás, szerzője Próbaszerkesztő (talk • közreműködései) )


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Aha.

Köszi. Puszi.

1302 kérdés[szerkesztés]

Kedves Unciklogikus! Szeretném megismerni az 1302 kérdést az arra adott válaszokkal együtt.

Közvélemény

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Szóval akkor arra már nem is kíváncsi, gyerekkorában miért kellett fürdés közben a kenyérpirítóval játszania a fürdőkádban?

Mer' azt tudom. A villanyszerelő hullája kiverte a biztosítékot. Szal ez nem válasz!!! Maguk itt mellébeszélnek, mint egy kormányszóvivő!!!

Imázsromboló, ha egy sztár megmutatja, hogyan fest reggel?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha nem tud festeni, akkor feltétlenül.

Ami a freeweben van, az közkincs?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Jogászaink egyelőre le vannak foglalva, mert a forrókutya nevű közösségi site-on nyomoznak a tagok által feltöltött valamennyi, háttérképként használt, totális lopásnak minősülő anyag ügyében. Amint végeznek, az ön kérését is górcső alá veszik.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Na hagyjuk a mellépofázást! Mondjad elfele, hogy melyik képpel mi a bajod, mi meg majd ráteszünk valami sablont!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha a nagymellű szőke csajos képpel van bajod, ami úgy néz ki, mint ha a freewebes fizetős szexoldaladról loptuk volna, akkor el kell keserítselek. A kép családi hagyatékból származik, a pont 70 évvel ezelőtt meghalt üknagymamámról készült a Szent Frigidia apácazárda lányneveldéjében, úgyhogy NEM JOGSÉRTŐ!

Eltekintve a gerontofíliától.

Szabadon szerkesztenék, ha szabad[szerkesztés]

Tessék mondani: ha az Unciklopédiát bárki szerkesztheti, akkor mi ez a marhaság, hogy: Sajnos nem tudtuk feldolgozni a szerkesztésedet, mert elveszett a session-adat. Kérjük próbálkozz újra! Amennyiben továbbra sem sikerül, próbálj meg kijelentkezni, majd ismét bejelentkezni! Akkor se fog sikerülni. Csak nem a KGB tart be itten, suttyomba'?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az Unciklopédia egy kvantumszámítógépen futó Higgs-bozon szoftveren alapszik. A makrovilág törvényei nem érvényesek rá.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha a session adatod elvész, akkor nincs mit tenni. Ilyet csak személyesen az Unciklopédia Sessionológusa adhat ki, őt viszont még nem választottuk meg.

A másik megoldás a cookie-k használatának engedélyezése lenne, de mivel az Unciklopédia szerkesztői jelentős kisebbségben vannak azokkal, akik szeretik a kukikat, így ez a megoldás sem járható.
A KGB pedig semmit sem csinál itt suttyomban, minden suttyónak egyformák a szerkesztési jogai, nekik is...

A csinos ellentéte-e a csintalan?[szerkesztés]

Avagy lehet-e egy lány egyszerre csinos és csintalan?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ez két esetben fordulhat elő:

  • A lány Csernobil környékén született, és két feje van. Az egyik feje Pamela Andersonra emlékeztet, a másik Kate Mossra. Ha szerencséd van, csak a fejükre...
  • Szimplán skizofrén.
A nyelvész válasza
  • Nem, nem ellentéte a csinosnak a csintalan. A csinosnak a csúnya az ellentéte.
  • Az egyik ember szemében lehet szép az, ami a másikéban csúnya.

Bejelentkezési fiók létrehozása[szerkesztés]

Mámeginn elveszett a szexmisszós adat!!! Ezéris NEMMM-jelentkezekbe! JusztotSe! Lesssssz itt rend?????????????!!!!!!!!! Végre?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha elveszett a szexmisszó adat, akkor nagyon vigyázz, hogy ne a a feleséged találja meg, mert nagy balhé lészen!

Elektromos csók[szerkesztés]

(szószerint lenyúltuk a Wikipédiából)

A párommal történt az első csókunk elcsattanásakor elektromos szikra pattant ki az ajkaink közül.

Miért történik ez? Jó-e vagy rossz? Mi a jelentősége? Mit szimbolizál?
Utánanéztem a wikipedian de nem talaltam semmit.
Betthy

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  1. Valószínűleg valamelyikőtök műszálas cuccban volt, feltöltődött a teste, és kisült a másik testével való érintkezéskor.
  2. Ha nektek jó volt, akkor jó. :) Ha rázott és kellemetlen volt, és emiatt nektek rossz volt, akkor rossz.
  3. A jelentősége hajszálpontsan annyi, amennyit tulajdonítotok neki. Ha nem foglalkoztok vele, akkor az égvilágon semmit nem jelent. Ha számotokra ez a közös örök boldogságot ígéretét hordozza, akkor óriási a jelentősége. (Mint bármi másnak, aminek jelentőséget tulajdonítotok.)
  4. Objektíve és önmagában semmit nem szimbolizál, mert a szimbólum mindig egy jelrendszer része. Ha ismersz olyan szimbólumrendszert, amelyben az elektrosztatikus jelenségek önálló jelentéssel bírnak, és ez a rendszer számodra hiteles és fontos – nos, akkor te tudod a világon legjobban (és egyedül), hogy mit szimbolizál.
  5. Villanypuszi. Örülj neki. Ne akard megfejteni.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Utánajártam a dolognak. Ez az egész jelenség valószínűleg azt jelenti, hogy a párod egy 1745-ben élt francia hölgy reinkarnációja. [2] Az esetet tudományosan bizonyítottnak tekintjük, hamarosan felkeresünk a Passzív című tudományos műsor forgatócsoportjával.

Kutyásítás[szerkesztés]

A kutya ásítás közben miért hajlítja vissza a nyelve hegyét? Kipróbáltam, én tudok egyenes nyelvvel és visszahajlított nyelvvel is ásítani. Köszönöm a választ!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kíváncsiak lennénk a kutyaként megfogalmazott kérdésedre is. Végülis a legjobb barátodról van szó.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ez a furcsa viselkedés csak hazai kutyánál figyelhető meg. Minél kevesebb lóg ki a szájából, annál kevesebbet tudnak ellopni belőle.

Rejtélyes BKV felirat[szerkesztés]

Láttam egy ragasztványt a buszon, miszerint adjam át a helyem, és alatta négy piktogram volt, hogy kiknek. Azt megértettem, hogy három az öreg(emberek)et, a mozgásukban hátrányosan érintetteket, és a kisgyerekekkel közlekedő anyukákat jelenti. De kiket jelent a legelső, a pipajel?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Csak ha mind a négyen egyszerre jönnek, akkor álljon fel, más esetben a tábla nem érvényes.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az a pajkos fickó, aki elgáncsol a kampós botjával, ha nem adod át neki a helyedet.

Bélszínroló[szerkesztés]

Anyám egyre nem hagy békén! Folyton azt kérdezi: „Fiam, tulajdonképpen mi van a bélszínrolóban?” Nyugtassák meg végre, mert én már megőrülök! – B. Béla


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Színtiszta, adalék- és tartósítószermentes béltartalom, rolóba formázva.

Hová legyünk?[szerkesztés]

Mi mennyi??? Filozófiai, matematikai és emberi (sőt: etikai!) értelemben az elérhető közelség és az elérhető távolság: a.) egyenlő, b.) több, c.) kevesebb-e??? És melyik a melyik???

Tisztelettel: Buta Kata.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Kata, mielőtt ilyen emancipációs kérdésekkel kezdené itt zaklatni a társadalmat, menjen, és szüljön pár gyereket, az való önnek. Tisztelettel: egy férfi polgártársa.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Kata, egy versssel válaszolnék: Az ELTÉ-n, hol ilyen dolgok végbemennek, kiszámítá hősünk köbét a végtelennek. Ám aljára ért a lapnak, s gondolta: „Megyek inkább papnak!” - a templomok nyugalmát kívánva hirtelen meg.

Nemtom!!![szerkesztés]

Ha egy dokumentumot mentek Mentetlen dokumentum néven, az mentett-e, vagy a médiákok számára végképp elveszett? Hát a cicinaptárom?

(Aláíratlan hozzászólás, szerzője Izgatott Tünde!!! (talk • közreműködései) )

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Attól függ hol menti. Ha pártgyülekezeti gyűlésen, ott még az irataprítóból is képesek azt összerakni gondos kezek... Onnan pedig egyenes az út a médiákok képviselőihez.

Cash[szerkesztés]

Kedves Uncológus! A cache-t olyan nagyszerűen sikerült kiürítenem, hogy a Windows is eltűnt. Baj? Felhasználó


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem. Vegyen elő egy könyvet. Még az se baj, ha nincs benne egyetlen betű sem. Még így is jobban hasonlít a betűvetéshez.

Villámhangya[szerkesztés]

Tessék mondani, hangyába csaphat villám?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha egy hegycsúcson, fa alatt, viharban napozó mellpiercingjén mászik, akkor van rá esélye.

Pofozógép[szerkesztés]

Csókolom! Tessék mondani: a pofozógép az, aki pofoz, vagy az, akit pofoznak? Mer' nem bírom már tovább!!! (Aláíratlan hozzászólás, szerzője Próbaszerkesztő (talk • közreműködései) )

Az uncológus helyett a pofozógép válaszol: mindegy. Van aki adja, van aki állja.

Madár - madár[szerkesztés]

Nem értem. A Hunyadiak pajzsán mért holló ül, mért nem mátyásmadár? Vagy ahhoz hasonló? -- XY Lajos


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. A Hunyadiak pajzsán Szilágyi Erzsike –lánykori nevén Müller Heroica– szokott üldögélni. Különben most nem lenne pénzavarral küzdő, a lakosság devizahitel-állományának további növelésén fáradozó Mátyás királyunk.
  2. Mielőtt megkérdeznéd, hogy a pajzson miért nem ül Rex, a Nyomozókutya, aki szabadidejében az ismétlések Királya, eláruljuk, hogy egyszer volt Budán kutyavásár, és sajnos akkor sem adták el ezt a rühes dögöt, aki miatt megint levették az NCIS folytatásait.

Kedves Uncológus![szerkesztés]

Azt szeretném kérdezni, él-e még Marci Hevesen? Tisztelettel: egy olvasólyuk.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  • Nemtuggyuk, juk van az életrajzán etekintetbe'.
  • Sajnos időközben megtudtuk, hogy utolérte a végzet. Marci világéletében igen hevesen élt, vagyis számos futó kalandban vett részt – többek között lefutotta a Párizs-Dakar maratont is –, de nőügyeinek nem lett jó vége. A szokásos átveréssel becsalták a Maunika show felvételére, ahol egy bamba tekintetű nőnek látszó tárgy közömbösen végignézte, amint több egyfogú lény ráveti magát és brutálisan végez vele – a képsorok megtekinthetők a csatorna VIP előfizetőinek fenntartott exkluzív weboldalán. Marcit a tampontévé természetesen saját halottjának tekinti, és magára vállalta a Heves Marci emlékkoncert jegyeinek árusítását, valamint megszerezte a temetés közvetítési jogát.

