101 fel nem tett kérdés

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szavazatomat ne vegyék figyelembe. Igennel is, és nemmel is szavaztam. Sőt: tartózkodtam is.

Mottó: „Broken words, never meant to be spoken” – Bob Dylan: Ev'rything is Broken, 1987

Mottó Nem számít semmi, csak az, hogy / kérdezz, keresd a választ! (Tankcsapda)

FLO 1 td2sheep 175068 0302.jpg

Olyan időket élünk, amikor egyesek kérdéseket agyalnak ki sokak számára, hogy elmondhassák: sokak támogatják őket, egyeseket, szemben azokkal, aki ezen egyesekkel szemben állnak, mert azokat sokak nem támogatják.

(A helyesen válaszolók között friss ígéreteket sorsolnak ki.)

A referendum – az egy dolog. A népszavazás[1] – úgy tűnik – egy másik.


Az alábbi kérdéseket sem egyesek, sem a velük egyet nem értő mások nem tették fel. Semmiféle ígéret nem kapcsolódik ezekhez. Tán még elolvasni is felesleges ezeket.

[szerkesztés]

Szavazólap minta
  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy igen?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy nem?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy tényleg?
  4. Egyetért-e Ön azzal, hogy valójában?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy voltaképpen?
  6. Egyetért-e Ön azzal, hogy talán igen, talán nem?
  7. Egyetért-e Ön azzal, hogy egyetért azokkal, akikkel Ön egyetért?
  8. Egyetért-e Ön azzal, hogy Ön nem ért egyet azokkal, akikkel Ön nem ért egyet?
  9. Egyetért-e Ön azzal, hogy néha még önönmagával sem ért egyet?
  10. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Ön egyetértését olyanok akarják megszerezni, akikkel Ön nem ért egyet?
  11. Egyetért ön azzal, hogy Isaura felszabadíttassék?
  12. Egyetért ön azzal, hogy Isaura felszabadítását napirendre tűzze az Országgyűlés?
  13. Egyetért ön azzal, hogy Isaura felszabadítási lehetőségének megvizsgálására Országgyűlési Bizottság jöjjön létre?
  14. Egyetért ön azzal, hogy Isaura maradjon rabszolga?
  15. Egyetért ön azzal, hogy Isaura új maxi cd-t adhasson ki?
  16. Egyetért ön azzal, hogy megvizsgálják Isaura ügynökmúltját, különös tekintettel Leoncioval való kapcsolatára?
  17. Egyetért-e Ön azzal, hogy a válaszadást követő év január 1-jétől a Nap hajnalban keljen fel és alkonyatkor nyugodjon le?
  18. Egyetért-e Ön azzal, hogy a válaszadást követő év január 1-jétől Magyarország legmagasabb pontja a Kékes legyen?
  19. Egyetért-e Ön azzal, hogy a válaszadást követő év január 1-jétől Magyarország legmagasabb pontja a Csomolungma legyen?
  20. Egyetért-e Ön azzal, hogy a válaszadást követő év január 1-jétől ne fizessük azt, amit akkor már nem kell fizetnünk?
  21. Egyetért-e Ön azzal, hogy eddig nem is gondolta, hogy egyetért?
  22. Egyetért-e Ön azzal, hogy azokkal is egyetért, akikkel eddig nem értett egyet?
  23. Egyetért-e Ön azzal, hogy ami kétértelmű, az egyértelműen nem egyértelmű?
  24. Egyetért-e Ön azzal, hogy azzal a mosógép is tovább él?
  25. Egyetért-e Ön azzal, hogy csak akkor kell menni, ha mégegyszer azt izeni?
  26. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gép dolgozik, és az alkotóról most ne is szóljunk?
  27. Egyetért-e Ön azzal, hogy ennek a népszavazásnak a költségét azok képviselők állják, akik képtelenek emberséges törvényt alkotni az adófizetők által finanszírozott munkaidejük alatt?
  28. Egyetért-e Ön azzal, hogy az EgyetértésFerencváros mérkőzés végeredménye (3:1) 1958-ban nyilvánvalóan bunda volt?
  29. Egyetért-e Ön azzal, hogy sztrájkba lépjenek a krampácsolók?
  30. Egyetért-e Ön azzal, hogy ebben a kérdésben nem ért egyet magával?[2]
  31. Egyetért ön azzal, a rádióadók odahangolhassanak a hallgatók vevőire?
  32. Egyetért ön azzal, hogy a kirókázott étel ÁFA tartalmát vissza lehessen igényelni?
  33. Egyetért ön velem?
  34. Egyetért ön azzal, hogy életszerű?
  35. Egyetért ön azzal, hogy letegezzem?
  36. Egyetért ön azzal, hogy nem ért egyet?
  37. Egyetért ön azzal, hogy kétértelmű?
  38. Egyetért ön azzal, hogy zárt, nyilvános helyiségben ne lehessen politikus?
  39. Egyetért ön azzal, hogy legyen népszavazás?
