Annuska úrnőnk

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Avarka Anna Aranka Frédiné (New York, 1993. január 1. –) kabudli politikus, színész és sportoló. 2009-ben kapta fel a kabudli ifjúság, miután úrnő lett ott.

Származása[szerkesztés]

Annuska félkabudli származású, mivel édesanyja, Barna Nana Tűzjégföldvirág Béni félkabudli, édesapja, Söjtöri Nahály is félkabudli. Ennek is köszönhető, hogy Annuska még örökre ugyanígy fog kinézni és nem fog elhullani.

Eddigi élete[szerkesztés]

Gyermekkora[szerkesztés]

Csecsemőkora[szerkesztés]

Annuska épp 1992. december 31. és 1993. január 1. fordulóján született, de az utóbbit anyakönyvezték felfelé kerekítés címszó alatt. Amikor kivették Nanász hasából, barna folt volt a hátsó fertálya körül és elkezdett székletet lövelni abból a feléből – ezt tudták, ezért vettek egy tartályt, hogy majd abba spricceljen; a második eset rosszabb volt: egyéves korában a dadust és Bagolykát is lespriccelte, aki (Bagolyka) utána rázta le az ürüléket magáról. A harmadik eset elképesztő volt: annyi Annai melléktermék spriccelt, hogy megtelt három darab százliteres tartály.

Kisgyermekkora[szerkesztés]

Annuska hajlamai már a bölcsödében is a rosszcsontság felé hajlottak. Egyszer a dada néni fejébe ütötte ököllel a spenótos tányért, amely szanaszéttört. A daduska szempillái, az orra hegye, de még a füle botja is beduzzadt (és spenótos lett), de ezt az esetet még elnézték. Ez másodjára is megtörtént, de tökfőzelékkel, de mikor már harmadjára is bántotta a daduskát Annuska, kivette Nanuka a bölcsiből. Az óvis évei már kellemesebben teltek, bár néhányszor Nanuka beöklözött az óvónőknek, mikor valami csúnyát mondtak Annuskának róla.

Iskoláskora[szerkesztés]

Annuska 1999. szeptember 1-jén ment előszőr iskolába, a Vályogosfalvi Jusi Béleg Általános Iskolába. Az elsős tanító nénije kimondhatatlanul gyűlölte. Ezt az is alátámasztja, hogy egyszer Bagolyka csőrét megetette Annával és végül a végbélnyílásában kötött ki, amely érintkezett a kúppal. Máskor pedig kukkensztáj agyhólyagját becsempészte Annuska szájába. Másik eset: egyszer belecsempészett egy pénztárcát a zsebébe és ráfogta hogy Ő volt. Ezekért Nanuka fel is jelentette, és így második félévtől új tanárt kaptak, akit persze Nanka választott ki. Annuska négyévfolyamos gimnáziumba jelentkezett, a 2007–2008-as évfolyamra (tanévre), de nem tudott, csak egy évet befejezni, mivel Nanukája kivette az iskolából. Akkor az egyik év december 21-én egy gyönyörű nyári nap reggelén találkozott egy Akla András nevű kisfiúval, kinek apját, Akla Bandit meglökte és egy évig nem bírt felkelni. Akla András meg nevetve nézte földön fekvő apját, s mikor Nanuka odaért, nevetve vitte el kislánykáját.

Ifjúkora[szerkesztés]

Annuska ifjúkora elég kellemesen telt; 2009. január 2-án kezdett el uralkodni Kabudliában úrnőként, viszont történt egy megbillenés országában, keletkezett egy új vetélytársa, XXXII. Bro Gyuszi és 2009. január 3-án veszített és XXXII. Bro Gyuszi került a trónra és nagyon rossz évek köszöntöttek be Kabudliában: az emberek éheztek, hajléktalanok voltak. A pénznemet Nanászkalóvéról átnevezte brogyusszá, az embereknek hetente 30 000 kabudli lóvét kellett fizetniük, ezért Annuska 2010-ben jelentkezett a Kabudli Úrnői Egyetem színészet és tanári szakára és mikor 2010-ben befejezte, kiállt XXXII. Bro Gyuszi ellen és veszített. Az események után egy héttel történt a gyuszimészárlás, amelyről nem sok információnk lelhető fel, de, ha valami gyanús, az az, hogy lehet, hogy Annuska küldött egy csapatot, hogy lemészárolják, de a monda úgy terjeng Kabudliában, hogy Bro Gyuszi álmában találkozott Annával, és megmondta, hogy, ha tovább bántja a kabudlikat, megbánja. Nem hitte el, ezért megdöglött. Gyuszilandon úgy terjeng a monda, hogy Annuska egy démon és álmában megölte, de már tudjuk, hogy vagy a kabudli monda vagy a mészárlás az igaz, de biztos, hogy nem a gyuszilandi monda. 2011. szeptember 4-én a gyuszilandi császár megtámadta Kabudliát és Annuska akkor volt a kövér, lusta életrészében, ezért Nátikánknak a kezébe kellett vennie a dolgokat – Kabudlia elvesztette a háborút és XXXIII. Bro Gyuszi lett az uralkodó Kabudliában; minden embernek kötelező volt írnia egy dicsőítő verset neki, de Nanuka inkább megírta a tiltakozó versét, a Nanászka ellen-t:

