Történetek Leninről

Az Unciklopédiából
Lenin elvtárs kitakarítja a világot
a kosztól

A szovjet gyerekek több generációja főleg Lenin-anekdótákon nevelkedett. Ezek Történetek Leninről (oroszul: Рассказы о Ленине) címmel számtalan kiadást értek meg a hajdani birodalomban, összesen egy- (vagy három-) milliárd példányban, kedves képekkel illusztrálva. Íme egy eleddig ismeretlen mese. Egy szimbirszki óvoda romjai alól került elő holland[1] nyelven. Címe magyar fordításban: Materializmus és empiriokriticizmus.

Materializmus és empiriokriticizmus[2][szerkesztés]

Vlagyimír Iljics, galambocskám[3], lehet-e egy hitkomisszár ateista, tette fel a kérdést az empiriokriticista Mach egy borongós délelőttön, a Blauer Reiter nevű zürichi kávéházban, megszívta szivarját, és ugyanakkor megtörölgette cvikkerét, óvatosan, nehogy ölébe hulljon a parázs, ám éberen, mert egészen másra akart kilukadni. Kint szemerkélt az eső. Uljanov a hajába túrt. Fogas kérdés. A dialektika értelmében mindez lehetséges, ugyanakkor formállogikai önellentmondást tartalmaz. Uljanov raccsolt, tudta magáról ezt, éles eszével igyekezett a kellemetlen szonánsokat kerülni. Ez nem mindíg sikerült neki. Az ember nem szinonimaszótár, ha érti, kedvesem, mire gondolok, mondta hangjában enyhe, ám gyilkos gúnnyal. Mach bensője megremegett. Az önuralmára rettenetesen szüksége volt, hogy ne mutassa. A legjobbkor jött a pincér. Fogyasztania kellene, Mach úr, valamit. Kobára ne számítson, és rám se, tette hozzá Uljanov, Kobára én se számítok, nem dzsigit.

Ásványvizet, ha tudna hozni, Günther, ne azt a savanyút, ennyi kopejkácskája csak van, mondta Mach, ezt már Uljanovnak. (Kopejka, Zürichben! – tetszettek figyelni?) Bensője most remegett csak igazán. Koba sose küldi a pénzt időben. Egy ásványvizet csak fölír magának a Günther, ugye fölír ennek az úrnak még egy ásványvizet, Günther, mondta, most már a pincérnek Uljanov. Uljanov nagy meggyőző erővel rendelkezett. Szónokolni kevéssé szeretett, éppen az említett raccsolás miatt. Bár nem is volt – egyelőre – hol. Gyakorolta azt, otthon, a szónoklást, föl-alá járkálva, hogy, ha már muszáj, legalább franciásan raccsoljon. Mire megtanulta valamennyire, addigra Nagyezsda Krupszkaja alighanem megőrült. Viszont Mach átmenetileg mentve volt. Uljanov ezalatt a nemrég kivégzett, nála sokkal tehetségesebb bátyjára gondolt ezekkel a meg se fogalmazott szavakkal: jól van ez így. Közben Günther kihozta a vizet és húzott egy strigulát. Langyos volt, pisiszagú, mármint a víz. Uljanov érzékeny volt a kellemetlen illatokra. Körvonalazódni kezdett hirtelen benne egy megírandó pampflet, Mi a franc az az empiriokriticizmus? ideiglenes címmel. A pincér másfelől Machnak is gyanús volt. De nem mert szólni. Határozott terv fogalmazódott meg benne: ha beleejtené a szivart a pohárba, talán, sőt biztosan, nem kellene meginnia ezt a vizet. Csak a véletlen látszatának koreográfiájára kell ügyelnie, gondosan, tudta ezt. Ő se volt hülye gyerek. Ügyelt. Mégis lefröcskölte Uljanovot, akinek azonban ez már sok volt. Pisiszagú lettem, ordította. Hirtelen haragú volt. Kivégeztetem, ordította még. Nana, Vlagyimír Iljics, galambocskám, ott még nem tartunk.