  40. Egyetért ön azzal, hogy ne legyen népszavazás?
  41. Egyetért ön azzal, hogy hungarikum legyen a Székely gulyás?
  42. Egyetért ön azzal, hogy érvénytelen legyen az előző népszavazás?
  43. Egyetért ön azzal, hogy: "Nem! Nem! Soha!" ?
  44. Egyetért ön azzal, hogy a kalória hizlal?
  45. Egyetért ön azzal, hogy a csúnya nők csadorban járjanak?
  46. Egyetért ön azzal, hogy minden húsz év feletti férfi alanyi jogon kapjon egy Dundikát?
  47. Egyetért ön azzal, hogy a pirézek csak 15 év után szerezhessenek a.) termőföldet?, b.) állampolgárságot?, c.) kenyeret, cukrot, sót, tejet?, ...x.y.z.) jogot levegővételre?
  48. Egyetért ön azzal, hogy dinamitot csak benzinkutaknál lehessen árulni?
  49. Egyetért ön azzal, hogy akit választási hazugságon kapnak, a ló nemiszervére kötessék és szégyenszemre a város főterén körbevonszoltassék?
  50. Egyetért, vagy kér telefonos segítséget?
  51. Egyetért ön azzal, hogy minden hazai politikus kapjon ingyen, bérmentve 950 hektárnyos telket a Holdon, azonnali indulással?
  52. Egyetért ön azzal vagy ezzel?
  53. Egyetért ön azzal, hogy a világoskék drótot vágjuk el?
  54. Egyetért ön azzal, hogy a vörös drótot vágjuk el?
  55. Egyetért ön azzal, hogy a narancssárga drótot vágjuk el?
  56. Egyetért ön azzal, hogy Anettkát ne hozzák vissza az űrből?
  57. Egyetért ön Chuck Norris véleményével?
  58. Egyetért ön azzal, hogy áramtól átjárt vezető körül mágneses tér alakuljon ki?
  59. Egyetért ön azzal, hogy Zalatnay ne legyen apáca?
  60. Egyetért ön azzal, hogy nem kell mindig kaviár?
  61. Egyetért ön azzal, hogy Harry Potter nyíltan vállalja fel másságát a mugli társadalom előtt?
  62. Egyetért ön azzal, benzinkutaknál lehessen kapni olyan gyógyszereket, amelyektől a laboregerek feje simán szétdurrant?
  63. Egyetért ön azzal, vizsgálják meg a Hét Vezér büntetőjogi felelősségét, amiért a Kárpát-medencébe vezettek minket, Kuvait helyett?
  64. Egyetért ön az összes többi személyiségével?
  65. Egyetért ön azzal, hogy támogassák az erogéntechnológiát?
  66. Egyetért ön azzal, hogy lehessen cukrozni a sört?
  67. Egyetért ön azzal, hogy elítéljék az éti csigák nemzetvesztő biszexuális hajlamait?
  68. Egyetért ön azzal, hogy szét lehessen zúzni azt az ébresztős rádiót, amelyik éjjel két órakor önállósítja magát és végtelen ciklusba lépve sípolni kezd?
  69. Egyetért ön azzal, hogy dinnyére sört?
  70. Egyetért ön azzal, hogy minden hazugság után verjenek a képviselők lábába egy-egy koporsószeget?
  71. Egyetért ön azzal, hogy minden ellenállás hasztalan?
  72. Egyetért ön azzal, hogy az ellenállásra söntöt tegyenek?
    A Magyar Ellenállás
  73. Egyetért ön azzal, hogy valahányszor reklám szakítja meg a kedvenc filmjét, a felelősök bal orrlyukába egy marék vöröshangyát gyömöszöljenek?
  74. Egyetért ön azzal, hogy a TV-reklámok még hangosabbak, a filmek még halkabbak legyenek?
  75. Egyetért ön azzal, hogy hazugságon ért kormánytagok bőre alá igazságszérumot adagoló készüléket ültessenek be?
  76. Egyetért ön azzal, hogy a pincéreknek kötelezően kiveendő ebédszünetük legyen délben?
  77. Egyetért ön azzal, hogy a nép állapítsa meg a képviselők fizetését, teljesítményük függvényében?
  78. Egyetért ön azzal, hogy a Képviselők Urak maguk oszthassák be, illetményüket milyen arányban kérik pénzben, illetve a lélegzésükhöz szükséges oxigénben?
  79. Egyetért ön azzal, hogy a képviselők viseljenek képet?
  80. Ön igennel szavaz-e a NEM-re, vagy nemmel az IGEN-re?
  81. Egyetért-e Ön azzal, hogy több ilyen kérdést már nem teszünk fel?
  82. Egyetért-e ön kutyája egyet nem értésével?
  83. Egyetért-e ön kutyája egyetértésével?
  84. Egyetért-e ön egyet érthetetlenségének egyetértési egyetértésével?
  85. Egyetért ön, egyet meg maga.
  86. Egyetért ön, no de kettőt is?
  87. Hármat ért ön?
  88. Egyetért, de már többet is!
  89. Egyetérthetetlen amit kérdezek?
  90. Egyetértek. Ti meg hármat. Ezzel egyetértek. Egyetért?
  91. Egyetért-e, egyetért-em.

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyar abszurd
  2. Na erre válaszolj helyesen.