Uv-sukárzás[szerkesztés]

Ha makas UV-sukárzásban nézegetem az ézresemet, akko' meglátom-é bénne a víszjelet?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Olvasónk! Mért nem eurót nézeget?

Pupa[szerkesztés]

A pupák soha nem járnak egyedül?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem. Csak a pupákok.

Lacafaca[szerkesztés]

Szeretném végre megtudni: MENNYI IDE LACHÁZA??? Jóvanna! Nem kérdeztem semmit. Odamegyek, lemérem. Viszlát!

Tükörszobák[szerkesztés]

Ez a kérdés már régóta gyötör (fél éve minimum).

Képzeljük el, hogy van egy tükörszoba, ami kocka, nincs nyílása. Pista benne áll. Nem lát semmit, mert sötét van. Ha nincs sötét, akkor van benne fény. Szóval adjunk neki God mode-ban fényt. Ha van benne fény, és lát az illető, mit lát? Hányszor látja magát? A fény nem sokszorozódik olyannyira, hogy magvakítja, megsüti, és elégeti szegény Pistát? Nem robban fel a szoba hatalmas hőt produkálva? És mi van, ha a kocka szoba nem kocka, hanem gömb?

De a fő dolog, amire kíváncsi vagyok, hogy hány Pista van egy kocka tükörszobában, és hány Pista van egy gömb tükörszobában?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Várj még egy fél évet. Ezalatt csak rájössz. Talán a zubbonyon is engednek picinykét. Ha már egyszer hátrakötötték...
  • Egy Pistikét lát. Saját magát látja. A háta mögötti képet ugyanis kitakarja. Az oldalsó képeket nem látja, mert oldalra nem lát, hacsak nem nyúl és a feje két oldalán vannak a szemei, (akárcsak egy átlag pécsi sugárkárosodott uránbányász ivadékának).
  • Ha gömb alakú szobába került, ami tükrökkel van tele, akkor csak addig van ideje nézelődni, amíg be nem indítják azt a magfúziós részecskegyorsítót, amibe beletévedt.

OS[szerkesztés]

Van-e olyan operációs, vagy politikai rendszer, amihez az Unciklopédia optimalizálva van? Csak azé' kérdem, mer' az általam ismertek egyikéhöz sem. Kösz!

Tisztelőjük

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nyugodj ebbe bele, ez van.

Hogyan készül a szűztea és a szűzpecsenye?[szerkesztés]

Éhes kannibál kérdése.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Felaprítod, megeszed. Vagy egybe. Főzni nem kell. A szálkákat köpd ki!

Buta Kata[szerkesztés]

Létezett-e Buta Kata?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ma is létezik. Több is.

Pisztácia[szerkesztés]

Miért olyan kemény a pisztácia héllya? (nincs pontos j billentyűm xD)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Az Uncológus életében először tanácstalan.
  • Azért, hogy ne tudd olyan könnyen feltörni. Tovább tart megenni azt a méregdrága zacskónyi pisztáciát.

Pisztácia 2[szerkesztés]

Hogyan nyissak ki egy olyan pisztáciát amit teljesen körülvesz a héllya? (nem , még mindig nincs pontos j XD)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Még mindig.
  • Keresd fel a legközelebbi billentyűzet-boltot...
  • Kérj meg valakit, akit utálsz, hogy fogja meg neked egy fogóval a pisztáciát, te pedig csavard maximumra a lézeres tolladat, és vágd vele körbe.
    Utána a pisztácián is kipróbálhatod a tollad.

Hangyás kérdés[szerkesztés]

Ma reggel mikor a suliból hazafele tartottam, már malydnem beléptem a belyáraton de megláttam a (beton) lyárdánkon egy rakás hangyát. Na most ha én fogom a nagyítómat és nekiszeretnék állni írtani őket egyessével mikorra végzek? Vagy ha közvetlen a királynőt támadom akkor mien mélyre kellene ássak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Eszedbe jutott már, hogy a Hangyaistennek is van egy szép nagy nagyítója? Lassan fordulj hátra, csak semmi hirtelen mozdulat!

Satu[szerkesztés]

Mi az a hiperbolahajlitó-tolósatu és hogy néz ki?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem tudjuk mi az, de elég pocsékul néz ki.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A hiperbolahajlitó-tolósatu igen különös szerkezet. Hasonlít az léchajlító-nyomósatuhoz, csak utóbbit hagymaszeletelésre is használják.

Mjuzik[szerkesztés]

Egy tízes skála tartalmazza-e a normál zenei A hangot? (Sürgős!!!) – Aláíratlan beszólás


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Természetesen. A Richter-skála.

Magnitúdó Hang
<2,0 Jééé.
2,0‑2,9 Nini.
3,0‑3,9 Nono.
4,0‑4,9 AAA
5,0‑5,9 Óóóó.
6,0‑6,9 Jajjj.
7,0‑7,9 Jííjj.
8,0‑8,9 Uáááá!
9,0‑9,9 Íiiiiiiiiiiiiii!
>10 Ááá...

-1 szócikk ohh vagy mégsem?[szerkesztés]

A magyar nyelvű Unciklopédiában jelenleg 1 230 szócikk található. - Olvasom felül, majd mikor frissítek már csak 1 229. Pár perc mulva ismét visszaált 1 230-ra.

Ki szórakozik ilyen jól?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Házi feladat: 1. Elolvasni minden szócikket. 2. Bebiflázni őket. 3. Felmondani mindet. 4. Közben strigulázni. – Ki fog jönni a helyes eredmény.

Foci[szerkesztés]

  1. Kijut valaha a magyar fociválogatott a felnőtt vb-re?
  2. Mi a oka a sikertelenségeknek?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Nem
  2. A magyar fociválogatott
  3. A túllihegett várakozási effektus: A tampontévék és az önjelölt szóvívők nyálcsorgatása MINDEN esetben az ellenkező hatást éri el. Ha biztosak benne, hogy kiszemeltjük győzni fog, és napokig, úton-úttalanfélen ezt hangoztatják, akkor a bukás bombabiztos. (Ha bármelyik meccs eredménye eleve eldöntött lenne, akkor nem kellene megtartani a meccset. )
Példák:
  • U-(boot) 20
  • A magyar válogatott (Kérdés, hogy mi volt a válogatási kritérium...)
  • Overdose
  • Ópium Kokó
A gyógymód a meccs előtti teljes kuss, és akkor utána nem kell azt hallgatni, hogy igaz, vesztettünk, de fejben jók voltak/nagyon ott voltak a fiúk. Kár, hogy nem sakkolimpiára mentek.

Szülinap[szerkesztés]

Mikor van a szülinapja annak, aki pontban éjfélkor született? Tegnap? Ma? Holnap? – 2009. november 5., 07:45 (UTC)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Pontban éjfélkor. Azaz a ma és a holnap között. Ha később, vagy előbb ünnepli a születésnapját, akkor köteles kártérítést fizetni önmagának, két üveg házipálinka formájában.

Az uncológus második válasza: ha széles a baráti és ivócimboranégyszöged, akkor ünnepeltesd meg mindkét napon, így mindjárt minimum négy üveg házipálinkával leszel gazdagabb a magadnak tőled fizetett kártérítésként és kétszer is lehúzhatod a haverokat ajándékokért.

Szülinap 2.0[szerkesztés]

Az előző kérdésről eszembe jutott hogy mi van akkor HA valaki február 29.-én születik? Csórikámnak csak négy évente lenne születésnapja?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A kérdés első felére: csütörtök. Második felére: Csórikámnak akármikor lehet születésnapja, csak aznap nem, amikor nincs aznap.

Időjárás[szerkesztés]

Ha ma 0 fok van, és azt mondják az időjárás jelentésben, hogy holnap kétszer ilyen hideg lesz, akkor holnap hány fok lesz?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A meteorológusok általában matematikában jók. A magyar nyelv helyes használata ütközik esetünkben akadályba. Szerk.: Átgondoltam, és találtam egy megoldást: Átváltjuk a 0 fokot kelvinbe: 273 kelvin, megfelezzük: 136,5 kelvin, majd vissza celsius-ba: -136,5 fok. Kicsit hideg lesz holnap. [1]

  1. –Feltételezve, hogy a kétszer olyan hideg ugyanazt jelenti, mint a fele annyira meleg.

Szótár[szerkesztés]

Hogy vesszük észre a gépelési hibát egy szótárban?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Amikor az útirány felől kérdezed külföldön a rendőrt, az hirtelen fegyvert ránt.

Hagyma[szerkesztés]

Azt hallottam, hogy a petrezselyem elmulasztja a hagymaevés utáni szájszagot. Engem az érdekelne, hogy a petrezselymet utána mi semlegesíti?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A fokhagyma. Ezt minden gyerek tudja.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A fokhagymát pedig a pálinka. A pálinkát pedig a hagyma...

Gonosz vagyok tudom de akkor is érdekel[szerkesztés]

Az üzemi étteremben mért van tele a tökfőzelék gemkapoccsal, a rántottleves fadarabokkal, és mér' vannak csirkecsontok a mákostésztában? U.I.: Nem vagyok Laci!! U.U.I. Nem...Kellett volna?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Papuska, ez egy ötven éves történet. Akkor még volt üzem, és benne étterem. És ilyen volt, gemkapcsos, satöbbi. (U.I.: Valaki lelacizott?)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Tökfőzelék enyhén átsütött gemkapoccsal: a gemkapcsok a tökfőzelék receptjét fogták hozzá a többihez.
  • Rántottleves fadarabosan: elforrt a fakanál, amivel kevergették.
  • Mákos csirkéstészta: a mákot a padláson tárolták és darálták. Sajnos néhány denevért is elkapott az ékszíj. Szóval nem csirke volt, de ez semmit nem von le az élvezeti értékből.

Tanulás -.-[szerkesztés]

Mélyen Tisztelt, Bölcs Unciklopédia!

A muter folyton aszondja, hogy tanujjá fiam, mert hülye leszel, mint tök. Na most én tanulnék, csak hát amikor elővenném a tankönyvet, egyből rá is jövök, hogy nem akarok tanulni, na meg valamikor elő se veszem az átkozott tüzelnivalóját!! Sokat gondolkodtam ezen és végül, hosszas filozófiálás után arra jutottam, hogy "Élnek-e idegen -értelmesebb lények, mint az ember- a galaxison kívül. Amióta ezen gondolkozom, nem bírok aludni és kicsi büdös, zöld, pedofil japánokat látok!
Kérlek segítsetek nekem és a H1N1eseknek! Szánjátok arra a pénzeteket, hogy ingyenes oltást vásároltok nap-mint-nap és adakozzatok a kisiklott életűeknek!
Remélem van gyógyszer ez ellen!
Köszönöm, MMarci, Pest-megye.(nem Budapest!!!)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

MMarci! A muter helyes szólt. Ne tanulj, mert hüjje leszel (mint tök).

???[szerkesztés]

Hány éves a kapitány?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Amennyiben Piszkos Fredre gondolsz, nézz utána a szakirodalomban: [3]

Hova tűnt Damon Hill?[szerkesztés]

Azóta sem került elő. Kérem, segítsenek!

– Pali’ László –

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Palikánk! Utolsó információnk szerint Damon Graham Devereux Hill a Sex, Hitler and the Hormones nevű punkegyüttes gitárosa, és mint ilyen, az Unciklopédiát nem érdekli már.