Avenarius az utcán állt, orrát laposra nyomta a kávéház ablaküvegén. Vagy az üveg az orrt. De nem hallott semmit az esőveréstől, na és az utcazajtól. Összefogok ezzel a Mach-hal ezellen az Uljanov ellen, döntötte ebben a percben el. Ahhoz azonban meg kell előbb ismerkedni vele. (Mach-hal?, Uljanovval?, egyremegy). Most figyeljen-e tovább az ember, vagy határozottan bemegy? Ez járt a fejében épp, amikor a lágy zürich-i eső már nem is volt lágy annyira. Erősen esett, Avenarius erősen vizes volt már. Tehát bement. Günther úgy nézett rá, hogy már hozta is a pisiszagú vizet. Ez a pali fog engem híressé tenni, nem a Günther, hanem az orosz, gondolta Avenarius Richard, bölcsész, született Párizsban 1843., meghalt 1896. Züricben, ahol az induktiv filozófia tanára volt. Filozófiája az empiriokriticizmus nevet viseli.

Hazamegyek, döntötte el Uljanov, de nem ment, mert előző nap adta a zálogházba az ernyőjét (minthogy Koba a pénzzel – mint tudjuk – késett).

Aztán meg ezt gondolta: az empiriokriticizmus ismeretelméleti skolasztikája mögött meg kell látni a filozófiában küzdő pártok harcát, mely végeredményben a mai társadalom ellenséges osztályainak tendenciáját és ideológiáját fejezi ki. A legújabb filozófia éppoly pártos, mint a kétezer évvel ezelőtti. A két harcoló párt a dolog lényegét tekintve, melyet tudálékos, szemfényvesztő új elnevezésekkel vagy hígvelejű pártonkívüliséggel lepleznek - a materializmus és az idealizmus. Az utóbbi csak kifinomult, fortélyosabb formája a fideizmusnak, mely állig fel van fegyverezve, hatalmas szervezetekkel rendelkezik, és ma is szívós kitartással hat a tömegekre, a filozófiai gondolat legcsekélyebb ingadozását is kiaknázva. Az empiriokriticizmus objektív osztályszerepe kizárólag abban áll, hogy kiszolgálja a fideistákat a materializmus ellen, s különösen a történelmi materializmus ellen folytatott harcukban. Ebből én sohasem fogok érteni egy szót se, tehát el sem olvasom, gondolta Mach és gondolta Avenarius is. Éhes vagyok, gondolta ugyancsak mind a kettő. Gondolhatták volna azt is, hogy éhesek vagyunk, ha már ilyen jól összejöttek Uljanov asztalánál. Nem kérhetnénk kölcsön ettől a palitól mégiscsak? Valami kollektivizmust hírdet nemdebár, raccsolva, alapvetően. Abba egy ebéd erejéig csak beleférünk.

Elállt az eső odakünn. Nagyezsda Krupszkaja jutott Uljanov eszébe erről, illetve a szatyor a zsebében, végülis zöldségért volt küldve le két és félórával ezelőtt, a piacra. Hirtelen, hebehurgyán döntött, rossz szokása szerint. Fizikus, és/vagy filozófus urak! Na jó! Maguk holnapra összehordanak két ívnyi hetet-havat, én meg majd megcáfolom következő, pirosfedeles brosurámban, rendben? És akkor adok valami pénzt. Nem lehetne most? Vagy legalább előleget. Húsz százalék, mondta Uljanov nagylelkűen és hirtelen. Ilyen ember volt.

Csak később kopaszodott meg, de teljesen.

Más történetek[szerkesztés]

Lenin és a rossz kislány[szerkesztés]

Egy alkalommal, amikor Lenin a Nyevszkij proszpekten sétálgatott, meglátott egy kislányt, aki keservesen sírt. Odament hát hozzá és megkérdezte tőle:

– Kislány elvtársnő, hát te mért sírsz?
– Bácsika, az anyukám adott nekem egy kopejkát, de én azt elveszítettem.

