Vita:Mondások és megmondások

Az Unciklopédiából

Ezt ideidézem, mielőtt széthülyéskedjük az egészet:

Az aforisztikus, szentenciózus fogalmazásmód, a szövegben megjelenő aforizmák gyakorisága kora ifjúságától jellemezte Goethe verseit és prózai munkáit. A kezdő Goethe-olvasó számára is feltűnő ez a jelenség; a bölcs mondások különféle célú és színvonalú gyűjteményei gyakran vissza is élnek a Goethe-nyújtotta lehetőségekkel. A benne élő aforisztikus hajlamról így ír Goethe a Költészet és valóság egyik előkészítő jegyzetében: "…meghatározó módon élt bennem az igény, hogy maximák után kutassak, amelyekből levezethető egy művészeti vagy természeti alkotás, valamely cselekmény vagy esemény." Goethe gyakran használja a maxima szót: alapelvet, vezető gondolatot, életszabályt jelent; a reflexió a szellemi tisztázás, a világgal való viszony, ütközés problémáinak rendező eszköze. A gyűjtemény vagy az első aforizmák keletkezését nem lehet időponthoz kötni; annyit tudunk, hogy Goethe itáliai útján kezdte külön mappában gyűjteni "a pillanat ajándékaként" eszébe jutó aforizmákat, a mű tehát majdnem ötven esztendőnyi alkotói pálya "párlata". Először a Vonzások és választásokban (1809), utoljára a Wilhelm Meister vándoréveiben (1831-ben) használta fel az összegyűjtött aforizmák egy részét. Goethe életében nem került sor az aforizmák gyűjteményes kiadására, csak a Goethe halála utáni évben a "letzter Hand" kiadás 49. köteteként Eckermann és Riemer szerkesztésében, de itt még 600 aforizma olvasható. Az eredeti kéziratokból Max Hecker 1907-ben állította össze a mű végleges szövegét; a Goethe-kiadások azóta ezt közlik.

OsvátA 2006. szeptember 7., 13:18 (EDT)