Tokmányos nádirigó

Az Unciklopédiából
Tokmanyos nadirigo.gif

A tokmányos nádirigó a természetes műkődési elven alapuló fúrógépek családjába tartozó forgómadár. Két alfaját különböztetjük meg, melyekkel külön se itt, se másutt nem foglalkozunk.

Az egyik, a népszerűbb nevén forgattyús nádirigó, amelynek az a tulajdonsága, hogy általában egyenletesen forog. A másik néha gyorsulva majd lassulva forog. A harmadik akkor forog, ha bekapcsolják. Minden más esetben nem.

A tokmányos nádirigó nevét a tokmányáról kapta Diószegi Sámueltől (1760–1813), a nagy magyar botanikustól, (akiről minden kerületben két utca van elnevezve). A tokmányos nádirigó tokmányát a csőre előtt hordja. Többnyire levehető, mint az endékás turmixgép ajtaja.[1]

Népszerűségére jellemző, hogy vele kapcsolatban született meg az a népi szólás, miszerint: „Ha madár lennél, akkor hátrafele repülnél!” Ezt a szólást az olyan emberekre alkalmazzák, akik egyfolytában hülyeségeket csinálnak, úgy, mint ez a kis dög.

Megjelenése[szerkesztés]

A tokmányos nádirigó hazánkban először mintegy ötven évvel ezelőtt a Kátaynál jelent meg, aztán a Vasedényben, manapság leggyakrabban megint inkább a Kátaynál fordul elő, de állítólag van a Tescoban is Tesco gazdaságos nádirigó néven (ellenőrizendő!!!). Ahogy a nóta is mondja:

  Nádirigó kisfia,
  aludj, álmodj szépet!
  Du-du
  szól a szél.
  Szól a szél dudája.

Előfordulása[szerkesztés]

Leggyakrabban Piréziában fordul elő. Itt is fedezték fel először, majd később a szél elfújta az apró kis fiókákat a szélrózsa minden irányába, így nagyon gyorsan elterjedt a Földön. A tokmányos nádirigó gyakran előfordul, ám néha hátrafordul majd megfordul és tornádót utánoz (lásd képünkön). Ez a kis madárka mindenhol ott van. A tojó szokásai közé tartozik hogy fiókáit ráfesti a tojáshéjra. Leggyakrabban matyó motívumokat használ a tojás szépítésére, de időnként előfordul, hogy szürrealista alkotások születnek, ha egy kicsit felturbózza magát. Népi megfigyelések szerint az alábbi hasznos információt olvashatjuk Kakas Sándor: A tokmányos nádirigó fészkelődése c. könyvében:

„És akkor valami felreppent, közelebb léptem, beleléptem. Majd ott, nem messze a csizmám sarkától megpillantottam egy fészket a tojóval. Ügyes ecsetvonásokkal tojásokat festett. Esküdni mertem volna hogy faunista stílusban. Mikor befejezte, letette barettját, megevett egy fél kukacot, mire a tojások hevesen forogni kezdtek. Izgatottan döbbentem rá, hogy szemtanúja vagyok a kis tokmányos nádrigófiókák kikelésének. Hangos tokmányos nádirigó csiripelés lepte be a várost. Ezek mindenhol ott vannak!”

A tudós megfigyelése pontosnak bizonyult. A madárkák ahogy kitörték a tojáshéjat, lassú forgásba kezdtek és lerázták azt magukról. Némelyiknek a fenekén maradt egy kis tojáshéj, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy szárnyra keljenek.

Szaporodása[szerkesztés]

Tokmánnyal szaporodik.

Szokásai[szerkesztés]

Forgolódás, fészkelődés.

Betegségei[szerkesztés]

Némely egyed akut blackandeckeriensisben szenved már a tojásból való kikelés után, de ezt hamar kinővik.

Rokonai[szerkesztés]

  1. Az egyik tokmányos nádirigó állítólag egyenesági rokona volt a Kádár-kormány Szekér Gyula nevű nehézipari miniszterének. Azt beszélik, ily módon jutott soron kívül és kiutalás nélkül egy 9 milliméter átmérőjű vídia-fejhez. Mindenesetre innen a mondás: kemény a csaj, mint a vídia.
    De ez csak mendemonda.
  2. Amerikáner.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Weiner elvtárs ebédel, és szabadságon van, és a másik vonalon beszél.