Uhrin Benedek
Az Unciklopédiából
Uh[1]rin Benedek, magyar lakos, nyugdíjas MOM-raktáros, hobbikertész, zenétszerző, szövegét-író, szabolcskamihály, regény-, dráma-, egyébíró.
Írtó.
Illik Mesternek szólítani.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Örökbecs
- Azt hittem, hogy ő a fellegekben jáháár
- Föld kerekén nincs hozzá méltó páháár
- Kiábrándít minden próbálkozást
- Számomra ő csak sok szép ábrándozás
- Gyönyörű láháány; álmaimban sem láttam még szebbet
- Mert ő maga nagy boldogsáhááhááhág!
- (Tovább is van).
- (Írta: Ő; tök egyedül, félkézzel!)
[szerkesztés] Netüzenet
Az alábbi becset egy névtelen szerkesztő helyezte el a virtuális blablagyűjteményben. Megmentettük az enyészettől az utókor számára.
Kiváló énekes. Sajnos csak idős korára ismerte meg tehetségét a nagyérdemű. A Rebeka című dallal futott be. Azóta sokszor szerepelt a médiában és az írott sajtóban is. Kiadott egy cd-t. Azzal turnézott. sőt a fiatalok kedvelt fesztiválján, ami nem más, mint a SZIGAT, ott is fellépett. Mára már a második cd-ét adja ki a művészúr. Számaiban a hétköznapi örömöket zenésíti meg. Mint például a súcsforgalomban c. nagybecsü nótájában a nagyvárosokban már sajnos jól ismert közlekedési dugóról szól a történet. Ahol találkozik egy szép lánykával és randevúra hívja. A Rebeka c. világslágerben a nagymamája kutyájáról énekel, akit úy hívnak, hogy Rebeka (a számban ugatások is hallatszódnak, vmi ilyesmi UUh-uhh, amt nem Rebeka vége, hanem vokálénekesnők), aki romantikus (intim) kapcsolatba került egy plival, és meg lett ennek a gyümölcse, egy vagy több kiskutya. A művészúr annyira híres lett, hogy a legelvetemültebb rajongói képesek voltak 100 Forintot is fizetni fényképes autogrammkártyájáért. Benedek bácsit sok parodistát, együttest is megihlettet. Mint például: Gálvögyi Jánost, a Bagi-Nacsa paródisa-duót, és még az Irigy Hónaljmirigy is feldolgozta No1 slágerét a Rebekát. Azóta már lecsengett ez az Uhrin Benedek bácsi láz. A művész visszavinult a bulvármédiától, de puritánságban tovább dolgozik az újabb albumain. Kívánok neki még legalább ugyanennyi albumot, ha nem többet. De többet!
[szerkesztés] Más hasonló előadóművészek
Sebeők János, azelőtt író
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- ↑ Még a há se néma!