Amerikai Egyesült Államok

Az Unciklopédiából
(USA szócikkből átirányítva)
Rajta van a bélyeg

„Amikor azt mondtam, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, nem arra gondoltam, hogy szexeljetek és hízzatok!”

~ Az Úr

Az Amerikai Egyesült Államok (becenevén: USA, magyarul: Amcsiföld) – egy jó nagy ország. Neve eredetileg az Utolsó Semmirekellő Amerikaiak rövidítése, később ezt az Unájted Sztéccof Amerika abbreviációjának nyilvánították, mert az mégiscsak jobban hangzik.

Ezek itt gyatra poénok, de ez van. Ugyanígy silány poén lenne az Amerikai Egybesült Államok. Ezért nem sütjük el.

Az USA fővárosa: Hollywood. Elnöke: Hollywoody Allen.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Sztori

Mint ismeretes, Kolompos Kristóf (aki természetesen magyar származású volt) fogott három csónakot (a naplójában hajóknak említi, amit a bulvárlapok terjesztettek el, s azóta a történelemkönyvekben is így szerepel), nevezetesen a Sánta Máriát, a Pityét és a Nintdzsát. A történet további része pontosan úgy igaz, ahogy ezt értelmesebb helyeken említik. Ámde van még egy ismeretlen tényező, mégpedig az, hogy Kolumbusz – a hiedelemmel ellentétben – még életében megtudta, hogy nem Indiában járt, s ezért átkozta az ottani őslakosokat (ld. a cikk 5.-7. szavaiban), hogy miért nem mondták meg neki, hogy ugyan ne nevezze már el őket indidiaiaknak.

[szerkesztés] Tovább is van, mondjam még?

Amerika nagyobb Európánál
Hellyea.jpg

Valamivel később elkezdett a nagy európai tömeg beszállingózni az Újvilágba, köztük az angolokkal, és az ő ötletük volt, hogy esetleg el kéne nevezni valahogy ezt a területet. Hosszú töprengés és kutakodás után megtalálták a Kolumbusz utolsó szavait tartalmazó dokumentumot, és onnan véletlenszerűen – egy magyar indián segítségével – megkeresték a legmegfelelőbb nevet.

Hát imigyen történt.

[szerkesztés] Aszitted vége van, mi?

Pedig még nincs!
Ugyanis 1732-ben született – természetesen Magyarországon – egy Visegrádi György nevezetű úriember, akit később George Washingtonként ismert meg a világ, miután emigrált Amerikába. Ő döbbent rá, hogy milyen szörnyű neve van az USA-nak, ezért úgy döntött, ezen sürgősen változtatnia kell. Ám még időben eszébe jutott, hogyha nagy változtatást csinál az ország nevében, akkor meg fogják kérdezni tőle sokan, hogy miért nem volt jó az előző. Mivel erre nem tudott kitalálni megfelelő indokot, ezért úgy döntött, inkább más módszerhez folyamodik: meghagyta a monogramot, de az Unájted Sztéccof Amerika jelentéshez kapcsolta. Azóta is úgy maradt.

[szerkesztés] Amcsik

A bűnbánó és az Elnök
Egy másik híres szaxofonos

[szerkesztés] Valódi, hamisítatlan, originál amcsik

[szerkesztés] Határesetek

  • Edömér Haknish, aki bár magyar volt, általában Amerikában alkotott.
  • Akárcsak Old Shatterhand, de az ő valódi neve meg Xantus János.
  • Arnold Svájcinéger, osztrák kancellár, de izompacsirtasága miatt szerkesztőségünk közfelkiáltással igazi amerikai G.I. Joe-nak minősíti
  • Jack London
  • Winnetoo
  • Bármelyik mexikói, vagy kubai, a határátlépés pillanatában.[2][3]

[szerkesztés] Nem amcsik

  • Chuck Norris-t már sokszor ítélték tévesen amerikainak – de azoknak már nem volt alkalmuk elmondani, hogy mások ne tegyenek így.

[szerkesztés] Az amerikai választási rendszer

Az Államokban ismeretlen a politikai megosztottság.
Az USA diplomáciai gépezete működés közben.
Monica, megint te vagy a pulpitus alatt?!

Az amerikai demokrácia csodája, a választási rendszer olymódon való kialakítása, hogy mindenképpen a választások vesztese győzzön. Így lett elnök például az ifjú Bush is.

