Péntek 13
Még mindig aggasztóan sokan vannak, akik nem rettegnek eléggé a péntek 13-tól. Rajtuk szeretnénk most segíteni, és a triszkaidekafóbiások kicsiny, de dinamikusan növekvő táborát gyarapítani.
Persze mindig lesznek kétkedők, de feltesszük a kérdést, véletlen-e, hogy Overdose a szokásos patkóelhagyását pénteken 13-ra időzítette?!
A tizenhármas számtól való félelem oka minden országban másból ered.
Hazánkban például a táltosok terjesztették el, azért mert minden táltos maximum tizenkettőig tudott elszámolni hatujjú kezein. A tizenháromhoz viszont már kevés volt az ujjuk.[1][2][3][4]
Vannak, akik az utolsó vacsorához kötik a balszerencsét, ahol tizenhárman jelentek meg. Az eredmény mindenki által közismert: több év letöltendő börtön adócsalásért...
A mai tinik szülei szintén szerencsétlen számnak tartják a 13-at. Amikor kibontják a mobiltelefon számláját tartalmazó borítékot, az első két számjegy, amit meglátnak az általában az 1 és a 3.[5][6][7][8]
A főiskolakerülők babonásan rettegnek ettől a számtól.Több felsőoktatási intézményben szokás volt, hogy a vizsgák előtt egy kecske farkát tizenkétszer meg kellett húzni a szerencsés tételválasztáshoz. Akik elszámolták, azok azzal a kellemetlen ténnyel szembesültek, hogy a tizenharmadik húzást a kecske egy virtuóz, páros lábbal történő hátrafelé rúgással honorálja.
A péntek tizenharmadikén sütött kenyér másnap már vághatatlan.[9]
[szerkesztés] Történelmi példák
- Ádámot péntek 13-án mutatták be Évának.
- Hammurapi törvénykönyvéből hiányzik a tizenhármas pont.[10]
- A római birodalomban a péntek a kivégzéseké volt.[11]
- Tizenharmadikán végezték ki a templomos lovagok vezetőit.
- Az Apolló-13 13 óra 13 perckor nem tudott felemelkedni a kilövőállványról.[12]
- A 13. állatövi jegy a Holló. No comment.[13]
[szerkesztés] Számkerülők
- Amerikában a legtöbb toronyházban nem nyílik ajtó a 13-as szintre.[14]
- A legtöbb repülőtéren nincs 13-as számú beszállókapu.[15][16]
- Károly herceg soha nem volt 13 éves.[17]
[szerkesztés] Elhárítás
- Csomagoljunk be egy lánclevélbe 12+1 fekete macskát, és küldjük tovább 12+1 olyan ismerősünknek, akit nem szeretünk.[19]
- Vegyük igénybe a quatroziéme-t: ha tizenhárman lennének, szólhat az illetékeseknek, hogy valaki hozzon magával még egy embert.
- Haladjunk át egy létra vagy egy fekete macska alatt.[20][21]
- Dobjunk egy 13 kilogrammos sótömböt a vállunk mögé.[22][23]
- ↑ Ez talán apró problémának tűnhet, de nem feledjük, mi már csak tízig tudunk elszámolni! (Férfiak akkor is tizenegyig, ez nem véletlen) Lehet valami ebben a dologban!
- ↑ A logarlécükkel pedig egészen bonyolult számtani műveletekre is képesek.
- ↑ Nem beszélve korunk elcsökevényesedett informatikusairól, akik kettőig sem tudnak...
- ↑ 1 0 1 1 0 0 0 1 0 1 0 0 1
- ↑ Amit változó számú nulla követ.
- ↑ Minimum három.
- ↑ De inkább négy.
- ↑ Említettük, hogy péntek 13-ól kezdve a szolgáltatók áttértek az euró alapú számlázásra?
- ↑ Ez persze az év minden más napjára is igaz.
- ↑ Ennek oka - szokás szerint - meglehetősen prózai: az alkotmánybíróság megsemmisíttette.
- ↑ Hasonlóan a hét többi napjához.
- ↑ Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy előző éjszaka színesfémtolvajok látogatták meg a kilövés helyszínét.
- ↑ Sohamár!
- ↑ Itt azok az építőmunkások laknak, akik a 13. szinten rekedtek az ajtók befalazása után.
- ↑ Igazából van, csak nem látni attól a sok tűzoltótól, akik a szerencsétlenül járt észak-atlanti tizenhármas járat maradványait próbálják eloltani.
- ↑ Bár, hogy miért kell eloltani pár marék acélt, másfél kereket, és tizenhárom bőröndöt, az számunkra is rejtély.
- ↑ Azóta is ezt próbálja bepótolni.
- ↑ Feltéve, hogy felfelé néz, és nem esik a fejedre.
- ↑ Ezt egészen addig ismételhetjük, amíg még van nem szeretett ismerősünk, vagy fel nem virrad 14-e hajnala.
- ↑ Két negatív dolog semlegesíti egymást.
- ↑ Vagy hatványozza. E tekintetben zavarosak a forrásaink.
- ↑ Majd kérjünk elnézést attól a négykézláb közlekedő személytől, akit éppen akkor dobtunk fejbe a sótömbbel, amikor megpróbálta áttuszkolni magát egy fekete macska alatt.
- ↑ A macskát... nem kellett volna. Most jönnek az állatvédők...