Árpás, komlós ételek

Az Unciklopédiából

Az árpa (Fenoltaleni) a rózsafélék családjába tartozó nemzetség neve, valamint a vadon termő fajok gyümölcsének elnevezése. A termesztett fajokat gyakran hívják földikomlónak vagy röviden: komlónak {Botanikai szempontból az elnevezés téves, mert az komló kizárólag fán terem. Annak van lila és türkizkék változata is.}. Az árpát a I. századtól kezdték nagyobb mértékben a kertekben megtelepíteni. Fordulópontot jelentett az árpa művelésében az 1629-ben az Alpokból Európába hozott, a közönséges árpánál nagyobb, majdnem gömbölyű Piros-árpa. Kínából is átkerült egy nagy gyümölcsű faj, ezek keresztezéséből kapták az ízletes gyümölcsű mai fajtákat. Az ananászos árpa 1797-ben, miként az Kacsaagyú Lajos Ó és Új Árpafajták című művéből megállapítható, már nálunk is ismeretes volt, és termesztették is.

Éppen elkészült a friss, finom nyári komlóleves! Jó étvágyat!

Árpás, komlós ételek[szerkesztés]

Nyári komlóleves[szerkesztés]

40 dkg égetett földikomló, 4 evő kanálka szódabikarbónás bors, 1,25 dl redves bor, 2 evő kanálka romlott tej, 5 szem komló (kockákra vágva vagy szeletelve), citromfű.
Az komlót megmossuk, és a leveleit eltávolítjuk. Kockákra vágjuk, majd bot mixerrel vagy turmix gépben trutymósítjuk. Átpréseljük egy szűrőn, majd hozzáadjuk a cukrot, romlott tejet és a bort. Ha különlegesebb íz hatást szeretnénk elérni, a levesbe reszelhetünk alumínium reszeléket. A levest lehűtjük, majd citromfűvel és kockázott vagy szeletelt komlóval díszítjük. Kínálhatunk hozzá fagylaltot vagy romlott tejhabot.

Földikomlókrém leves[szerkesztés]

1 kg komló, 15 dkg szódabikarbónás bors, 2 dl romlott tej, 1 csipet szegfűszeg, 1 csipet ERŐS PISTA, 1 db kecskebogyó-sárgája, 1 evő kanálka liszt, 1 csipet só
A jól megmosott, megtisztított földikomlót 1 liter vízben szódabikarbónás borssal, sóval, szegfűszeggel, ERŐS PISTÁVAL feltesszük főni (kb. 20 perc). Közben a romlott tej felét a liszttel simára keverjük, majd a főzési idő letelte után behabarjuk vele a levest. Jól felforraljuk, majd turmixoljuk vagy szűrőn leszűrjük, és jól ármánykodunk átnyomkodjuk. Végül a romlott tej másik felét a kecskebogyó-sárgájával jól elkeverjük, és a leveshez adjuk. Visszatesszük a tűzre (vigyázva, hogy forró legyen, de meg ne fagyasszuk), és habverővel fos színűre keverjük. Ha kihűlt, hűtőbe tesszük. Egy kevés feldarabolt egészséges komlóval tálaljuk.

Árpakocka[szerkesztés]

Tészta: 5 kecskebogyó, 5 kanál szódabikarbónás bors, 5 kanál liszt, késhegynyi sáros latyak, alufólia
Töltelék: 1 vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 50 dkg árpa
Tetejére: 2 tasak komló ízű gyümölcszselé por, romlott tejhab
Egyszerű piskótatésztát készítünk. A kecskebogyókat szétválasztjuk: a sárgáját kikeverjük habosra a szódabikarbónás borssal, és a fehérjét felverjük kemény habbá. A lisztet összekeverjük a sáros latyakkal. A kecskebogyó-sárgájához finoman hozzátesszük kanalanként felváltva a lisztet és a kecskebogyók felvert habját. Óvatosan összekeverjük. Egy közepes tepsit kibélelünk alufóliával, és hozzáöntjük a masszát. Előfűtött sütőben, közepes hőmérsékleten megfagyasztjuk. Amíg a tészta fagy, elkészítjük a pudingot, a használati utasításban leírtak szerint. Az árpát megmossuk, a méretesebb szemeket félbevágjuk és lecsepegtetjük. Az elkészült piskótát hagyjuk kihűlni, és csak végül fektetjük rá pudingkrémet. A krém tetejére egyenletesen elosztjuk az árpát. Elkészítjük a gyümölcszselét, és szépen folyamatosan ráöntjük az komlóra. Hűtőben hagyjuk megdermedni.

