183 busz

Az Unciklopédiából
183-as járat
Két gyulladás közben

Két gyulladás közben

Típus: Ikarus 405, midibusz
Tömeg: nyomor
Sűrítési arány: Négyszeres, iskolai napokon hétszeres
Ellenőrsújtottság: Közepes
Ráz: Csak ha trolival ütközik
Kigyulladási hajlam: Hetente
Zsebtolvajok: Öt-hat


A 183-as buszt megelőzi a 182-es busz, és lehagyja a 184-es busz. Az összes többi bennünket nem érdekel. Ugyanígy nem érdekel bennünket az alább olvasható menetrend, éppígy az átszállások lehetősége sem.

Biciklizünk.

Pár szó a buszról[szerkesztés]

A 183-as BKV járat a XVIII. kerület egyik átfogó buszjárata, a Szarvas csárda tértől Szemeretelepig körpályát megtéve, főként Ikarus 405 típusú autóbuszokkal közlekedik. Az átlagkorosztály a járatokon 60-80 év között mozog, ennek oka a környező békés zöldövezetben, a közeli választóirodában, valamint a reptér közelsége okozta alacsony ingatlanárakban keresendő. A járat frekvenciája elenyésző, már-már extrémritkának mondható. Menetrend ismerete nem szükséges, minden fél órában indul egy járat, átlag 5-10 perc késéssel.

A sofőr véralkoholszintje sokszor vetekszik egy hajléktalanéval, és ugyanez elmondható a testszagáról is. Ám ez teszi igazán élvezetessé az utazást, 20perc utazás után máris egy vidámparkhoz hasonló élménnyel gazdagodtunk, melyre nagyban rásegítenek Pestszentlőrinc egyenetlen útjai is.

Menetrend[szerkesztés]

A 183-as busz menetrendjét szinte el is hanyagolhatnám, nem túl bonyolult annak megjegyzése, azért én mégis leszek olyan szorgos és jószívű a még kezdő BKV-zók kedvéért, hogy megteszem alább:

óra hétfő-csütörtök péntek szombat vasárnap és munkaszüneti nap
5
09,44
09,44
09,44
09,44
6
13,42
13,42
13,42
13,42
7
12,42
12,42
12,42
12,42
8
12,42
12,42
12,42
12,42
9
12,42
12,42
12,42
12,42
10
12,42
12,42
12,42
12,42
11
12,42
12,42
12,42
12,42
12
22,52
22,52
22,52
22,52
13
22,52
22,52
22,52
22,52
14
22,52
22,52
22,52
22,52
15
22,52
22,52
22,52
22,52
16
22,52
22,52
22,52
22,52
17
22,52
22,52
22,52
22,52
18
22,52
22,52
22,52
22,52
19
22,52
22,52
22,52
22,52
20
22,52
22,52
22,52
22,52

Megállóhelyek és átszállási kapcsolatok[szerkesztés]

Megálló Átszáll.kapcs.
Szarvas csárda tér 198, 182, 184, 282E, 284E, 217, 193E, 217E, 93 autóbuszok, valamint 50-es villamos
Gárdonyi Géza utca
Jókai Mór utca
Szarvas csárda tér
Wlassics Gyula utca 198, 182, 184, 282E, 284E
Dobozi utca 198, 182, 184, 282E, 284E
Varjú utca 198, 182, 184, 282E, 284E
Gilice tér 198, 182, 184, 282E, 284E
Sas utca 182, 282E
Dalmady Győző utca 182, 282E
Üllői út 50-es villamos
Selmecbánya utca
Szent László utca
Szemeretelep MÁV, 200E, 93

Nemárttudás[szerkesztés]

Fidibusz.

A fidibuszokat nem számozzák.
„A fidibusz- és szivargyújtók salétrommal és ólomcukorral áztatott papírból v. papírlemezből készülnek, mely a taplóhoz hasonlóan parázzsal ég. A fidibusz összehajtott papírszelet, melynek egyik végén kevés gyújtókeverék van, – Pallas”