E'felejtettem :([szerkesztés]

Írni akartam egy kérdést de mire leírtam rájöttem hogy mi a válasz és inkább nem írtam le. Másnap elfelejtettem hogy ez mit is válaszol meg. Szóval érdekelne hogy mit is akartam kérdezni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A válasz az elfelejtett kérdésre: A Lomtárba. Oda nem néz be senki.

Már belenéztem a lomtárba hátha eszembe jut de ott csak a Magyarország tengeralattjáróinak pontos száma, típusa, és célpontja volt leírva egy jegyzetfüzetben.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Lomtár ürítve, szerver formázva. BUÉK!

József Attila apja[szerkesztés]

A tanárunk kidolgozta nekünk József Attilát, és elküldte mindekinek. A következő mondatot vettem észre: Apja 1908-ban elhagyta a családot, és többé nem is tért vissza. Amerikába emigrált, de valójában csak Romániáig jutott.

Erre kérnék választ, hogy hogyan lehetségez az, ha valaki Amerikába megy Magyarországból, az Romániáig jut csak :D


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ez normális. Mi is oda indultunk, de nem jutottunk túl Cinkotán.

K(e)resz(t)kérdés[szerkesztés]

„Előretolt kerékpáros felállóhely balra bekanyarodó kerékpárosok számára.” Ez mit jelent?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A világon semmit. »Nem kell szárny, röpülj gyalog.«


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Három hetes kórházi ápolást jelent a kerékpáros számára. Az autósnak meg azt, hogy jövőre négyszer annyiba kerül majd a felelősségbiztosítása.

Sok sok kérdés[szerkesztés]

  1. Mi lehetett az oka annak, hogy kikap a magyar válogatott futsalban is a csehektől, meg a kézilabdán is?
    Válasz: összejátszanak.
  2. Az igaz, hogy a u20as bronz csak szerencse volt, mert mindenki tartalékosan játszott?
    Válasz: a szerencsétlenség forgandó.
  3. Mi van itt? Napok óta semmi frissítés, az uncológus sem válaszol a legutolsó kérdésre.
    Válasz: az uncológus évi rendes kétségbeesését tölti.

Drakula vs. Darth Vader[szerkesztés]

Azon töprengek, hogy Drakula vajon legyőzné-e Darth Vadert? Esetleg sisak nélkül? Ha neki nem menne, Magneto és Superman erősebb lenne, mint az Erő Sötét oldala?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Más súlycsoport.
  • Mi azon töprengünk, vajon mennyien szenvednek attól, hogy nem tudnak aludni, és bárányok számolása helyett ilyesmiken törik a fejüket?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • A kérdés bonyolult.
  • Egyik oldalról felmerül a kérdés, Vlad rendelkezik-e megfelelő mennyiségű karóval? Azok hegyesek-e? Rendelkeznek-e Bluetooth kapcsolattal? Van-e megfelelő sávszélesség a karók megfelelő wireless bevezetéséhez a félig robotikus Skywalker testbe?
  • Másik oldalról nézve, Darth Vader rendelkezik-e a vérében megfelelő Midichlorian többlettel? Egyáltalán mérte ezt valaki Vladnál? Vajon hagyományos fénykardot használ Darth, vagy az erő sötét oldalának sötét villámait? Egyébként is: Vlad az erő sötét vagy világos oldalán van?
  • Ezen problémák fényében az Uncológus még vizsgálódik...

Átok ül kis váramon[szerkesztés]

A turáni átok ugyanaz-e, mint a balsors? Vagy egy másik?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A kérdés megválaszolása céljából összegyűlt Uncológusok között ádáz belharc tört ki, így nem lesz válaszuk erre a kérdésre.

Teherbe lehet esni az önkielégítéstől?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  1. Attól függ, mennyire messze áll tőled, aki az önkielégítést végzi.
  2. Simán. Számos esetet feljegyeztek a történelemben. Gondoljunk csak Shmi Skywalkerre és a bájos kis kölyökre, aki később azt a jellegzetes sisakot hordta a fején.
  3. Ha az illető a MÁV-nál dolgozó, felsővezető (vö. felsővezeték) és adónemfizető állampolgár, aki épp önmagának osztja be a társaság összes vagyonát, és egy felüljárón állva teszi mindezt, mikor alatta elhalad egy szenesvonat, őt pedig ellenlábasai meglökik - nos ebben az esetben bizony nagyon is lehetséges!

Nem értem[szerkesztés]

Miért kérnek az emberek kopogtatócédulát, azután, hogy már egyszer bekopogtattak? Főleg, ha csöngő is van. Egyáltalán - egy cédulával hogy lehet kopogtatni? Behajlik és csak surrogó hangot ad, senki nem hallja meg. Segítsenek, kérem, mert már kétségbeesek itten! -- egy olvasójuk --


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Legjobb tudomásunk szerint a kopogtatócédulát egy rendszerváltás (hol van az már?) korabeli hirtelen feltűnt politikus (hol van ő már?) találta ki, aki éjjelente rendszeresen részegen járt haza, és zárt ajtó fogadta. Ilyenkor előre megírt cédulái egyikét dugta be az ajtó alatt, hogy hátha mégis beengedik. A kifejezés később jelentős értelemváltozáson ment át. Eredeti jelentése teljesen elhomályosult mára.

Köszönöm! Akkor már értem. A kopogtatócédula itt maradt, ahogy a részeg és a politikus is az ajtóm előtt. :) Akkor ez hungarikum? :) -- egy megnyugodott olvasójuk --

Infoár[szerkesztés]

Mibe kerül ma 1GB-nyi infó a világpiacon? Jó lesz forintban is.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Elmentünk, és megkérdeztünk egy kereskedelemben jártas, világot látott embert, és ő azt válaszolta: „Moszt ócó! Ezee-öccász!Huszdarabosz cédévédé... Áfászámla? Ákkó kéteszer! De maganak... akkó isz ezee-öccász! Mee teccik az aaca! Jo lesz...?”
  • Az attól függ, hogy Neked mennyit ér az, hogy ne kerüljön a hatóságok kezére az az 1GB-os pendrájv, amin megtalálható a Beroesz és Fiai Kft. valamint a BKV között köttetett milliós értékű tanácsadói szerződés valamennyi sötét részlete...

Érték?[szerkesztés]

Azt szeretném tudni hogy mennyi érték fér el egy Nokiás-Dobozban?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Az attól függ, hogy melyik Nokia típusról van szó. A Nokia dobozgyárat 1865-ben alapították, azóta számtalan változat került a politikai piacra.
  • Annyi, amennyinek hiánya újabb ötven forintos BKV jegy áremelkedést okoz a vérből és fizetésből élők körében.
  • Egyre kevesebb, mert romlik a forint. Persze, ha euró, vagy svájci frank alapú a dobozban a hasznos teher, akkor más a helyzet.
  • Meg sem becsülhető, ha a Budapesten elharapózott emberrablások áldozatainak személyenként egy-egy ujját helyezik bele a váltságdíjra szomjazók.

Hová fejlődhet Okos Kata?[szerkesztés]

Az a kérdésem, tessenek segíteni, hogy ha Okos Kata minél több kérdésre válaszol, akkor szépen lassan megBuddhul? Buddha Kata lesz belőle? Köszönöm előre is a válaszokat ide hátra. Egy olvasó lyuk.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  • Okos Kata nem fejlődik. Állandó, mint a Nap az égen, mint a négyzetgyök kettő (ld. még: √2), a Szfinx és a kétség.
    • Hogy? A kétségből ezek szerint nem lesz Háromság?! Hát hol itt az egység? – egy meghasonlott fele-barát olvasóval.
  • Egyszer talán még férfi is lehet belőle.

Hol az olló, komámasszony?[szerkesztés]

A kés már a hátamban. Azt tudom. - üdv - P.F.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A tükör előtt áll. (Előtte a ló, a tükörképben pedig az ol.)

Kedves Et.-nő![szerkesztés]

Magácska kire fogikol szavazni? Meréna LBNRF-pártyára. Merazok színpadikusak és attak nekem husslevest. Magácska is arra fogikol szavazni? Mongyameg kérem. Üdvözületeli magácskának az Erős postása.

Okoskata.png Kedves Ön! Kérdésére a választások után válaszolok. Talán. Üdvözlettel: Okos Kata

H-gomba[szerkesztés]

Sajnos nem menekültem el idejében a tampontévé elől, és megtörtént a baj. Nyugodtan beszélni kezdtek a H-gombáról. A kérdésem az lenne, hogy lehet-e pénisz penészgombát kapni a hüvelygombától? Gyors választ kérek, mert olyan bazídiumok és micéliumok jelentek meg rajta. Félek, hogy máris elkezdett csiperkésedni...


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A csiperke nem mérges gomba.

Lehet, hogy nem mérges, de kilóg a kalapja...

Biztonsági rés[szerkesztés]

Jónap! Az a kérdésem lenne (van), hogy hogyan kell telepíteni a biztonsági rést Win7 alatt, és kompatibilis-e az XP-vel, Vistával? Vagy nem? Köszike!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Kattintson az új frissítések érhetők el buborékra. Ilyen egyszerű.

Testvér[szerkesztés]

"Tisztelt" Uncológus!

Nagyon fontos kérdésem van, amire egy válasz nagyon sok szenvedő embertársunk életére pozitív hatással lehet:

Létezik-e a nap 24 órájában udvarias, kedves, személyes dolgokat tiszteletben tartó, soha nem idegkimerítő öcs?

Ha igen, melyik földrészen és mennyibe kerülne megrendelni?

Ha nem, folytatnak-e valahol ilyen jellegű kutatásokat?

Köszönettel:

Pont Én

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Kedves Káin! A Vezetőség már a múltkor is határozott rosszallását fejezte ki amiatt a bánásmód miatt, amelyet Ábel nevű öccse iránt tanúsított. Ne feszítse tovább a húrt, mert nincs az Ön számára raktáron egy harmadik cserepéldány. Erre a mostanira vigyázzon jobban, mint az előzőre, akire – az Ön jegyzőkönyvben rögzített vallomása szerint – véletlenül többször is egy hatalmas szikla hullott.
  • Forduljon a japán Unciklopédiához. Értesüléseink szerint náluk már lehet kapni az emberszabású testvér-robotot.
  • A személyes szféra, mint olyan már az anyaméhben megszűnt. Kérdezze csak meg erről bármelyik ikerpárt. Vagy ikerpártot.
  • Rendelje meg Cégünktől új termékünket, a családi kiszerelésben kapható elektromos nyakörvet. Néhány nap alatt csodákat tesz, sőt még szobatisztaságra is nevelhet!
  • Máskor ne hagyja ennyi ideig őrizetlenül a barátnőjét...
  • Panaszát úgy értelmezzük, hogy megint kifogyott az altatópuska...

Pénzügy[szerkesztés]

Tessék mondani, hol lehet talált pénzt találni? Maradok mély tisztelettel: Toplák


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • BKV, Nokiás doboz.
  • Bárhol, ahol sokan vannak. Vö. Szervkereskedelem...

