101 dolog, amit a házad körül tehetnél

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Tulajdonképpen sem a lakásban, sem a kertben, stb. nincs semmi tennivaló. A kezünket kell karba tenni, nem a bérleményt [1][2], vagy a tulajdont. Az egyiptomi piramisok is állnak még, [3] pedig Kleopátra és Tutankhamon sem foglalkozott ilyen dolgokkal.

Mielőtt alkalmazni akarnád az alábbi tudnivalókat, nézz körül a százegyes lapokon, akkor biztosra mész ezen a téren is.

A legfontosabb, hogy:[szerkesztés]

Nem kellenek azok a merevítők.
Felesleges lemosni a kocsit, elég ha kiírod rá a telefonszámod, akkor is elviszi valaki. Vagy valami...
  1. Ne engedd be a kéményseprőt, mert a korom szénből van, majd elég magától.
  2. Az ereszcsatorna ha megtelik falevéllel, nem kell kitakarítani, majd elhumuszosodik magától. A túlfolyó víz pedig az utcai ablakot automatikusan minden esőnél lemossa.
  3. A nyikorgó ajtópántokat hagyd úgy, zsírozni majd a kártyázáskor szükséges.
  4. A járdáról a havat ne takarítsd le, mert úgyis letapossák, és különben is tavaszra elolvad.
  5. Legfeljebb sózd be, hiszen a szórósót neked árulják.
  6. A kertben ásni sem kell, ha van elég vakond. Ha nincs, pótold mihamarabb.
  7. A füvet ne vágd le, mert az neki fáj. Gondold meg, mennyi fájdalmat okoznál?!
  8. Ha jól beszigetelted az ablakokat, gyertyával a széndioxidot, az anyósoddal pedig a szénmonoxidot ellenőrizd.
  9. Az elektromos berendezések ellenőrzése elhalasztható. Ha ráz, azt úgyis bárki észre fogja venni.
  10. A biztonsági zár kulcsát ne tedd a lábtörlő alá, hanem a folyosón verj be egy szeget és akaszd fel, ott úgysem fogja idegen keresni.
  11. Gyermekeid kulcscsomójára a lakcímeteket írd fel, így ha elveszítik, a megtaláló visszajuttatja.
  12. A vízórát cseréld meg a villanyórával, akkor a plombák nem sérülnek meg.
  13. Tavasszal az autó kerekét már nem kell felfújni. Ahogy melegszik az idő, úgy nő magától is a belső nyomás!
  14. A forma-egyből tudhatod, hogy száraz úton sima gumival lehet legjobban menni. Ezért mindig száraz időben közlekedj az autóddal, akkor nem kell esőgumi, ami plusz kiadás.
  15. A garázs befűthető a gépkocsi járó motorjával is, a télre eltett zöldség, gyümölcs így nem fagy meg. De az ajtót azt tartsd csukva!
  16. Az olajcsere azt jelenti, hogy egy év múlva visszacseréled, és így tovább.
  17. A lakásban állatok is tarthatók. Ajánlott: borz, cápa, koala, tapír, láma, varacskos disznó, pávián, zsiráf, vándorpatkány, humuszgiliszta és termesz.
  18. A pincét add ki a tűzoltóknak, akkor maguktól fognak szivattyúzni, és még fizetnek is érte.
  19. Boszorkányégetésre hívd meg a szomszédaidat, salem alejkum.
  20. Legyél jóban a Kelemenekkel, hiszen bármikor szükséged lehet egy kőművesre.
  21. A kertbe nyárfát ültess, az majd 20 év múlva magától kidől, nem kell hívni favágót.
  22. A hajszárítót tapadókorongon lógva a kád fölött tartsad és mindig legyen bedugva, hogy vizes kézzel ne kelljen babrálni hajszárítás előtt.
  23. A panelház szemétledobóját csúszóssá teheted a kocsonya, vagy pörköltmaradékkal. A keresztmetszetét viszont ne szűkítsd le! Az anyósodnak bármikor szüksége lehet rá.
  24. A padláson tartsál minden égetnivalót. A nyestek szeretnek a lomok között bolondozni.
  25. Belvárosban is üveges sört érdemes inni, a feleségednek mondd azt, hogy a vakondok kíméletes elűzése miatt gyűjtöd az üres üvegeket.
  26. Az erkélyre nem költöznek be a galambok, ha görény feromonjával kezeled a rácsot.
  27. Ha petróleumlámpával világítasz, keress olyan régi Ezermester újságot, amiben le van írva, hogy hőelemeket szerelhetsz rá, így a mélyhűtőd áramellátását frappánsan megoldhatod.
  28. A falra klasszikus festők képét tedd! Stadler József szaktanácsadásáért ne sajnáld a pénzt.
  29. A klíma berendezést nyitott ajtó és ablak mellett használd, mert úgy jobban keringeti a levegőt. Jobban mint a ventilátor.
  30. A negyedik emeleten is könnyű szalmabálával fűteni. Emlékezz, milyen nehéz volt régen a brikett!
  31. Nem ér áramütés, ha elföldeled a szigetelést. Viszont a kóboráram megtévesztésére húzz ki néhány ( jó néhány ) tartalék vezetéket. Mivel úgyis tartalék, egyszerre több áramkörbe kösd be, hiszen egyszerre két áramkör úgysem romlik el.