Nanászka Nanásza,
Finom kakája,
Elloptam Bakládat,
Fizesd meg árát,
Vagy megbánod,
Gyuszikám látod,
Szarásod, mázod,
Mész el innen,
Kész vagy végre?
Ha igen mérték lészen.

Miután Nana ezt megírta, a császár el is takarodott, Annuska ifjúkora ezzel lezárult.

Felnőttkora[szerkesztés]

Annuska továbbra is úrnő, és az is marad haláláig ;), de mellette 2012-től tanári szolgálatot is végzett egészen a 2018-as tanév végéig. Mellette kitartóan sportol (triatlonozik és jégkorizik), de még a színészéletben is aktívan részt vesz, darabokat játszik el.
Annuska miután észrevette, hogy vége a háborúnak és ő az úrnő, akkor szólt Nankájának, hogy adjon neki egy tablettát, amelytől sovány és sportos lesz. Nanka odaadta és Annuska olyan lett, mint 17 éves kora előtt. Miután ez megtörtént, Annuska elindult tanárnak és egészen 2018 végéig tanár volt, de akkor látta a tévében, hogy a Kabudli Városi Tanoda igazgatóját megölték – annyira megijedt, hogy lemondott a tanári és igazgatói posztjáról és Nanukát tette ki helyére. 2019-ben márcsak kirándulásokra kísérte el az iskolásokat, most már csak a dombi iskolába megy el velük.

  1. ÁTIRÁNYÍTÁS

Családja[szerkesztés]