Szemüvegvisszaváltó[szerkesztés]

Kérem szépen, hol tudnék szemüvegkereső szemüveget találni? Nem találom a szemüvegemet, pedig már a Google-ön is megnéztem. Nincs sehol! Köszönettel: Vak Ond


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Hova tette a szemét, Kedves Hölgyem/Uram? Az (el)vonatkozó §-ok és tv. rendeletek értelmében egyetlen optikus sem kötelezhető (szem)üvegvisszaváltásra. Amire Ön gondol, az a sörösüveg. De már az is csak múltidézet.
  • Szemüveget csak szódásüveg formájában váltunk vissza, és azt is csak akkor, amikor nyitva tartunk. Most éppen nem. És ebben az évszázadban sem. A Google jó barát, keressen csak nyugodtan vele tovább. Egy ötven éven belül biztosan megtalálja a szemüvegvisszaváltóban a csereszembogarát (vagy mit).
  • Kedves Ond! Talán Tasnál, Hubánál, Töhötömnél lesz a szemüvege. Kérdezte-e már őket, mielőtt hozzánk fordult?
Kedves Uncológus! Nos, nem kellett megkérdeznem, az az álnok Gyula gyula begyul(l)adt, és jelentkezett a szemüveggel. Azt mondta, nem egyedül találta ki, de cinkosát nem volt hajlandó megnevezni (én Kende kündüre gyanakszom). Nálunk itt a Vereckei-hágó árnyékában pár hónapot késik a calendarium gregorianae, és április 1-jei tréfának gondolták. Sebaj, fejbevágtam mindkettőt Lél kürtjével, így fifti-fifti, vagy hogy mondja a művelt frank… Üdvözlettel és sok hasznos unculást kívánva: (már nem)Vak Ond

Poénmagyarázat[szerkesztés]

Kötelezi e törvény, rendelet, akár egy picike irányelv az Unciklopédia névtelen, vagy/és álnevű szerzőit arra, hogy hülye vicceiket megmagyarázzák? ~ kérdem Én.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

„Mit mondott, bíró úr? Olyan rossz a hallásom. Öt év?” „Nem öt év… Mondom: KÖTÉL!” ~ nos igen, minden bizonnyal tehát, de mi elhatárolódunk ettől a nézettől. Kötelezze le az illetőt az ellenkező nemből egy egyed, és akkor nem lesz energiája marhaságokat írogatni.

(S) unciológus[szerkesztés]

Van olyan, hogy Sunciológus? Ha van, mivel foglalkozik?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Félre tetszett hallani. Az a sünpszichológus. Nagy valószínűséggel vagy a tüskésbőrűek lelkivilágát könnyítendő segít levedleni azon állatok káros gombóccá formálódását, vagy a rendőri intézkedéseket elszenvedett egyének pszichés ápolását végzi.

léteznek vámpírok?[szerkesztés]

Tisztelt Uncológus Úr/Hölgy!

Ez a kérdés már rég óta felmerült bennem,de akivel megosztottam az eddig mind hülyének nézett.De én nagyon kíváncsi vagyok!

Köszönettel:
KEZDŐDŐ ELMEBAJ
Dracula lugosi.jpg
»Szeretve tisztelt uram, üdvözlöm a Kárpátok peremén. Már igen várom. Aludjon jól az éjszaka. Holnap háromkor indul a delizsánsz Bukovinába. Helyet foglaltattam rajta. A Borgói-szorosban kocsim várni fogja és elhozza énhozzám. Remélem, jól utazott Londonból, és kellemesen tölti majd napjait az én kies vidékemen.
Szolgája Drakula«

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Természetesen. Minden Uncológus vámpír, különben hogyan tudnánk éjnek idején olyan gyorsan válaszolni a feltett kérdésekre? Csak a vérfarkasainkkal van egy kis gondunk, amióta alkonyatban könyveket olvasnak, és azt hiszik, többek, mint egyszerű házőrzők...

Vírusos a CD-lemezem?[szerkesztés]

Kérem segítsenek! Amióta az új Meganyál, Csiga Születik, Y-Faktor sztárok lemezeit szeretném meghallgatni, valamennyi számra beindul a vírusirtóm. Attól tartok, nem a fájlokkal van gondja, hanem az előadókkal. Mit tanácsolnak, mit tegyek?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Hallgasson Gershwint, az segít. Vagy Bachot. Vagy valami mást, de ez itten nem a reklám helye.

Baj van....[szerkesztés]

Megnéztem egy kis rész a Twilight 2-ből és hát... az valamennyire tetszett is és azon gondolkozom hogy megnézem az egész filmet, de félek hogy én is átváltozom egy érzelemmániás homokos emossá.

Te megnézted-e már a filmet? Ha igen, tapasztaltál magadon ilyesfajta elváltozásokat-e vagy nem-e?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • A kérdés: jó. De nem értjük.
  • A kérdésben ott a válasz is: „nem-e”. Amilyen a neme.

S.O.S[szerkesztés]

T. Uncológus!

Múltkor néztem a Múúnika show-t, és megfogalmazódott bennem egy kérdés. Az,hogy mennyit fizetnek azoknak az embereknek, hogy nyilvánosan leégessék magukat ország-világ előtt?

Tisztelettel: kíváncsifáncsi


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. sz. válasz: attól függ, kik fizetnek. Ha a tévé, akkor csak két perc sötétség; ha mi, a nézők, akkor nagyon sok, túl sok. És attól is függ, mit nyernek azok, akik leégetik magukat: ha a fogorvos gyöngyei, akkor 15 perc hírnév, ha az igazság szobrai, akkor a te mindenkori adód, bérleted, egyéb kiadásaid, keresményeid, unokád jövőbeli nyugdíja stb. Egy biztos: nekik megéri. Megfelelően körbejártuk a témát, kedves Fáncsi?
  2. sz. válasz: ne irigyeld! Statisztagázsit.

NENY[szerkesztés]

Tisztelt uncológus! Önök egy pszichiátriai intézetben hová függesztenék ki a NENY-t, hogy az valóban méltó helyére kerüljön?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nőnem (Nő?)[szerkesztés]

Kedves Főszerkesztőség! Néztem a minap a női 1500-as sík döntőjét. Tizenketten futottak. Egynek se volt melle. Hát jól van ez így??? – DrukkerJenő


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves DrukkerJenő! Nem értjük, mi a probléma. Hiszen az az 1500-as SÍK volt. Keresse a melleket a 250-as DOMBOR élmezőnyben.

Nyár, nyár, nyár[szerkesztés]

Csókolom, Unci bácsi vagy néni!

Mit bámul a pipacs a réten? Sose tudtam.
H. Palika, 7 éves, Ökörfarkkórósemelyebírópuszta

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Palika! Egyre csak a másik pipacsot bámulja. És már nagyon úúúnja.

Uncológus bácsi, miért olyan nagy a nagymama szája? És miért olyan nagyok és hegyesek a fogai?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Piroska, tedd már le azt a retkes nagyítót!
  2. Piroska, mély fájdalommal tudatjuk, hogy apai ágon te a farkasoktól származol.

Orvosi jellegű uncologmány[szerkesztés]

Nemrég levált a húgyholyagom. Mit tegyek?

Köszönettel: Kis Ádám


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Semmit. Bele kell törődni. Egy kivétellel mindenre van megoldás. Az Ön esete a kivétel.Amúgy te nem csak viccelsz,Kis Ádám?

Fogalmam sincs, mi[szerkesztés]

Oszcilloszkópos pótlevegő ionizátor változtatható szögállású fuxusmodifikátorbehúzó pöcökrugóval. Tudnátok erről bővebb infót adni?

Megint nem tudom

Nikkelblokkolos homálygenerátor balkanyar stabilizátorral és hüpüttyövezérlésü kvarcmemoriagenerátorral ez mire alkalmas?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Tudunk válaszolni, de nem fogunk. Szolgálati titkokról van szó.
  • Na jó, nem tudjuk, de egy biztos: kapcsold ki, könyörgünk, mert szupercellákat és zivatarvonalakat generál az izotropikus sztratoszféra-közeli termitekben!
  • Kölyök, ha a héten harmadszor is szétszedted Mikrobit, egész hónapban Maunika-show ismétléseket kell majd nézned videón!

Miért tagadják?[szerkesztés]

Olvastam, hogy a TB2 sztárja, Ketymeg Adrianne szerelmi viszonyba lépett Happan Palkóval az Elcsépelt Klub celebjével. Ők azonban mindketten azt nyilatkozták, nem volt közöttük semmi. Most akkor mi az igazság?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem volt közöttük óvszer...

Tisztelt Uncológus Doktor Úr![szerkesztés]

A feleségem állandóan hívogat a munkahelyemen és nagyon sok már a telefonszámlán. Legutóbb is felhívott csak azért, mert elvágta az ujját. Mi a megoldás?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Rakjon rá leukoplasztot. A felesége ujjára, telefonjára, szájára.

Kérem.

Anyukám kérdezi[szerkesztés]

Kedves Uncogobacsi!

Anyukam kerdezi hogy mit kell csinaljon apukammal hogy megint olyan jo legyen az agyban mint regen

Puszi Öcsi


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Kedves Öcsi! Fejtsen több keresztrejtényt (vagy rejtsen több keresztfejtvényt, ha az könnyebb), szúdokut (ennek nincs köze a szumúhoz, sem a szúhoz, sem a dokumentálóhoz), fejlessze memóriáját, és akkor olyan lesz agyban, mint Reagen régen. (Ha olyan szeretne lenni, mint ő, csak most, akkor ne csináljon semmit, csak szisztematikusan igyon és öregedjen!)
  2. Kedves Öcsi! Mondd meg az anyukádnak, hogy először tartson alapos önvizsgálatot. Addig ne lépjen semmit!

Tisztelt "Uncológus"![szerkesztés]

Valóban az uncológus válaszol? Nem csak egy kretén hülyegyerek? Ugyanis ezek a válaszok kifiurázzák a társadalmunkat, amit a mi rendszerváltó nemzedékünk felépített. Az én időmben a fiatalokban azért még volt tisztesség...


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • A válaszokat Okos Kata írja, aki még a régi rendszer csökevénye. Mégis mit vár tőle?
  • Symbol opinion vote.png Megjegyzés: Okos Kata már elég öregecske. De nem hülyécske, csak úgy tesz.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ha kretén alatt olyan embert értesz, aki kreténizmusban (ez egy pajzsmirigybetegség) szenved: nem.

De nehéz az iskolatáska[szerkesztés]

Tisztelt Uncológus bácsi!

Tetszik egy lány a suliban és egyszer együtt mentünk iskolába. Amikor aznap délután megkérdeztem hogy randizna-e velem, azt mondta hogy fáj a feje, de majd egyszer. Ez most azt jelenti hogy tetszem neki?

Peti(7)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem. Ez azt jelenti, hogy hidegfront van, ő nem alszik eleget, mert stresszes hétköznapokat él a sok tanulnivaló miatt, te pedig túl sok GMO-s kaját eszel, és már most serdülsz, meg a szexen jár az eszed („Peti áll a válaszra várva...”).

Meteorológás[szerkesztés]

Kedves Uncos-unctalan, tegnap láttam egy szupercellát az égen, volt benne két tuba és villámlott is, mégis mit csináljak? Szóljak a Szilárdéknak vagy ne?