Lenin nagyon jó és igazságos ember volt, ezért legott benyúlt a zsebébe, és adott a kislánynak egy kopejkát. Hanem a kislány erre még keservesebben sírt.

– Mért sírsz, hiszen van már neked egy kopejkád? – kérdezte tőle Lenin.
– Bácsika, – felelte a kislány – ha nem veszítettem volna el az anyukám kopejkáját, akkor azzal, amit a bácsi adott, most két teljes kopejkám lenne.

Leninnek, aki nagyon jó és igazságos ember volt, és teljes szíve-lelke a a munkásosztályért, a világproletariátusért dobogott, nem tetszett a kislány kispolgári lelkének ilyetén kibuggyanása, ezért – az osztályharc győzedelmes megvívása jegyében – elvette a két kopejkácskát a kislánytól, aztán a sapkáját, a kabátkáját és a szinte új csizmácskáját is, melyeket aztán átadott a Központi Bizottság Szükséget Szenvedő Forradalmár Gyerekek Alosztályának.

Hogyan törte el Lenin a vázát[szerkesztés]

Leninnek megtetszett egy drága kínai váza, ami egy ismerőse, Krzyźanovsky szalonjában állt, ezért ravasz tervet dolgozott ki. Összeszedett a szemétből egy tányér törött cserepeit, és elment vendégségbe Krzyźanovskyhoz. Amikor aztán a többi vendég mind kiment a kertbe almafákat nézegetni – amelyeket egyébiránt Krzyźanovsky Micsurintól kapott – Lenin gyorsan fölkapta a vázát, és a hátizsákjába rejtette. Ezután szétszórta a cserepeket a szőnyegen. »Ki törte el a vázámat!?« – kiabált Krzyźanovsky. »Leverte a macska.« — felelt neki Lenin.

Hát így járt túl Lenin Krzyźanovsky eszén.

Hogyan hagyott fel Lenin a dohányzással[szerkesztés]

Belomor.jpg

Lenin sokáig Belomort szívott. Gyakran mondták is neki bolsevik elvtársai, hogy dohányozni egészségtelen, de Lenin egyre csak elhessegette őket. Akkor aztán egyszer lezajlott a forradalom, és Lenin elhajította a Belomort.

Attól kezdve Marlborót szívott.


Belomorkanal

Lenin a humanista[szerkesztés]

Dzserzinszkij megkérdezi Lenint:

– Lenin elvtárs, mikor legyen a mai tömeges kivégzés? Ebéd előtt vagy ebéd után?

– Természetesen ebéd előtt, Dzserzsinszkij elvtárs! A megspórolt ebédeket meg tessék kiosztani az éhező népnek!

Hogyan etette meg Lenin egyetlen hallal az egész Politbürót[szerkesztés]

Az üzbég kommunisták küldtek egyszer Vlagyimir Iljicsnek egy varázspálcát. Lenin intett egyet vele — erre minden kunyhóban kigyulladt a fény, intett még egyet, erre a Veréb hegy[4] Lenin heggyé változott. Éppen ekkor ülésezett a Politbüro. Trockij hozott magával egy kancsó sört és egy kisméretű szárított halat. Nem tudták a pébé-tagok, hogyan kéne a halat elosztani. Ekkor azonban Vlagyimir Iljics intett egyet a varázspálcával, mire a hal megsokszorozódott, és most már jutott mindenkinek. Hát ilyen ember volt Lenin.

Ilyen ember volt Lenin[szerkesztés]

Az öreg bolsevik visszaemlékszik egyetlen találkozására Leninnel még 1917 előttről:

– Bementem a vécébe pisálni, s éppen el is kezdtem annak rendje és módja szerint, amikor észrevettem, hogy a mellettem pisáló alacsony emberke maga Lenin, a vezérünk! Ott állt ő szerényen, nem hivalkodóan, egyik kezével gondosan a piszoárba irányítva kisdolgát. De amikor ránéztem, megláttam a szemeit: olyan jóságos szemei voltak! Mind a mai napig így emlékszem Leninre...