Anna-család
Név Viszony Születési dátum Leírás
Barna Nana Tűzjégföldvirág Béni anya 1968. 02. 29. Kabudlia alúrnője, Nannuslak fáraónője. Tanít a Kabudli Tanodában.
Avarka-Söjtöri Nahály apa 1967. 03. 01. Nahilakon látta meg a napvilágot. Nemesi származású, a söjtöri grófság ivadéka.
Sajtos Kanda anyai nagyanya 1945. 06. 01. A mondák szerint ő volt Kabudlia második legjobb uralkodója (Annuska után).
Barna Banda anyai nagyapa 1945. 06. 01. Gyermekkorában kisnemesként átlagos élete volt, iskolába járt, sok barátja volt. 1960-ban lovaggá ütötték, 1961-ben ezredessé, majd 1962-ben tábornok lett. 17 éves korában találkozott élete szerelmével, Sajtos Kandával, akit épp akkor koronáztak. Főtábornok volt egy darabig, majd 1970-ben jegyezte el Sajtos Kandát, majd két héttel később össze is házasodtak.
Söjtöri Jánosné apai nagyanya 1945. 05. 04. Nem volt egy híres személy.
Söjtöri János apai nagyapa 1945. 05. 14. Nem volt egy híres személy.
Paradoxon Nátániel Fajsz férj 1988. 02. 01. Egy elszegényedett nemesi családba született. Apja katonatiszt volt, anyja varrónő. Kiskorában nagyon szegények voltak, alig volt játéka, amivel játszhatott. Egyetlen játéka kettő fakatona volt. Ez miatt nagyon megszerette a katonákat, már 7 éves korában tudott lőni. 17 évesen már ezredes és mesterlövész volt. Úgy hívták, hogy a „verhetetlen”, mert mindenkit levert. 20 évesen ismerte meg élete szerelmét, Avarka Anna Arankát, akivel 1 évvel később össze is házasodtak. Négy közös gyermekük van.
Paradoxon Panna anyós 1964. 04. 03. Gyermekkorába jól mentek a dolgok, szépségversenyt nyert. Mikor felnőtt, összeházasodott Paradoxon Péterrel, ezután olyan szegények lettek, hogy el kellett válniuk. Később, mikor volt férjének újra jobb lett a sorsa, akkor összeházasodtak.
Paradoxon Péter após 1961. 05. 30. 1961-ben született Nagybaglyon. Fiatal korában nagyon boldog élete volt. 1983-ban megismerte Győrfi Máriát, akivel 1984-ban össze is házasodtak. 1986-ben kezdte karrierjét íróként. Ilyenkor még nem volt egy híres költő. 1987-ben a Gyuszi-korban nagyon elszegényedett. El akart válni feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Mivel az asszony nem akart válni, az akkor még sikertelen író azt hazudta neki, hogy mást szeret. 1987-ben váltak el. Miután Péternek rendes jövedelme lett, 1988-ban újra összeházasodtak.
Bagolyka féltestvér 2019. 05. 08. Kedvence a puding. Okos, nagyon kedves, erős. Gyúnynevei: Henk, Henrik, Halál, Élet, Borsó, Proton.
Bagolyka féltestvér 2017. 05. 01. Kedvence a banán. Gúnynevei: Zsombi, Zsombor, Akasztófa, Létra, Majonéz, Elektron.
Avarka Ralf fiútestvér 1990. 07. 01. Híres színész Kabudliában. 14 éves korában sorkatonai szolgálatra kényszerítették, itt találkozott jövőbeli felesége testvérével, akivel legjobb barátok lettek. Később, mikor egy hétre hazatérhettek a katonaságból megismerte élete szerelmét, Selmeczi Emmát. Mikor visszament katonának, akkor szíven lőtték, és elájult. Két héttel később ébredt fel, az ellenséges bázison. Dolgoztatták két hónapig, majd megszökött. Itt kezdődött el a „rablói karriere”. Mikor visszatért már várta őt szerelme és legjobb barátja. Évekkel később, a rossz időkben, a Gyuszikorban rabló volt, onnan jött az elnevezés, hogy Vén kopó, hogy mivel szinte csak gyógyszert rabolt, így azt hitték öreg, és már sok gyógyszer kell neki. Most színész és néha Gyuszilandon rabol. Feleségével és fiával együtt szoktak menni túrázni és kirívóan szoktak vívni.
Avarka János unokaöccs 2004. 09. 01. Híres színész Kabudliában. Apja Avarka Ralf, anyja Selmeczi Emma. Régen a rossz időkben raboltak gyógyszert édesanyjának, aki egy halálos betegségben szenvedett. Szerencsére túlélte, és teljesen felépült, a gyógyszerek miatt. A kopófütty elnevezés onnan jött, hogy neki kellett mindig fütyülnie, ha baj volt. Most együtt színészkednek a darabokban apjával, néha anyjával. Néha rabolnak apjával Gyuszilandon és sokszor szokott családjával vívni, kirándulni.
Avarka Tihamér fiútestvér 1989. 08. 01. Bátyja, nincs nagyon sok szerepe Annuska életében.
Avarka Tivadar fiútestvér 1988. 08. 01. Bátyja, nincs nagyon sok szerepe Annuska életében.
Avarka Töhötöm fiútestvér 1987. 08. 31. Bátyja, nincs nagyon sok szerepe Annuska életében.
Avarka Ádám Csabinyó fiúgyermek 2014. 09. 01. Annuska legidősebb fiúgyermeke. A korához képest „ijesztően” okos. IQ-szintje: 189.
Avarka Kata Katalin leánygyermek 2015. 10. 01. Harmadjára nyerte el az évben a Kabudlia legszebb, legcukibb kislányának járó aranyérmet.
Avarka Sebestyén Csörsz fiúgyermek 2016. 11. 01. Ennyi idősen megnyerte a Kabudliai Gyermekolimpiát tizenkettedjére. Nagyon gyors, viszont sokszor megsebesedik.
Avarka Judit leánygyermek 2017. 12. 01. 2017. 12. 02-én elmentek egy vidámparkba és szörnyű dolog történt. Mikor a hullámvasúton pont egy hurkon mentek át, akkor kicsatolódott a biztonsági öve és kirepült a csecsemő. Egy kukásautóra esett, ami épp vitte a szemetet és mikor rakták volna be a kukás férfiak a szemetet, a kis poronty kiesett és egy hajléktalan ölébe pottyant(ott). A hajléktalan is nagyon éhezett, de minden maradék ételét odaadta a kicsinek, így ő elhullott (mármint a hajléktalan). A kisbabának, mondhatni, hiányélete volt. Az okuka az utcán fetrengett és aludt. Két nappal később talált rá egy vándorcirkusz, mely tigriscsecsemőnek hitte, így a tigrisek közé rakta. Három héttel később rájöttek, hogy Ő egy emberi ivadék, és onnantól kezdve virágélete lett. Az egyik artista fiaként nevelte, hiszen még nem látta a nemi szervét, így nem tudta. Három hónapos korában a vándorcirkusz megtanította járni, és később már beszélni is tudott. Annuska 2019. 10. 07-én elment egy vándorcirkusz előadására, és messziről felismerte gyermeke szempilláit. Így került vissza anyjához, és onnantól királyélete lett. A hajléktalan emlékére szobrot állítottak, ami most is megtalálható az annuslaki Virág parkban. Gúnyneve: Elveszett.