Köszönettel: Épkézláb Géza, kékazég-menedzserasszisztens

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nyugodtan töltse fel mindet a webszáj(tj)ukra. Örülni fognak nekik.

Kedves Unc! Szóltam nekik, fel is töltöttem, erre az egész OMSZ-t elvitte a tornádó. Jajajaj, mit csináljak?! Ráadásul a szolgáltatóm is rám csörgött, hogy mi volt ez az eszement gyors feltöltés, ezt ők nem engedélyezték, fizessek mindjárt havonta tízezerrel többet – euróban –, és áttesznek a másik sávba. Hát én betojtam! A szupercella meg elvitte a Szilárdot, mint egy tehenet! Ezt hívják úgy, hogy szívás?!

Vá: nem szívás. Fúvás.

Anyukám kérdezi[szerkesztés]

Kedves Unci bácsi!

Anyukám kérdezi hogy hogyan kellene engem este úgy lefektetni hogy éjjel ne ébredjek sírva és ne akarjam hogy felvegyen és elringasson, altatót énekeljen.

Köszönettel: Kormos Peti, 29 éves kórboncnoktani rezidens


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedves Peti! Érdeklődj a hullaházban.

Szióka okos Katka,[szerkesztés]

Mr. Partiarcvagyok és csípem a búrádat! Esetleg egy kis vébéká vízszintes testmozgással játszik?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Vagy igen, vagy nem. Ha értenénk a kérdést, ugyanezt válaszolnánk. Így viszont ugyanezt válaszoljuk. Szép napocskát! (Okos Katának az Okos a vezetékneve; nagybötűs. Ezt speciel tudjuk).
  • Nem, az emtéká játszik a vasassal, a szurkolók meg függőleges testmozgással rázatnak a stadionig a BKV által. De majdnem. Buta Béla, sajtóreferens

Az uncológus kihez fordul?[szerkesztés]

Én borzasztóan együtt érzek az Uncológussal. Vajon, ha neki problémája van, kihez fordul, kitől kérdezi meg szíve-lelke ügye-baját? Buta Béla, sajtóreferens


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  • Ez egy hosszú történet. Korábban Dr. Freudhoz fordult, de arról kiderült, hogy ő tönkretette fél Amerikát. Aztán Bicsérdi Bélához, az meg éhenhalt. Még később Friedrich Engelshez, de az mindenestül elavult. Szóbakerült még: Dr.Spock, Barack Józsi, ilyenek: ezek is mind a múlt homálya. Nem maradt más, mint a tükör. (Hülyén nézünk vissza önmagunkra). De jól esik az együttérzés. Köszönjük (Emese)!
  • Egymáshoz/ másik uncológushoz/magánuncológushoz
  • Unciátherhez
  • Ha ezek egyike sem segít, akkor magához...
  • Az üvegzsebűbbek a vodkásüvegükhöz.
  • A Médián obszerver firma célirányzott szakpreferens modulátori megfigyelése, szavaztatása és expozéja alapján az uncológusok 86%-a naponta legalább egyszer a fal felé, 8%-a a Duna felé, 4%-a Mekka felé, 2%-a pedig a „Kis kece lányom” c. népdal éneklői felé fordul. (forr/gás: Médián)

Anyukám kérdezi[szerkesztés]

Chókolom!

Anyukám kérdezi hogy hogy szedje ki a zsíros foltot anélkül hogy ártana a blúzának?

Kovács Pisti (7)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kedvesch Pisti!

  • Anyuka nézzen több reklámot. Hátha köztük lesz a megoldás.
  • A blúzt szedje ki zsírfoltból.
  • Ami kiveszi a napfoltokat, az jó a zsírfoltok ellen is.

Időjárató gép[szerkesztés]

Vajon tényleg létezik időjárás-áttörpölő gép tervrajza az interneten? Vagy ez csak törpánus legenda?

– előre is törpölöm: Ügyi Törp

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Létezik, de mivel köztudott, hogy az idő ólomlábakon jár, egy ilyen gép olyan hatalmas energiaforrást igényel, aminek a behozatalát tiltja a Hókuszpók-Cocom lista. Esetleg próbálj beszerezni egy zéró pont modult...

Olvasási hiba[szerkesztés]

Az Unciklopédia nem enged olvasni, csak írni. Mitől van ez? ~ Guszti Hungarorum


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az Ön számítógépét az ún. Windózer vírus támadta meg. Ettől a kellemetlen kártevőtől csak úgy szabadulhat meg, ha áramtalanítja a berendezést, majd egy szigetelt nyelű kalapáccsal a közepesnél kissé erősebb ütést mér a gépben elhelyezett merevlemezre. Ha visszakapcsolás után a gép viselkedésében nem lát változást, akkor kérem ismételje meg az eljárást!

Anyukám kérdezi[szerkesztés]

Uncológus bácsi, anyukám kérdezi, hogy hogyan lehetne engem leszoktatni a tévéről?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Honnan veszed, hogy az uncológus: bácsi?
  2. Azt még nem kérdezte, hogy az Unciklopédiáról hogyan lehet leszoktatni?
  3. Nézd csak a tévét. Digitális ma már az is.
  4. Anyukád hogy van?
  5. Leszoktatni nagyon egyszerű. Egy százasszöggel megoldható...

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Azt úgy lehet, hogy veszel egy csomag viagrát apukádnak. Azok után anyukád baja az lesz, hogy túl keveset tévézel.

Mi a véleménye a hüvelygombáról?[szerkesztés]

Mi a véleménye a hüvelygombáról? Tudta, hogy négy nőből három szenved ebben életében legalább egyszer? Kérem válaszoljon!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Sajnáljuk, csak különvéleményünk van.

A (szőke) hüvelygomba válasza[szerkesztés]

Mélységesen elegem van a nőkből. Most már férfiakkal akarok foglalkozni!

A biológus válasza a válaszra[szerkesztés]

A férfiaknak nincs hüvelyük! Hacsak nem a borsó-, bab- stb. hüvelyre gondolt, de az is csak nőivarú növényeken terem, és nem egyezik meg az állati hüvellyel.

Alulmotivált[szerkesztés]

Kedves Uncolgó!

Olyan alulmotivált vagyok. Mit tehetnék?

~ egy alulmotivált olvasó

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mindenen felül lehet emelkedni.


Kedves Uncolgó!

A felülemelkedést már próbáltam a múlt héten. De sajnos, nem jutottam el 96%-os szinaptikus tevékenységig és 0,1-0,3 Hz agyhullám-frekvenciáig. Plusz az alteraiaiaiaiak is pikkelnek rám. Most mit csináljak?

~ egy alulmotivált olvasó

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Teleportálás?


Kedves Uncolgó!

Hogy én milyen hálás vagyok, köszönöm! Hát ez a megoldás!

De hova?...

...ZIOUMMM!

Teleport.gif


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
Yes check.svg.png Megoldva


Tisztelt Sinergicus Uncológus Doctor Társaim![szerkesztés]

Dr. Dumbhead vagyok és komplikációink támadtak a 12-es műtőben, a rezidenseink már vizsgálják a teszteredményeket. A sürgős orvosi jellegű kérdésünk a következő:

„Hogyan lehet felismerni a Sclerosis Multiplex rosszindulatú antitestjeinek szekvenciáját, ha a limfociták száma nem éri el a 20-at cm3-enként, valamint az agykéreg szövetkárosodása már elérte a kritikus pontot?”

Köszönettel: Dr. Devon Dumbhead

Itsnotlupus.png A háziorvos válasza

Az nem sclerosis multiplex, és nem is lupus. Az bizony Creuzfeld-Jakobs aroma szindróma. Végső stádium. Hagyják a fenébe.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Tart még a konzílium. Majd jelentkezünk. Ha a beteg közben kimúlna, válaszunkat tekintse okafogyottnak.

Tipizálás[szerkesztés]

Kedves uncológus, hol találok valami érdemi információt a kotmánybíróságok fajtáiról? Beroesz 2010. november 11., 11:30 (UTC)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Itt: → al-
  • Természetesen itt nálunk: a kotmánybíróság veszélyeztetett csoportnak minősül, egyik fajtájuk, a felkotmánybíróságok a kíméletlen vadászat miatt teljesen kipusztultak, míg az alkotmánybíróságok a Közel-Keleten és Észak-Afrika barbár és diktatórikus államaiban viszont még előfordulhatnak és lecsaphatnak a gyanútlan törvényhozóra. Fülkeforradalmon átesett, civilizált országokban azonban teljesen ismeretlenek, így például Észak-Korea és Zimbabwe mellett harmadikként hazánkban is eltűnőben vannak. Mindenre elszánt lelkiismeretlen kutatók ugyanakkor lázas kísérleteket végeznek a svájci CERN-ben, hogy ha a kezdetben miniatűr, majd gyorsan táguló ősrobbanással vagy fekete lyukkal mégsem tudják elpusztítani a Földet, legalább felfedezik a bájos és furcsa kotmánybíróságokat, neadjisten a Higgs-kotmányt.

Hogyan nyerheti el valaki gyorsan a Darwin-díjat?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Kollégáit idióta lánclevelekkel (foszforos kullancs, elveszett Buksi, visszafelé beírt biztonsági PIN-kód, és egyéb hoaxok) bombázza. A többi már jön magától...
  • Bármelyik, a hüvelykujját tenyerével szemben befordítani képes főemlősnek kiutaljuk ingyen és bérmentve, ha bebizonyítja, hogy az őseit az evolúció hozta le a fáról, nem a gravitáció.

A lakásátépítő műsor mindig jól végződik?[szerkesztés]

Egy halom olyan show megy a tampontévékben, ahol a tulajdonost elhívják valahová egy hétre, és közben meglepetésként kidobják régi, kedvenc bútorait, és egy kisebb vagyonért átépítik az egész házát: szobák bugyikék falakkal, minimalista stílusú berendezéssel. Amikor visszajön, mindegyik örül az eredeménynek. Hogyan lehetséges ez?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Azokat a részeket, ahol sírógörcsöt kap, és kardélre hányja a lakberendezőket, nem adják le.

Mi az élet értelme?[szerkesztés]

Szóval?...


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Tudtuk, de elfelejtettük. Valami szám... 42?

Az Univerzum válasza

42 is not an answer, it's an error code. The universe is saying 'Error 42: meaning to universe not found'.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Az univerzumnak igaza van, nem a 42 a válasz az életre, hanem Chuck Norris!

Unciklopédia[szerkesztés]

Segítség! Unciklopédia-függő lettem! Mit tegyek?!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Regisztrálj! Aztán kérj meg valakit, aki egy nagyon jól szigetelő gumiszőnyegen áll, hogy egy hosszú pásztorbottal óvatosan verje le a kezeidet a billentyűzetről.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Semmit. Ez teljesen normális tevékenység.

Chuck Norris és az ég színe[szerkesztés]

Mi lett volna ha Chuck Norris nem üt félre,és az ég nem lett volna kék? Milyen színe lett volna? Egyáltalán Chuck Norris miért hagyott minket életben? És miért csinált eget? És Istent? Hahó,azt megértem, hogy unatkozott,de más válasz? – Jázmin,12


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Ki a fene az a Csák Móric?
  1. Vérvörös.
  2. Különben ki imádná?
  3. Nem eget csinált, Chuck szemébe bámulsz. Nagyon közelről. Ugye tudod, mennyid van még hátra?
  4. Azt hitte, sikerült edzőtársat teremtenie. Tévedett.

