A világ egy vécépapír szemszögéből
A vécépapír véleménye piszkos melójáról[szerkesztés]
Igen, én vagyok a vécépapír. Engem csak pakolnak a futószalagon a gyárban ide-oda, egyik gyárból a másikba, a gyárból valami nagy dobozba amit valami guruló izé húz, aztán abból kipakolnak a raktárba, onnan a polcokra, rá valami másik futószalagra, pittyentenek rajtam valami vonalkódnak nevezett bigyót, hazavisznek a lakhelyükbe, a mellékhelyiségükbe, ott letesznek, és semmi nem történik addig, amíg valakit nem hív a természet. Miután „a természet hívására” bejön ez a lény, aki később majd igénybe veszi szolgáltatásaimat, leül arra a lukas székre és valami barnát ereszt bele magából, ezután leteker belőlem jócskán, és ahogy már az előbb mondtam, igénybe vesz engem, azaz megtisztíttatja velem az ő ékességét. Ezek után visszateszi a maradék részemet oda ahol az előbb foglaltam helyet, kezet mos, és kimegy, mint aki jól végezte dolgát (igaz, jól is végezte, én már csak tudom, mert elég közelről láttam a végterméket...), de nem akárhogy megy ki, hanem úgy, hogy még csak meg sem köszöni, hogy használhatott, vagy bocsánatot sem kér, hogy leszakította a fél énemet...
A mi véleményünk[szerkesztés]
Hát, íme hősies bajtársunk, aki mindig kiállja a hétköznapokat, és persze a hasmenést. De hát neki ez a dolga nemde? Mert minekünk is valamikor el kell végezni. Különben is, mióta van egy vécépapírnak tudata?
„Nem dumálsz! Törölsz!”