Lenin a gyűlésen[szerkesztés]

Lenin az egyszerű nép egyszerű emlékezetében

Föláll egyszer Lenin a páncélautó hűtőjére, és azt üvölti:

– Földet a parasztoknak!

Mire a parasztok:

– Hurrá!

Lenin ordít:

– A gyárakat és üzemeket a munkásoknak!
– Hurrá!
– Ötnapos munkahetet minden dolgozónak!
– Hurrá!

Lenin erre azt kiáltja:

– Minden dolgozónak nyolcórás munkanapot!
– Hurrá!

Lenin fogja a kancsót és a poharat, tölt, iszik, majd nyugodt hangon ezt raccsolja:

– Aha, aha, barátaim, a francot akartok ti, nem dolgozni...

A sündisznó[szerkesztés]

1970. Moszkva. Sétálni mennek a nagycsoportos óvodások. A kis Szergej egy sündisznót talál az egyik bokor alatt. Összegyűlnek a gyerekek megcsodálni a sünit. A tanítónéni is fellelkesül:

– Ugye felismertétek gyerekek? Többször is beszéltünk róla idén, még egy dalt is tanultunk róla! – mutat a sünire a tanítónéni.

A kis Szergej e szavak hallatán egészen közel megy a sünihez és így szól hozzá:

– Sosem gondoltam, hogy így nézel ki, Vlagyimir Iljics...

Lenin, a humanista vezető és Sztálin, a véres diktátor vitája[szerkesztés]

Egy nap Lenin magához hivatja Sztálint és kérdést tesz fel neki:

– Sztálin elvtárs, ha ügyünk érdekében le kellene gyilkolni 100 embert, Ön mit tenne?

– Legyilkolnám őket, szemrebbenés nélkül.

– Na és ha 10 ezer embert kellene megölni?

– Megölném őket.

– Na és ha 5 millió embert kellene meggyilkolni?

– Azt is megtenném gondolkodás nélkül.

– S ha ügyünk érdekében 50 milliót kellene megölni?

– Ha ügyünk ezt kívánná, azt is megtenném természetesen.

– Hát, Sztálin elvtárs, itt egy kicsit ellent kell mondanom Önnek...

Lenin borotválkozik[szerkesztés]

Lenin bácsi csodálatos ember volt, el is mondok róla nektek egy történetet, gyerekek.

Szóval egyszer Razlivban, a zöld dolgozószobában Lenin bácsi borotválkozott.

Arra járt egy kisfiú és nézte, hosszan nézte. Lenin bácsi pedig befejezte a borotválkozást, majd megtörölte és eltette a borotváját.

Pedig egyetlen nyisszantással levághatta volna a kisfiú fejét!!

Hát ilyen ember volt Lenin.

Lenin és a labdázó gyerekek[szerkesztés]

Annak bizonyságául, hogy Lenin bácsi milyen csodálatos ember volt, álljon itt róla még egy hasonló történet.

Lenin bácsi egyszer a városban sétált, miközben a közelben, egy körbekerített játszótéren gyerekek labdáztak. Egyikük váratlanul egy nagyot rúgott a labdába, ami átrepült a kerítésen, egyenesen Lenin bácsi elé.

A gyerekek kérlelni kezdték őt: "Bácsi kérem, dobja vissza a labdánkat!" Lenin bácsi fölrezzent gondolataiból, körülnézett, majd lehajolt, és visszadobta a gyerekeknek a labdát.

Pedig le is lőhette volna a gyerekeket mind egy szálig!!

Hát ilyen remek ember volt Lenin!

Lenin Gorkijjal ebédel[szerkesztés]

Az éhezéstől nehéz 1919-es évben Lenin pirulva szégyenkezett elfogyasztani az ételt, amit a vidéki katona- és parasztelvtársak küldtek neki. Amikor egyízben a kényelmetlenül szűk lakásában nála jártam, éppen behozták ezeket az ajándékokat. Ő egyből megbántódott, és roppant kényelmetlenül érezte magát. Azonnal intézkedett, hogy a küldeményt (lisztet, cukrot, vajat) osszák szét a beteg, vak és a polgárháborúban lábukat vesztett elvtársak között.