Hírnév minden áron...[szerkesztés]

Híres akarok lenni! Most! MIT TEGYEK??!


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


  • „A jövőben mindenki híres lesz 15 percre.” – Andy Warhol
  • Hallgass Ice-T számokat a Hatóság épülete előtt. Igaz, hogy ezért öt percen belül leszednek a kommandósok, de így bekerülhetsz a tampontévé híradójába, feltéve, hogy aznap nem lépték túl a 20%-os rosszhír határt, vagy nem maradt túl sok vér a helyszínen.
  • Menj be a Tapló Világba. A járművet szabadon választhatod meg. Feltéve, hogy lánctalpas...
  • Nyírj nullás géppel egy csíkot B. Alázs hajába. Pont középre. De nem muszáj a hajánál megállnod.
  • Kezdj falósztrájkba a trójaiak és az éhségsztrájkolók közétkeztetéséért.
  • Vegyél magadnak egy hódeszkát. A célpontot már kitalálod, ugye?
  • Csatlakozz afélszbookon a médiatörvény támogatóihoz. Te lehetsz a negyvenkettedik... Mindegyikük szerepelni fog a történelemkönyvekben. Név szerint.
  • Ismerkedj össze Gernadettel. Utána több hétig járhattok megdöbbentő interjúkra Hozzá. Feltéve, hogy többszöri fordulással sem találtad el azzal a hódeszkával...

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza


Változtass nevet Minden Áronra! Ilyen hülye névvel biztos bekerülsz a TV-be. Persze csak Lipótmező után.

Like[szerkesztés]

Hun lehet az unciklopédistákat ismerősnek jelölni és a cikkeket lájkó'ni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Ittenett lájkojá' huntárs!
  2. Lépten-nyomon.

Kohn a galád[szerkesztés]

Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mert a Tóra nem írja, hogy az elromlott hűtőt ki szabad hajítani. Egyébként meg tökmindegy, Kohn bácsi kisnyugdíjas, húsra 15 éve nincs pénze, úgyhogy a négy hűtőből három ki van kapcsolva.

aha-e?[szerkesztés]

rasszizmus-e (a)romát tenni az ételeinkbe?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem. Mi kannibálok nem alkalmazunk faji megkülönböztetést.

Hol élnek a surjányok?[szerkesztés]

Mit esznek és hogyan szaporodnak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A surjányok Surföldön élnek, de nem ajánlatos velük szórakozni, mert a surlegények pillanatok alatt eltángálnak. A szaporodásukról az általános iskola 7. osztályos biológiakönyvben találsz leírást.

Miért nem válaszol az uncológus az idióta intellektuális kérdésemre?[szerkesztés]

he'?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Évi rendes szabadságát tölti.
  • Évi szabad rendességét tölti.
  • Szabadon, rendesen tölti Évit.

Bear Grylls miért nem forgat soha David Attenborough-val?[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Mert minden állatot megenne, amit David felfedez.
  • A végén pedig Attenborough-t is.

OA után szabadon...[szerkesztés]

Ha valakinek nincs humora, akkor mije van?

~ egy humorkereső kisködman

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Bármije lehet. Hatszobás lakása, toronyórája, imakönyve, Berva mopedja, epilepsziája, bibircsók az orrán (mint az algiri bejnek)...
  • „Humor nélkül sz_r az élet.”
~ Nagy Feró
Az van neki. Nem lennénk a helyében...

Gyakorlati jellegű kérdés[szerkesztés]

A pelenkázástól megijed --> üvölt --> megnyugtatásul megetet --> etetéstől betrottyant --> pelenkázástól megijed --> üvölt --> megnyugtatásul megetet --> etetéstől betrottyant --> pelenkázástól megijed --> üvölt --> megnyugtatásul megetet --> etetéstől betrottyant --> pelenkázástól megijed --> üvölt --> megnyugtatásul megetet --> etetéstől betrottyant --> pelenkázástól megijed

láncolatot hol látjátok megszakíthatónak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Idejében: még nemzés előtt. Utólag: valahol úgy két és fél éves kor táján...

ápr.4.[szerkesztés]

Április négyről szóljon az ének? Felszabadultan (dúltan?) zengjük a dalt? - anon


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Ápr. 4.
  • Ápr. 3.
  • Ápr. 2.
  • Ápr. 1.
  • Kilövés!

Szavazás[szerkesztés]

Kedves Uncológus! Miért van az nálam, hogy csak azután alakul ki a határozott, megmásíthatatlan véleményem, amikor egy szavazás már befejeződött?--Voksfalvi Bátor

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Mindenkinek ez jár a fejében, aki abban a zuhanó teherliftben tartózkodik, amit (ma még) Magyar Köztársaságnak neveznek.
  • Kedves szavazónk! Ha ez nem politikai kérdés, válaszért forduljon inkább gyógyszerészéhez, vagy pszichológusához. Ha viszont az, akkor gyűjthet aláírásokat népszavazás kiírására, vagy itt van még az Alkotmánybíróság (ha itt van még), illetve Brüsszel vagy/és Hága (ha ott van még).

Füst[szerkesztés]

Tisztelt Uncológus! Nem a dohányosokat kellene kitiltani a buszmegállóból, hanem a buszt. Akkor cigarettafüst, meg még benzinfüst se lenne ott. Szerintem. Ön szerint?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Ha a busz a buszmegállóban áll, már régen rossz...
  2. A benzinfüst meggyulladhat a dohányosoktól.
  3. A buszmegállóban várakozók fizettek a buszon való utazásért, így jár nekik a benzinfüst is. A dohányfüstért nem fizettek...
  4. A busz nem termel égő pernyét...

Vajon[szerkesztés]

Vajon újranyitják még valaha az OPNI-t?

~ Merengő

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus visszakérdez:
  1. Személyesen sürgős lenne?
  2. Az infrastruktúra és a teljes személyzet jelenleg a Kossuth tér 1-3 alatt üzemel. A bohócsipkát roppant előrelátó módon már évekkel korábban ide szállították...

Kérdés[szerkesztés]


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Kivárás van. A helyzet politikai.
  2. Tiltja a vallásu(n)k.

Tisztítási probléma[szerkesztés]

Hogyan vehetném ki a szürke színt a ruhámból? Véletlenül összemostam a macskámat a kedvenc fehér blézeremmel!

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Ezen csak a felina domestica, azaz a szürke cirmos házimacska segíthet. Pároztassa blézerét a kívánt tenyészkandúrral vagy -nősténnyel, és az garantáltan kiveszi a macskát a ruhából.
A tenyészkandúr nem jött be, rögtön jöttek a jogvédők, meg a (jogvédők) ellen tüntetők. A felinációt pedig különben is olyan gusztustalan dolognak tartom.
Sajnos ez sem jött be. Az idő egyik felében ugyan visszaváltozott fehérré, a másik felében viszont megint szürkévé vált.
Lenne egy aranyhörcsögöm is, ő pedig a kasmír pulóverembe került bele. Ha felveszem, nem tudok nagy nyilvánosság elé lépni, mert szörnyen csiklandoz és karmol.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
Akkor Önnek csak a szintetikus, nem mosható ruhaanyagokat javasoljuk. Esetleg ne tartson állatot. Vagy inkább hordjon szőrmekabátot, és meg van oldva a probléma...
Jó, de hogyan dobjam ki a férjemet? Akkor ki fogja kifizetni a szőrmebundácskámat?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
Látjuk már, mi a gond... Akkor lassan írom, hogy könnyen megérthető legyen: tartson sorrendet. 1. Előbb a szőrmebunda, aztán 2. dobja ki a férjét. Vigyázzon, össze ne keverje! Az Uncológus a keveredésért és a következő problémákért nem vállal felelősséget.
Lassaaan írjaa?! Felháborító! Még jó, hogy nem mindjárt azt mondja, hozzak magammal még egy embert!

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
Újratervezés...

Star Wars[szerkesztés]

Ugye idén is lesz wookietábor?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Rrraaaawr! (Lesz, de a világválságunk miatt itthon, a Kassshykon tartjuk.)

Rántás[szerkesztés]

Hogyan készül a rántás?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Erősen ragadja meg a fazék fülét és egy hirtelen, erőteljes mozdulattal húzza maga felé.

Sürgős![szerkesztés]

Mi a különbség a kétségbeesés és a pánik között?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A pánikkal lehet szobára menni.

TeLó[szerkesztés]

Tessék mondani, hol lehet butatelefont kapni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
Egy rendkívül bonyolult művelettel tetszőleges okostelefon visszaalakítható feature telefonná: bele kell ejteni fél órára a jeges vízbe. Figyelem, a művelet a garancia elvesztését vonhatja maga után!

Mit tegyek?[szerkesztés]

Kirándult a bokám! Még egy képeslapot sem küldött...


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Felejtse el.

Viszont szerepelni fog a Pál utcai fiúkban...

Felh.Felt.[szerkesztés]

Kedves Unci! Először életemben elolvastam a Felhasználási feltételeket egy bizonyos webhelyen. Ezt a mondatot találtam benne:

»Az Üzemeltető fenntartja jogát a jelen Felhasználási Feltételek egyoldalú módosítására.«

Akkor most szerződjek velük, vagy egyenesen Brüsszelbe menjek? Türelmetlenül lesem válaszát: (Aláíratlan hozzászólás, szerzője XY (talk • közreműködései) )


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ne vegye fel azt az online svájci frankó hitelt.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Emlékszem egyszer, mikor még gazdag bakár voltam elfogadtam ilyen feltételeket. Azóta vagyok rendszergazda.

Chuck-ok harca[szerkesztés]

Kedves Unciológus

Ha Chuck Norris és testvére Csák Berri összecsapna ki győzne?

Thomas


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Hát Thomas biztosan nem. Az egy gyerekecske-vonatocska.
  2. Szerinted mi okozza majd a világvégét 2012 decemberében?!

Fekete lyuk[szerkesztés]

Ha egy fekete lyuk eseményhorizontjának közelébe kerülök, akkor előfordulhat-e az, hogy a fejem beverem a fenekembe?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A lyuk színe érdektelen.

Üvegzseb[szerkesztés]

Hogy lehet azt elintézni, hogy tele legyek pénzzel? Aláírás: Ágrólszakadt.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Plexi.

Microprofessor[szerkesztés]

Lopott körkérdés a világóceánról:

Milyen processzor van a leggyengébb gépedben, amin aktívan használsz linuxot?

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nincs benne processzor. Aktívan használjuk diótörésre.

Familia Guy[szerkesztés]

Kedves Uncológus! Hogy vette rá Seth MacFarlane Chuck Norrist, hogy szerepeljen a sorozata egyik epizódjában?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem ugrunk be! Nem húzunk ujjat a pasival.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Nem kellet rávenni! Chuck Norris amúgy sem kedvelte az epizódban két áldozatát, Brian Griffint és Stewie lány ellenfelét. A kutatók ma is vizsgálják, miért hagyta őket életben, és miért ütött ilyen kicsit (bár állítólag McFarlane lefizette, de ezt nem merem kijelentetni).