Stílusa[szerkesztés]

Öltözetei[szerkesztés]

Annuska számtalanszor emlegeti, hogy neki több énje is van, ezek:

  • Alap

Ugyanaz, mint a bulizós, csak szoknyácskája van, egy fejhallgató a nyakában, és egy műnarancs a hajában.

  • Úrnői

Fekete köpeny vörös rúzzsal.

  • Bulizós

Fő színei: narancssárgáscitromsárga, fehér
Öltözete: napszemcsi (fehér), narancssárgáscitromsárga felső és alsó

  • Jégkorizós

Fő színei: fehér, kék
Öltözete: korcsolyacipő, meleg ruházat, nyakkendőszerűséggel a nyakában, és sisak ráccsal

  • Strandi

Fő színei: sárga különböző árnyalatai, fehér
Öltözete: szalmakalap, napszemüveg, ujjatlan kesztyű, strandpapucs

Beszédstílusa[szerkesztés]

Nagyon furcsa hangja van, minden magánhangzója mély hangrendű.
Annuska szeret lenéző „kicsimezni”, például:
„Kicsim, hülye vagy, kicsim!”

Sikerei, díjai[szerkesztés]

Sport:

  • Nannuslaki Tájfutó-szuperkupa | Nannuslaki Szuperkupa:
    • Győztes: 2002-es Nannuslaki Labdarúgó-szuperkupa | 2002

Egyesült Kabudli | Egyesült Kabudli:

  • Annuslaki kosárlabda-bajnokság (első osztály) | kabudli bajnok:
    • Győztes: 2006–2007-es Annuslaki Kosárlabda-bajnokság (első osztály) | 2006–2007-es, 2007–2008-as Annuslaki Kosárlabda-bajnokság (első osztály) | 2007–2008, 2008–2009-es Annuslaki Kosárlabda-bajnokság (első osztály) | 2008–2009
    • Duplán győztes: 2005–2006-os Annuslaki Kosárlabda-bajnokság (első osztály) | 2005–2006
  • Nahilaki Vívókupa | Nahilaki Kupa:
    • Győztes: 2003–2004-es Nahilaki Vívókupa | 2003–2004
    • Döntős: 2004–2005-ös Nahilaki Vívókupa | 2004–2005, 2006–2007-es Nahilaki Vívókupa | 2006–2007
  • Nannuslaki Labdarúgó-ligakupa | Nannuslaki Ligakupa:
    • Győztes: 2005–2006-os Nannuslaki Labdarúgó-ligakupa | 2005–2006, 2008–2009-es Nannuslaki Labdarúgó-ligakupa | 2008–2009
  • Kabudli Távfutó-szuperkupa | Kabudli Szuperkupa:
    • Győztes: 2007-es Kabudli Távfutó-szuperkupa | 2007
  • KKTP-bajnokok Ligája | Bajnokok Ligája:
    • Győztes: 2007–2008-as KKTP-bajnokok Ligája | 2007–2008
    • Döntős: 2008–2009-es KKTP-bajnokok Ligája | 2008–2009
  • ANNN-klubvilágbajnokság:
    • Győztes: 2008-as ANNN-klubvilágbajnokság | 2008

Szövetségi Úszó-válogatott | Paglak:

  • Szövetségi-bajnokság | Úszó-szövetségi-bajnokság:
    • Győztes: 2016-os Úszó-szövetségi-bajnokság | 2016
    • Ezüstérmes: 2004-es Úszó-szövetségi-bajnokság | 2004
    • Bronzérmes: 2012-es Úszó-szövetségi-bajnokság | 2012
  • Úszó-világbajnokság:
    • Győztes: 2006-os Úszó-világbajnokság | 2006
  • Konföderációs Kupa:
    • Győztes: 2017-es Konföderációs Kupa | 2017
  • KKTP Nemzetek Ligája:
    • Győztes: 2018–2019-es KKTP Nemzetek Ligája | 2019

A MűAnnák[szerkesztés]

A MűAnnák Avarka kisasszony másolatai, akik hasonlóak, mint Ő. Alapanyagaik:

  1. Festett tehénbőr
  2. Birkák gyapjúja – haj
  3. Marhahús
  4. Ketchuppal kevert málnalé – vér
  5. Annuska életében volt két pattanása – az első MűAnnára rakott bibircsók; ezzel különböztetik meg őket az Igazitól

A MűAnnákat klónozzák.