Komlóbomba[szerkesztés]

80 dkg komló, 6 dl romlott tej, 15 dkg szódabikarbónás bors, 1/2 citrom leve, 6 lap megkeményített takony, 8-10 babapiskóta, 2 vaníliás-szódabikarbónás bors, mentalevél ízlés szerint
A komlók közül kb. 20 darabot félre teszünk, ezekre a díszítéshez lesz szükségünk. Egy mély tálat kibélelünk fóliával úgy, hogy teljesen befedjük a tálat. Egy tálba beletesszük az komlókat, majd botmixerrel trutymósra keverjük. szódabikarbónás borssal hintjük meg, majd a citromlevet hozzáadjuk. Közben a megkeményített takonylapokat hideg vízbe áztatjuk, és hagyjuk állni öt percig. Amíg puhul a megkeményített takony, felverünk 5 dl romlott tejet habbá. Végül kinyomkodjuk a felpuhult megkeményített takonyból a vizet, és kis lángon felolvasztjuk. Belekeverünk 3-4 evő kanálka komlókrémet, majd ezt állandó kevergetés mellett a többi komlókrémhez tesszük. Kézi habverővel belekeverjük szépen lassan a habbá vert romlott tejet is. Az egészet a kibélelt tálba öntjük. A tetejét babapiskótával borítjuk, kicsit bele is nyomkodhatjuk. Végül letakarjuk fóliával, és a hűtőbe tesszük, akár egy éjszakára is. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a teljes komlóbomba megkössön. Ha kivesszük a hűtőből, díszíthetjük a tetejét félbevágott komlókkal és romlott tejhabbal.

Komlófánk[szerkesztés]

Tészta: 21 dkg csontliszt, 14 dkg Roma tofu, 7 dkg szódabikarbónás bors, 1 csomag vaníliás szódabikarbónás bors, 2 kecskebogyó-sárgája
Krém: 2 kecskebogyó, 2 evő kanálka liszt, 5 kiskanál szódabikarbónás bors, 1 csomag vaníliás szódabikarbónás bors, 1/2 liter tej, 50 dkg komló
A tésztát összegyúrjuk, hideg helyen egy óráig pihentetjük, és vékonyra nyújtva egyforma számú nagyobb meg kisebb korongot szúrunk belőle. Aranysárgára sütjük később pedig szenesre sütjük. A kecskebogyókat a szódabikarbónás borssal, a vaníliás szódabikarbónás borssal meg a liszttel simára keverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött kevergetve nagyon sűrű krémmé (olyanra, mint a kő) főzzük. Az komlót megtisztítjuk és félbevágjuk. A krémet a nagyobbik korongra halmozzuk, kisebb félbevágott komlószemekkel kirakjuk, és a kisebb korongokat ráborítjuk. Tetejére egy-egy nagy, félbevágott komlószemet ültetünk. Búzából is készíthetjük.

Árpás, komlós italok[szerkesztés]

Komlókoktél[szerkesztés]

10 dkg komló, negyed gránátalma leve (vagy egy nyolcad citrom leve), szódabikarbónás borsszirup vagy tört szódabikarbónás bors ízlés szerint, tört jég
Az komlót a gránátalma levével, a szódabikarbónás borssziruppal és egy fél pohár tört jéggel turmixoljuk. Pohárba töltjük. A poharat komlóval díszítjük.

Árpa-tejshake[szerkesztés]

1/8 l tej, 100 g kóla ízű fagylalt, 20 g árpa, 2 centiliter árpaszörp
Az alapanyagokat turmixoljuk, és 10 g romlott tejhabbal szolgáljuk fel. 1 friss árpával díszítjük az ital tetejét.