Villanykörte[szerkesztés]

Hány Uncológus tud kicserélni egy villanykörtét?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Forduljon gyógyszerészéhez, vagy matematikusához
  • Kettővel több kell, mint egy villanyalmához.

Scooby-doo[szerkesztés]

Scooby-Doo és Bozont miért nem hízik egy grammot sem, miközben olyan sokat zabálnak?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  • Ehhez nincs humorunk. szakorvosra bízzuk a választ.
  • Minden másnap cserélik őket. Soványabbakra.

Az Unciklopédia szervere[szerkesztés]

Hány szócikket bír el az Unciklopédia szervere? Van olyan szócikk, amely képes kiütni a szervert?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Van. De tőle már nem fogod látni a választ.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Léteznek ilyenek, de legtöbbjüknek csak a nevét kell beírnod valahova és már tönkremegy a szerver, úgyhogy ezeket nem fogod megtudni. Kivéve ha kipróbálod sorra őket. De ha így rájössz, akkor megkóstolhatod a börtönkoszt.

Lábjegyzet[szerkesztés]

Lehet a lábjegyzetet lábjegyzetelni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Minden zsáknak megvan a foltja.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Ha a szócikkről is lehet szócikket írni, akkor elvileg ezt is lehetne.


Spongyabob Kockanadrág[szerkesztés]

Miért lyukacsos Spongyabob?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Spongya rá, mondá Virág elvtárs.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A gépem szerint 3 lehetőség van erre:

  1. Születési rendellensesség.
  2. A cigarettázástól nem csak a tüdeje de maga is szivacsos és lyukas lett.
  3. A túl sok illegális pálinka fogyasztásának egyik mellékhatása.

Orr probléma[szerkesztés]

Miért nincs tudomisénkinek a Harry Potterben lévő zöld gonosznak orra?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mostanában ez a divat.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Mert Tudodteiski korábban Jacko imitártor volt. Vagy mert tudjamindenkihogykiezatexasiranger lerúgta az orrát.


Prometheus[szerkesztés]

Miért iszik a Prometheus c. film elején az a fószer egy csésze kávészerű löttyöt, ami szétmarja?

("érteni szeretném a sci-fi filmeket" jelige)

Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Nem tudta, hogy tilos űrlényárustól kávét venni. Vagy az esetleg nem kávé volt, hanem tudjamindenkihogykiezatexasiranger,névszerint Chuck Norris vére? Mert az megmagyarzána mindent, sőt még többet is.

Szálloda[szerkesztés]

A szomszéd házat, ami eddig orvosi rendelő és laboratórium volt, szállodává alakították, hetente négy nap "extra hangos jazz-zenés est a tetőterünkön hajnalig" szolgáltatással. Mit tegyek, ha el akarom űzni őket, de se ügyvédet fizetni nem tudok, se törvényt sérteni nem akarok (a két dolog összefügg, mellesleg)? Szóval?


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Az nem a tetőterükön van, hanem a labortóriumi szerekkel kezelt falak miatt szűrődik át.A következő javaslataim vannak:

  1. Vegyél 87645976 zajvédőfalat és reménykedj, hogy annyi elég lesz.
  2. Költözz te is be.
  3. Küldj egy levelet a blikknek, hogy Kordáék itteni hotelje ezm, és a hangos zene azért kell, hogy ne hallják hogy erotikáznak.
  4. Íratasd át a szállodát vagy a saját vagy tudjamindenkihogykiúgyhogyinkábbnemírkáloksokat nevére.
  5. Küld oda Spongyabobot, aki mindenkit - beleértve őket is - leitat illegális pálinkával.

Rendszergazda[szerkesztés]

Miért válaszol újabban a rendszergazda az uncológusok helyett? Őket legalább már megszoktam, ami nem kis szó manapság.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mert a "rendszergazda" képtelen használni az {{unc}} sablont...


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Mert jogilag levédettem a címet és mert az uncológus(ok) beperelnek uncológusnak személyes meghamisításának rendkívüli okáért(habár felfüggesztenének, mivel elég hülyén hangzik ez). Ráadásul én egy mocskos rendszergazda vagyok kéremszépen, én csináltatom meg a uncológusok gépét, és titokban írkálok... BAZDMEG , LEBUKTAM!!!

tévéműsor[szerkesztés]

Mondja meg valaki miért adják le a tvben szorol szora ugyanazt a musor mint tavaly?

  • Szilvia, Facebook.

Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Mert elég sokba kerül a közelmúltban (az elmúlt 50 évben) készült filmeket beszerezni és levetíteni, ezért inkább az olcsóakat adják le minden évben. De nézd a jó oldalát: karácsonyi hagyománnyá vált a Reszkessetek, betörők! leadása.

Lottó[szerkesztés]

A matektanárom kérdezi, hogy hány szelvényt kell kitölteni a hatoslottón a biztos négyes, de nem ötös nyereményhez? A hétvégén nem értem rá kiszámolni, mert a tévében épp a Lostot adták.

Diák.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mindet.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Nem hiszek neked! A Lostnak már rég leadták az utolsó évadát! Amúgy a biztos megoldás: vegyél egy szelvényt, töltsd kis, aztán vedd meg az egész Szerencsejáték Zrt-t.

iskola[szerkesztés]

Jut eszembe, egyáltalán mire jó ez az egész matek, meg iskola, meg minden? Úgyis csak kőmüvessegéd meg szórólapposztogató lehet belőlem, ahogy a dolgok álnak (a diák munkaközpontban monták).

Ja, és megint "Diák" voltam.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A szórólappok főleg Finnországban élnek és tojnak az egészre. Terelgetik nyájuk, fújják furulyájuk, és elvannak. A kőművesek pedig nem is élnek (ma meg.)


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A Galaxis útikalauz stopposoknak szerint: "Az iskola a gyerekek Csernobilja." Amúgy ahogy a dolgok állnak nem csak ezek lehetnek belőled, ha van jó hazudozóképességed akkor még lehetsz meterológus, ügyvéd vagy akár politikus is (rosszabb esetben pedig fabábú).

Leglegleg[szerkesztés]

Mi a különbség a legesleg és a mellesleg között?

-- Felhasználó

Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A legeslegnek nincs melle, és valamikor 1900-as években találták ki, amikor megszületett a legesleghűlyébb élőlény, aki Ubul, a kutya.

Egy kérdés[szerkesztés]

Stop.gif

A Rendszergazda ezúttal nem válasza hanem kérdése

Kedves Uncológus

Ezúttal kérdéses dologba kerültem. Nem tudom az Integrált áramkör további jelentéseit. Jelenleg csak azt tudom, hogy ez működteti az Internacionálét és az Internetet, de esetleg nem tudnád megmondani a többi jelentést is. A rendszergazda, de ezt fönt is olvashatod.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Évi rendes kimenőmön vagyok. Kérdezze a kormányszóvivőt, annak minden hülyeségre van kész válasza. Szép karácsonyt!

K-Ormány szóvívő.jpg

A Kormányszóvivő válasza

Sajnos most nem érek rá, éppen a Kajmán-szigeteken nyaralok, majd pedig elutazokm az Azori-szigetekre. Kérdezze meg erről az illetékes hatóságot.

Police man ganson.svg

Az Illetékes hatóság (jelen esetben a rendőrség) válasza

Nem érünk rá, így is elég dolgunk van, rendbe kell tennünk Gerkham-ék rombolását, bár hiába, mert holnap úgy is újrakezdik! Kérdezzen meg egy Wikipédistát vagy a Gyakorikérdések.hu-t!

Wikiplanet.jpg

A Wikipédpisták válasza

Ennyi van. Ha lenne több, akkor már rég volna róla Wikipédia cikk.

Mér' nem tudok röhögni?[szerkesztés]

Ilyen van: Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervének TAJ Nyilvántartási Osztálya – Nem tudok röhögni rajta, pedig komoly. De mér'???


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Mert ezen csap a politikusok röhögnek. Legalábbis az ellenzék. Meg az összes gerinctelen élőlény.

Wikigömb[szerkesztés]

A Wikigömbön a kilopott pázüli darabkák helyén mi van? Chuck Norris alvóhelye?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Nem. Egy luk. Nem lopták ki. Az ágy alatt van, a pormacskák között.
A Chuck Norris csontot már csak magyarok rágják. Mint a gittet. Rágosak vagyunk.

Ciános Pisa Pista Tisza[szerkesztés]

Hello! Azt szeretném megtudni, hogy mi okozta a Tisza ciánossá válását? És hogy tűnt el? Esetleg igaz az amit a Sas Kabaréban mondtak, és a Tiszából a Pelikán elvtárs gyerekei itták ki a ciánt a gátnál? Vagy a mai napig nem tűnt el? És mi a francért írok én ennyi kérdést? −


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Az utolsó kérdésre nincs válasz. A többin nem gondolkodunk. Hello!

Kérdés, aminek nem tudtam frappáns nevet adni[szerkesztés]

Hello!

Aztat szeretném, kérdezni, hogy hány BKV ellenőr tud elkapni egy bliccelőt? És van egy olyan szervezet, ami frappáns nevet ad kérdésekre? - "Ellenőrverő" Béla (ez az én nevem, nem esetleges válasz a kérdésre)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A kérdést Vitézy Dávidnak (Budapest, 1985. december 1. – ) a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik alapítójának, az egyesület szóvivőjének, elnökségi tagjának, a közlekedésfejlesztés munkacsoportjának vezetőjének, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatójának kell feltenni. Nem lévén más megoldás, az Unciklopédiát ezzel a problémával a továbbiakban el kell kerülni.

Supercrash.jpg

A BKV válasza

Ha jó kondícióban van akkor egy is. Ha a bliccelő kigyűrt izompacsirta akkor kettő. Ha az ellenőr nem az, akkor csak a MÁV-osok fogják elfogni ha vonattal menekül.


Bajuszmém[szerkesztés]

Önök, a humor nagyágúi és mindennapi szekértolói szerint vicces-e ez az új őrület, ami elönti a netet, ez a bajuszmém? Nem tudok egyedül eldönteni. Én már azt sem tudtam, a Gangnam jó-e vagy rossz. nem vagyok elég képzett ideológiailag. Alkérdés: Politikailag korrekt-e a bajuszos kisebbséggel szembeni vicces képek gyártása?

Üdvözlettel: Szalvador Dali, festőművész.

Henri Salvador válasza:

Kedves Bajúszkirály! Leéltem 91 évet bajusz nélkül és folyamatosan ezen a kérdésen gondolkodtam, mégsem jöttem rá a válaszra. Valószínű, hogy a kérdés annyira megoldhatatlan, mint a Pi tizedesjegyeinek problematikája.

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Ezúton kérünk elnézést a facebookon alakult Bokros Lajos Rajongói Klub mindkét tagjától.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Csak amennyire a szőke nős viccek korrektek. A Gangnam jó, de kezd unalmas lenni, inkább nézzél Harlem Shake-t. Oszt ögyször pöndörödjön mög a kend bajussza. Maga Pixelbetyár ([4])). Ó hogy uccolna neked a villámpatkány.([5])

Új Alföldi-terv[szerkesztés]

Kedves Unciklopédikus

Azt szeretném megtudakolni, hogy megépül e valaha a Nagy Magyar Alföldi Fal, a Nagy Magyar Alföldi Piramis és a Nagy Magyar Alföldi 20-a Metró, amit az MKKP új fejlesztési tervében ígérget?