  32. Nem baj, ha magasan van az antenna, csak minél hosszabb legyen. Spórold meg az építési engedélyt és minden vezetőt köss be a rádiódba. Ereszcsatorna, korlát, gázvezeték, minden ami csak a közelben van. Ha semmit nem találsz, építs zászlórudat, mert az nem építésiengedély-köteles, tedd ki négy égtáj felé Nepál zászlajának tartócsonkját, ami emígyen egy precízen hangolt Cross-Yagi az összes sávra, és még az ISS-t is hallani fogod.
  33. A hipermarketek nyitott hűtőire legyél figyelemmel. A kicsorgó hideg levegő milyen kellemes! Tedd ezt otthon is, ezért már nem kell Bp. másik végére autóznod.
  34. Ipari áramot használj a lakásban, hiszen 1948 óta iparkodunk, iparkodunk. A magasabb feszültséghez vékonyabb drótok kellenek, tehát a falban levő kátrányos szigetelésű vezeték cseréjét elhalaszthatod.
  35. Ideje kidobni a sarki vegyesboltban az apád által 1955 körül vásárolt (?) villanykörtéket. Az van ráírva: AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓTÓL LOPTAM. Valószínűleg 110 voltos égő, ha sok van belőle, nyerd ki előbb a wolframot.
  36. A kiscicát a Microwave-ban szárítsd, de a hajadat ne!! 250-500 W-os infraégővel tegyed, meglátod, melegséget fogsz érezni mint a giroszos görögnél.
  37. Egy olcsó vákuumszivattyúval kicsatolhatod a nullponti energiát a vákuumból! Nemesebb szervedre vigyázz, mert kicsiben úgy működik a vákuumszivattyú, mint a fekete lyuk. Ha beszívott valamit, nem ereszti. Akkor meg már csatolhatod... Próbáld meg előbb egy közönséges porszívóval. Gyakorlás teszi a bachelort és mastert!
  38. Ha kuktában főzöl, érdemes lefojtani a szelepet. Nagyobb nyomáson hamarabb fő az étel. Ha ottfelejted, nem fog spriccelni a súlyszelep. Ha baj van, erős hanggal fog jelezni. (Ez nem síppal jelez!)
  39. A zongora is elromolhat. Olvass utána, egy zongorahúrnak mindig hasznát veheted.[4]
  40. A kertben a házatlan csigák veszélyesek. megeszik a földiepret, stb. Vidd be mindet a házba, megszűnik a veszély. Várd meg míg kinő a házuk, utána vissza a kertbe.
  41. Kertes házban, mivel a humuszgiliszta ügy nagy csalás volt, attól ne várj jövedelmet. Inkább selyemhernyót szaporíts (csak eperfa kell hozzá), és lesz saját kínai selymed.
  42. Vigyázz a hulladékra! A hulladék kincs. A kincsképző eszközök közé tartozik, mint az arany, a pénz, stb. H. de Balzac sokat mellőzött könyvében, címe: Gobseck, írja le, mit kell tenned, hogy sok kincsed képződjön. Csak arra vigyázz, hogy gyűjtési metodikádat más ne vegye észre, mert az irigyeid kilakoltattatnak!
  43. A klímaváltozás miatt a fagycsapot tél elején már felesleges elzárni. Így ha kevés a téli csapadék, akár naponta is locsolhatod a kertet. (A gyümölcsfák is megmenthetők a fagyástól, hiszen ha kipermetezed a vizet, annak nagy fajhője miatt nagy a hőleadása, ezért a legelőnyösebb megoldás) {A víz nagyon gyakran használt fűtő - és hűtőközeg, mert igen nagy a fajlagos hőkapacitása (fajhője). A víz fajhője 20 °C-on, c = 4187 J× kg-1× K-1. }[1]
  44. Kertes házban a napkollektort a kerti WC-re szereld fel. Ha napkövető a berendezés, akkor nálad teljesül először a helyiség másik neve : árnyékszék.
  45. Még ma szerezz be műtárgyakat! A bronzpasztikák jól mutatnak a lakásban. Ma még hozzájuthatsz szinte ingyen Horvay János köztéri Kossuth szobraihoz. Ma még a teljes gyűjtemény a Tied lehet! Ha már a kertedben törpék vannak, miért ne legyenek a lakásodban óriások? Később jók lesznek cseredarabnak is. Egy Kossuth Lajos bronzszoborért egy XIII. Gergely bronzszobor, egy Kossuth Lajos bronzszoborért egy Oliver Cromwell bronzszobor! Lásd a perspektívát! Karbatett kézzel figyelheted, hogy nő az értéke bronztárgyaidnak. (A lovasszobrokat majd csak idősebb korodban gyűjtsd!)
  46. Gyorsan szerezz be egy könyvet. (az olyan , hogy legalább 100 oldal, és (vagy) fél centi vastag: Akkor bekapcsolódhatsz abba az akcióba, ami arról szól, hogy veszíts el egy könyvet! [[2]] Egy pillanat alatt a kultúra részévé válhatsz! Még jobb ha dedikálod! (Az olyan mint a tetoválás, de itt tollal papírra, a nevedet írod, vagy három keresztet rajzolsz)

  1. Ritka stiláris értékű mondat, ismételjük meg: A kezünket kell karba tenni, nem a bérleményt.
  2. A ház van értem, nem én vagyok a házért. Na ugye!
  3. Bár a vakolatuk rég lehullott.
  4. Pláne, ha éjszakai másodállásod is van...