Tihanyi Gejza

Az Unciklopédiából
Képünk Munkácsy Mihályt ábrázolja, aki megfestette Tihanyi Gejza közismert arcképét. A kép idővel teljesen megfeketedett, később porrá égett egy híres magyar tűzvészben, keretestül, mindenestül.
Az alábbi szöveghez becsületes úton jutottunk hozzá. Ez többnyire jellemez bennünket, ha nem is mindig. Az ezt igazoló hivatalos irat hiteles másolata a lap alján található.


Tihanyi Gejza (született Trautzon Gejza, Tihany, 1821 – ?, 1869) a Balaton tervezője.

Tihanyban született 1821-ben. Harmincévesen ateista lett, innentől nagyon bántotta, hogy szülőfaluja egyedül a Tihanyi Apátságról híres. Elhatározta, hogy a közelben üdülőparadicsomot építtet; eredetileg síparadicsomot akart, de a barátai sörözgetés közben meggyőzték, hogy inkább fürdőváros kellene nekik. A projektre sikerült támogatást kapni több gazdag főúrtól, azzal a feltétellel, hogy az elkészülő tó Közép-Európa legnagyobb tava lesz, ezzel akartak borsot törni az osztrákok orra alá a levert forradalom után. A tavat mindössze három év alatt ásták ki 1853 és 1856 között, majd további két évig hordták bele a vizet homokozóvödrökkel (nagyobb vödrökkel nem merték, mert az osztrákok eddigre gyanút fogtak, és időnként megkérdezték, hogy „Mondjátok csak, nem Közép-Európa legnagyobb tavát építitek ti?”, mire a munkások ártatlan szemmel: „Á, dehogy!”)

A nevét 1855-ben kapta a tó, a Balaton nevű Heves megyei falu után, mert Gejzát akkoriban dobta ki az onnan származó felesége, és Gejza erre bosszút esküdött, megfogadta, hogy mostantól mindenkire hülyén fognak nézni, aki azt mondja magáról, hogy balatoni és Heves megyei. A tó átadóünnepségére muszáj volt meghívni az osztrákokat is, akik dühösek lettek, amikor látták, hogy itt mekkora tó van, és beledobálták a tálcákat, amiken felszolgálták nekik a kaját, a tálca német nevéből (Platte) lett a Balaton német neve Plattensee.

Gejza most már nagyon büszke volt szülőfalujára, annyira, hogy eredeti nevét is megváltoztatta Tihanyira. Szobrot is emeltek neki a főtéren, de ezt azóta ellopták, egyesek szerint az osztrákok bujtották fel a tolvajokat, mások szerint az apátságban a papok, akiknek nem tetszett, hogy mindenféle ateistáknak szobrot emelnek. Gejza sajnos szomorú véget ért: 1869-ben mattrészegen belefulladt az általa tervezett tóba. Ezután felmerült, hogy a Balatont róla nevezzék el Tihanyi-tónak, de a többi település tiltakozott, mert féltek, hogy mindenki azt hinné, Tihanyról van elnevezve, és ezt többek közt Balatonfüred és Zamárdi nem akarta eltűrni.

1.sz. melléklet[szerkesztés]

Igen Tisztelt Szerző!

Ügynökeink egyike olvasta az ön legutóbbi, fenti című kiemelkedő művét, és felhívta szíves figyelmünket reá. Ha Ön hajlandóságot mutat arra, hogy másodközlésben szerkesztőségünk a szöveget gondosan gondozza, szerződéskötés céljából bármely munkanap 10-12 között keresse fel irodánkat. Kivételt képez minden csütör- és vasárnap éjfél. Előzetes honoráriumajánlatunk a mindenkor szokásos összeg kétszerese.

Beletörődő válaszát várva tisztelettel
Ügyeletes főszerk.h. (dátum, aláírás)