Üdvözlehellettel: Alföldi Róbert Béla, kőgazdász


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Meg.


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A 20-as? Ember, még a 4-es sincs kész (és valószínűleg nem is lesz)! A többi meg attól függ: mennyi időbe telik átszöktetni a határon 100 000 000 000 téglát.

Gólya[szerkesztés]

Kedves Unci bácsi! Ha az embert a gólya hozza - romákat (a rossz fajtákat legalábbis) a kanalasgém - , akkor mi hozza a gólyát?

Béluci, 6 éves, Orbán Nagyúr Óvoda


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Béluci, ne romázz, mert ráfázol. Téged sem a kanalasgém hozott. Ide mi hozott? (Ne válaszolj, a kérdés költői).


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A BKV különjáratú repülői. Ezért születnek olyan ritkán a gólyák.


Twocows.jpg
A Biológus válasza

Kérdezd meg a szüleidet. A szexuális felvilágosítást nem én szeretném elvégezni.

Haggyámá', mer' meg leszöl mondva.

Béluci

Ki engedte meg neked a személyazonosságlopást? Csak én fogok kapni olyat hza elvégzem a sujit!

Az igazi Béluci az Orbány -Nagyúr Óvodából

Stop.gif
A Rendszergazda válasza

U.I.: Zavart érzek az Erőben!

Zsákutca[szerkesztés]

Kedves Jó Uncológus!

Egyirányú zsákutcából hogy lehet kijönni a.) közlekedéstechnikai, és b.) politikai értelemben?

Válaszát türelmetlenül várva:
Állástalan Gyalogpolitológus (cím, irányítószám, PIN-kód, és minden védett adatom legalább 10-20 helyen)

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Keresse fel rükfercológusát, türelmészét. (valójában a rendszergazda, de tönkrement a ren sablon). Re: ez tévedés, de jó.

4-es metró[szerkesztés]

Kedves Uncológus

Bejelentették: idén március 31-re elkészül a 4-es metró. Máris itt a vilgávége?

Megmondaná, hogy hogy lehetséges egy befejezhetetetetetlen projektet befejezni?

Válaszát köszöni: Tetmániás Béla, KiNyíregyháza


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Egy metró ide, vagy oda – nem számít. Fő a fúrás.

Kérdések[szerkesztés]

Kedves Uncológus! Az alábbi kérdéseim lennének:

  • Mikor épül meg (ha megépül) az 5-ös metró?
  • Mikor épül meg a Szegedi metró?
  • Mikor kap DiCaprio Oscar-díjat?
  • Ez egy vicces kérdés?
  • A bal oldalnak ki lesz most az elnökjelöltje?

Üdvözlehellettel:Hogyishívják (?) János, hivatalos amnéziás, kérdezőkóros

-→ A mai napon feltett kérdésekre a böllér válaszol.

Vig ignac autoportret.jpg A böllér válasza

Bocs, de az hatalmas disznóvágás miatt nem tudok válaszolni. Viszont szívesen látlak Pécsett, ott szívesen levágnálak megkínálnálak a legjobb részekből. Majd az a rendszergazda válaszol.

Stop.gif
A Rendszergazda válasza

Remélem örülsz, mert rendszeres 20 éves szabadságomat szakítottam meg miattad!

  • Megépül, de a Duna alatti helyhiány miatt majd a Bodrog alatt ássuk meg.
  • Nem, mert ellopták a szerelvényeket és a fúrókat a Pécsiek (megj.: ezt a kijelentést egy miskolci állította, és rámkényszerítette).
  • Amikor kihal az Oscar bizottság.
  • Az attól függ, hogy ez egy vicces válasz e.
  • Tök mindegy, mert már megint a Fidesz nyert.

Egyébként szívesen látnának a Százholdas Pagony Elmegyógyintézetben, most úgyis beviszik a bukott ellenzék 80%-át.

Kedves Wipikédia Tudakozódó ?![szerkesztés]

Miért van mindig Azt szeretném megtudni, hogy rossz idő szünidőben?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Én pedig azt szeretném megtudni kedves Mr. Ismeretlen, hogy ön mit keres itt?


Stop.gif
A Rendszergazda válasza

A tanárok okozzák ezt bosszúból az iskolában elkövetett bűnök miatt.

Cikk nevének megváltoztatása[szerkesztés]

Kedves Mindenki, vagy Te, aki nekem segíteni tudsz!

Következő kérdés merült fel bennem: Hogyan kell azt, hogy aszongya, hogy egy szócikk nevét megváltoztatni?

Lelkes segítőimnek előre is köszönöm. :) – Szentkiralyi Roland (vita) 2014. június 18., 17:16 (UTC)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A cikk neve: a címe. Válasz a vitalapodon.

Higgs-bozon[szerkesztés]

Kedves Uncológus! Ma reggel egy furcsán ugrabugráló rovart láttam az ablakpárkányon. Nem bolha volt. Éppen ezért vetem fel a kérdést, hogy lehetett-e Higgs-bozont az illető? Köszönettel: "Tata", Tatáról.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. Minden a négyes skalár mezőn múlik. Ma még csak egy dolog biztos: skorpió nem lehetett, dacára annak, hogy az aljas. De keressük a megoldást.
  2. Kizárásos alapon lehet közelebb jutni a megoldáshoz: gezarolt kell az ablakpárkányra szórni, vagy fejbevágni a mozsártörővel. Ha továbbra is ugrál, nem bolha.
  3. Ha pedig továbbra is ugrál, és nem bolha, akkor Braxton-Higgs-összehúzódás lesz az. Ne ijedjen meg, valószínűleg Ön egy anyaméhben tartózkodik, de ne izguljon, sokára lesz még, mire megszületik... Biztos, hogy Tatáról van, és nem Mamáról?

Sörbánat[szerkesztés]

Kedves Okos Kata!

A sörivásom egyetlen célja szomjam oltása, de mindig berúgok. A háziorvosom hülyeségeket beszél, azt mondja, hogy igyak vizet. Kétségbe vagyok esve! Már csak Ön segíthet. De gyorsan, mert baromi szomjas vagyok már!
Tisztelettel
BéLa

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Vízezett sört ajánlunk.

Fáradt vagyok[szerkesztés]

Kedves Kolléga! Ha megpróbálom Önt minduntalan rávenni valamire, meggyőzni, sürgetni, akkor én vagyok az Unszológus?

És m'ér' van, hogy nekem mindig csak hat és fél ágra süt a nap? A többi áfa? Béfa? Tréfa???
Odaadó kedveléssel, meg ilyesmi,
Özv. Tritikálé

Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Igen.

Az itt a kérdés[szerkesztés]

Mi fog ebből kisülni?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Remélhetőleg valami finom.

Lesznek a jövőben olyan emberek, akiknek az a anyanyelvévé válik a volapük nyelv?[szerkesztés]

Már akkor persze, ha még megéli az életet. Bár nem rajongok ezért a nyelvért - a mestersége miatt - ,de kíváncsi vagyok rá.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A volapüköknek általában ma is a volapük az anyanyelve.

A helyes kérdés az élet, a létezés, a mindenség és minden más végett?[szerkesztés]

A nevem Nyakigláb Bolemár és a Galaxis útikalauz stopposoknak legújabb kiadványáért felelős szervezet egyik adathalásza vagyok. Azzal a céllal írtam önöknek, a föld központi adattárának főpapjainak, hogy megtudakoljam, találtak-e már választ ezen többmillió éves kérdésre. HA a válasz pozítív eredménnyel zárul, akkor kérem, tegyék közzé az eredményt. Ennek fejében a társaság felajánl önöknek egy példányt az új kiadványból.

Köszönettel: Nyakigláb Bolegár

Mi a labda?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A labda, mint olyan.

A horgosi csárda[szerkesztés]

Mi a horgosi csárda története?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Kifestették. Korábban nem volt kifestve. Még korábban nem is volt.

A humorrontásról[szerkesztés]

Aki nem érti mások poénjait, az miért rontja el?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mert nem tud jobbat. És tudja, ha tudna, akkor az övét rontanák el.

Híres-e?[szerkesztés]

Tisztelt Uncológus!
Mennyire híres az Unciklopedia? Híresebb-e nálam? Mivel lehetne még híresebbé tenni?
Üdvözlettel: Gertrúd az ötödik utcából


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A világ második legjobb gitárosa én vagyok. Az első pedig ismeretlen. A legislegjobb esetben is csak harmadik lehetsz. Az is csak egy világjárvány idején; suttyomban.

Korpa[szerkesztés]

Tisztelt Uncológus!
Arra lennék kíváncsi, hogy vajon korpásodhatnak-e az orrszőrök? Mert amikor a macskámat kérdeztem, az nem adott választ. Tetszenek tudni segíteni?

Üdvözlettel: Jon Arbuckle

Ui: Okos Kata, valamikor találkozunk?


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Soha. Nyolc évig vártalak türelmesen a sarkon. Aztán hazamentem.

Számtan[szerkesztés]

Mennyi 1*1? Nagyon sürgős, mert 100 mp múlva felrobban egy bomba és a kód az hogy 1*1=


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

A válasz valahol nulla és tízmillió között helyezkedik el a kompex számok halmazán.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Megnyugtatlak, hogy száz másodperc alatt pont van rá annyi időd, hogy szépen elhagyd a veszélyeztetett területet, ha minden kötél szakad. További jó számolgatást.


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza
  1. JavaScript (és még sok más) nyelven a * jelöli a szorzást.

A Föld jövője[szerkesztés]

Valahogy így...

Üdv! Tegnap merült fel bennem a kérdés, hogy mi történne, ha a földgolyó az egyenlítő mentén kettéhasadna, mint egy félbe vágott citrom, narancs vagy kókusz? Vajon kifacsarható lenne belőle a magma? És az ebből készített italnak vajon milyen íze lehet? Mellékelek egy szemléltető ábrát is. Hidiraaaa (vita)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Mi négyfelé vágnánk. Próbáltuk ötfele is, de azt a kisujjunk bánta.

A több tudománnyal is foglalkozó nyelvész válasza
A kérdés az, hogy tegnap merült-e fel benned a kérdés, vagy valamikor máskor, vagy egyszerűen nem megfelelően alkalmazott kérdőjelről van szó?

Nem, a Föld túl nagy ahhoz, hogy kifacsarhassuk.

Az ital vsz. több mint 5000 K-es lenne, s vsz. mérgező volna a benne lévő Ni, Pb stb. miatt.

A címmel ellentétben nem ez lesz a Föld jövője.

Lóhere[szerkesztés]

Hahó! A nőstény lovak háromlevelű, vagy négylevelű lóherével tudnak hatékonyabban szaporodni? Hári Zalán Vita 2021. augusztus 22., 19:58 (UTC)


Accessories-text-editor.png
Az Uncológus válasza

Egyikkel sem. A nőstény lovaknak hím lovak kellenek a szaporodáshoz.