Aztán meghívott ebédelni.

Копчёной рыбой угощу — прислали из Астрахани. Ami magyarul annyit tesz: meghívlak egy kis füstölt halacskára. Egyenesen Asztrahányból küldték. — És összeráncolta seggig érő homlokát. Majd hozzátette még: — Mint a báróknak, úgy küldik ezt nekünk. Ez rémes!

Úgy is ettük meg. Mint a bárók. Két üveg vörösbort ittunk meg hozzá, fejenként egyet-egyet, amit a francia internacionalisták küldtek ugyanaznap nekünk.

Lejegyezte: Maxim Gorkij
Torzforrás: Максим Горький. В. И. Ленин. Июль 1930 г.

Ökopihi[szerkesztés]

Lassan, komótosan járkált. Észrevett egy mókust, megállt, elnézte. Madárcsicsergés ütötte meg fülét, feltekintett a madarakra. Bogárka mászott a füvön; figyelmesen nézegette Vlagyimir Iljics a bogárkát, gyönyörködött a gombákban, az egyszerű erdei virágokban. Lenint minden érdekli. Ezek Lenin pihenő percei.

Webről lenyúlva[szerkesztés]

Innen: http://www.digitoll.hu/default.asp?id=23973

Lenin és a bankrabló[szerkesztés]

Egy szép téli estén Lenin elgondolkozva sétált haza egész napos fárasztó munkája után. Éppen a Sztahanovista utcában járt, amikor arra lett figyelmes, hogy az ott lévő bankból egy álarcos alak szalad ki kezében egy zsákkal, és Lenin azt is rögtön látta, hogy le van feszítve a bank ajtajáról a lakat.
– Bűnöző elvtárs azonnal álljon meg – kiáltotta Lenin és nyomatékul felmutatta arcképes KB igazolványát. Egy öntudatos munkás ilyet nem tesz!
– Csakhogy én egy kulák vagyok – kiáltott vissza rohanás közben az álarcos.
– Az más – mondta Lenin elvtárs szomorúan, és eltette az igazolványt.

Követők[szerkesztés]

Lenin elvtárs még nagyon betegen is bejárt a KB üléseire. Egyszer megkérdezte az elvtársakat: ha már én nem leszek elvtársak, mit gondolnak az ingadozók fogják magukat követni?
– Nem, dehogy Lenin elvtárs hová gondol, ekkora megtiszteltetést…
Ők magát fogják követni.

A cipő[szerkesztés]

Lenin elvtárs egy hűvös őszi este haza felé tartott a PB ülése után. Hát ahogy ment a Novaja Pionyerszka utcán, megpillantott egy szegény embert, aki mezítláb baktatott valamerre a hűvös őszi időben.
Lenin elvtárs megsajnálta, megállította őt és minden tiltakozása ellenére nekiadta a saját cipőjét. Nem fogadott el hálálkodást, elbúcsúzott és nagy léptekkel, mezítláb indult otthona felé.
A szegény ember elképedve nézett hol a távolodó Leninre, hol a szinte új, pompás cipőre.
Hazaérve Lenin elvtárst Krupszkája elvtársnő fogadta: – ejnye Lenin elvtárs, ez a jó szíve, ez a jó szíve. Ez már a harmadik a héten!
A novocsiperszkei Cipőgyár pedig alig győzi küldeni az újakat.

Arcképcsarnok[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]


Láb.gif lábjegyzetek:

  1. Vagy netán inkább németül van.
  2. Vlagyimír Iljics Lenin: Materializmus és empiriokriticizmus (Kritikai megjegyzések egy reakciós filozófiáról) Budapest, Szikra, 1949.
    A kötetnek és a fordításnak a moszkvai Marx–Engels–Lenin Intézet által sajtó alá rendezett, 1945-ben megjelent orosz kiadás szolgált alapul.
  3. Valójában Mihail Zoscsenko írt Történetek Leninről címmel könyvet. Itt olvasgatható oroszul. Valódi élmény.
  4. Воробьевы горы