A kuglóf vallomása

Az Unciklopédiából

„...nincs is jobb, mint egy kis péksütemény”

~ - kannibál közmondás

„Ha jól látom, kuglóf az

~ Arisztid és Tasziló
A jobb alsó sarokban van a ludas

Tiszteletreméltó Kuglóf vagyok. 1867-ben születtem. Anyám, néhai Tojáskrém és apám Liszt von der Tüte egyvelegéből.

A kemencét mindig is utáltam, de végül is csak kisütöttek valamit a lapátosok és betoltak a fortyogó központba. Vígan megvoltam ezután, csodálkoztam is, miért nem akartam megsülni. Olyan jól ment a sorom, megszórtak porcukorral, és én tudtam, hogy más ízű nem is lehetek, mint vaníliás. Aztán eljött az a nap, az a csúnya csúnya nap, mikor vesztettem 1918 szem mazsolát egy kártyapartin és fizetnem kellett. Mivel a mazsolám elfogyott, és senki nem volt nyitott a kompenzációs ötleteimre (ugyan mi rossz van a forgácsban?), meghozták az ítéletet, és döntöttek sorsom felett.

Tiltakoztam, ellenkeztem, de végül mégiscsak végrehajtották az ítéletet és feldaraboltak. Nagy darab barna morzsa pottyant ki belőlem ijedtségemben. Ekkor vettem döbbenten észre, hogy más vagyok, mint a többiek. Kétszínű voltam. Már a kezdetek óta, de ezt ügyesen titkoltam. Valójában mindig is éreztem, hogy valami más odabent, hogy nemcsak fenékig vanília egy kuglóf élete. Az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat és ötleteket, viszont hamar elcsendesítettem és elnyomtam magamban.

Hazudtam magamnak, nem akartam elhinni, hogy lehetek belül barna is. Hosszú ideig csak ácsorogtam a szervírozó tányéron, miközben elégedettséget színlelve figyeltem széthullott szeleteim. Valójában viszont nyugtalan voltam és búbánatos. Kétszínűségemben természetesen nem volt semmi kivetnivaló, de én mégsem tudtam elfogadni magam. Így hát, csaltam, mert ismét csupa vanília akartam lenni, nekem nem kell a kakaó, kérem vissza azt ami az enyém! Úgy tettem, mintha mi sem történt volna, dudorásztam, fütyörésztem a Titanic betétdalát és kétszínűen kacsintgattam a mellettem hűlő muffinokra. De eme furfangos látszat mögött csendesen nekifogtam szétdarabolt testem összeállításához. A vaníliás cukor bizseregni kezdett bennem, a kakaó sóhajtott. Ez jó jel, gondoltam.

A történetnek itt viszont vége. Egyszer Úgyis megesznek minden kuglófot, akármennyire is tiltakozik. Bekebelezték hát őt is, és akkor már hirtelen mindegy volt, hogy volt-e benne kakaó, vanília, netán dió, méz vagy mák. Végül is, finom volt, nem?

Lásd még[szerkesztés]

  • A hamis gulyásleves megszólal
  • Paci Fista és Ló Ránt közösködő blogja