A választás menete a következő:

  1. Előválasztás: el kell dönteni mindkét nagy pártban, melyik jelölt a kisebbik rossz, vagy a kisebbik pero.[4][5]
  2. A jelöltek kígyót-békát dobálnak egymásra.
  3. Minden államban előválasztásokat tartanak.
  4. Egyes államokban megsemmisítik a választás eredményét, mert fújt a szél, vagy nem Szörnyellára szavaztak.
  5. Az előválasztásokon küldötteket választanak.[6]
  6. A küldöttek összejönnek egy genfi konvenció erejéig, ahol jól leisszák magukat, majd a piros nyomógombokhoz támolyognak. Az esélyek:
    • 30%, hogy félreszavaznak.
    • 25%, hogy kinyomják valamelyik albínó küldött szemét.
    • 39%, hogy kilövik Moszkvát.
    • 20%, hogy bejön az ügyeletes nővér.
    • 12%, hogy sikerül elindítani az ablaktörlőt.
    • 42%, hogy nem tudnak számolni.
  7. A győztes jelölt elindul, hogy pénzt szerezzen a kampányra.
  8. Az olajvállalatok és a fegyvertartók egyesületei összedobják az agymosásra szánt összeget.
  9. Elindul a kampány. Akiről az előválasztások során még nem derült ki, most kiderül, hogy:
    • pedofil
    • heteroszexuális
    • homoszexuális
    • afroamerikai
    • csúnya
    • buta
    • túl okos
    • környezetvédő
    • nincs az autógyártók markában
    • nem a fegyverlobbinak dolgozik
  10. A választók elindulnak szavazni.[7][8]
  11. Megválasztják az elektorokat. Az elektorok a lakosság létszámához vannak igazítva.[9][10][11]
  12. Az elektorok megválasztják az elnököt.[12] Így ha az államok többségében az egyik jelölt győz; de egy-két államban a másik, viszont , ahol sok az elektor, az össznépesség jelöltje helyett az elektorok jelöltje a tényleges befutó. Vö. George W. Bush
  13. A világ többi része szív.

[szerkesztés] Kereskedelmi kapcsolatok

Az USA baráti kapcsolatokat ápol minden kormánnyal. Ahol esetleg ellenséges a kormány, azt megdönti, és baráti kormányt nevez ki. Az USA részaránya a chips és a kövérség világkereskedelmében közel 88%. A világ környezetszennyezésében és energiapazarlásában pedig az előkelő első helyet foglalja el, mindjárt Kína után, közel 99%-os aránnyal.

[szerkesztés] Turizmus

Mint ismeretes, az Egyesült Államokba nem kell vízum a beutazóknak. A repülőtereken, kikötőkben mindössze egy kérdőivet kell kitölteni, ami összesen egy kérdést tartalmaz: Sorolja fel egyszerre ábécé és időrendi sorrendben az ország valamennyi elnökét! Aki erre képtelen, azt sem biztos, hogy visszafordítják, vagy helyben lelövik, mert van mentőkérdés is, ami így hangzik: Sorolja fel az Amerikai Egyesült Államok valamennyi államát keletről nyugat felé kiindulva, beleértve a független Nagy Britanniát is.

Aki a teszten mégis megfelelt, megnézheti a Szabadság szobrot, és minden sarkon vehet hotdogot.



Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Nos, ő valójában brit, de ez ne izgasson. Minket sem érdekel.
  2. Vagyis fél lábbal még a cápa felségvizein.
  3. Konkrétan a szájában.
  4. Az előválasztás arra jó, hogy még az igazi választás előtt kiderüljenek a jelöltekről a legszaftosabb részek.
  5. Vegyük például Szörnyellát, aki úgy emlékezett, lőttek rá Jugoszláviában. Most őszintén, kinek kell egy Alzheimer-kóros elnöknő?!
  6. Az elnevezés onnan ered, hogy legtöbbjüket a pokolba küldenék a választók. Sajnos nem mindegyik érkezik meg oda.
  7. Kivéve a nőket, és egyéb deviáns elemeket.
  8. A szavazásra jogosultak körülbelül 2%-át lelövik a helyi középiskolás suhancok, mert azt hiszik, ők is abba a középiskolába járnak, ahol a szavazófülkék el vannak helyezve.
  9. Mivel a lakosság száma állandóan változik az utcai lövöldözésekben történő véletlen elpatkolás következtében, az elektorok élete sincs biztonságban. Ha túl nagy a lakosság fogyása, a létszámarányosan feleslegessé váló elektorokat lelövetik.
  10. Ez persze így túl durva. Az igazság az, hogy leküldik a boltba tejért, ahol 97% esélye van arra, hogy lepuffantja egy kábszeres bolti rabló.
  11. Ha a 3%-ba esik, leküldik kenyérért is...
  12. A metódus teljesen megegyezik a konvención tapasztaltakkal.
Személyes eszközök
View and edit namespaces data

Változók
Műveletek
Navigáció
Eszközök
Más nyelveken