Szemhaj

Az Unciklopédiából


Nem tévesztendő össze ezzel: Szemöldök

„Kék a szeme, kék a szeme, haj!”

~ magyar népdal

A szemhaj a világ hét csodájának egyike.[1][2] Helye a fejen található és a szemek fölött jól látható módon kiemelkedik. Nem tévesztendő össze a szájöldökkel ami szintén a fejen található. A haj színétől függően lehet szőke, barna, fekete, sőt, akár vörös is. Oka ismeretlen genetikai elváltozás, amit bizonyos történelmi eseményekhez, katasztrófákhoz kötnek és jelenleg az egyetlen, jól bevált, fájdalommentes gyógyítási módszere - amivel ennek ellenére sem él az érintettek nagy része - az olló.

Történet és kialakulás[szerkesztés]

Felismerhetőség[szerkesztés]

Az ábrán megtekinthető ez a ritka elváltozás egyik büszke viselőjén.

Már Leonyid Iljics Brezsnyev, egykori szovjet főtitkár is büszkén viselte a szinte még az igazán nagy hajkoronákhoz sem fogható, igazi, hamisítatlan (nem viccből felragasztott) szemhajat. A celebek körében egyre elterjedtebb lesz, ennek az elterjedésnek az egyik hazai elindítója Kiszel Tünde lett, aki azóta is rendszeresen látogatja szemhajfodrászát. A szemhajak ma már nagyon változatosak és rengeteg előfordulási formájuk létezik. Vannak olyan szemhajak, amelyek csak formájuk miatt nevezhetőek annak, mivel a test teljesen más részein helyezkednek el. Vannak, amiknek létezésük vitatott, és vannak olyanok is, amiknek vastagságuk elegendő egy szemhajhoz, de hosszuk nem, emiatt vitatott szemhajnak nevezhetőségük.

Kialakulás[szerkesztés]

A szemhaj feltételezhető kiváltó oka egy genetikai elváltozás, ami még csecsemőkorban, de legkésőbb tizenéves korban alakulhat ki. Az elváltozásért a periódusos rendszer két és csakis kettő eleme okolható, a plutónium és az urán. Valószínűsíthetően a betegség azért csak a 20. század elején alakult ki, mert ezeknek az elemeknek ekkor történt a felfedezése, bányászata, használata és anyámkínja. A másik elmélet szerint az elváltozás kialakulásáért egyértelműen a csernobili atomreaktor-katasztrófa, a hirosimai és nagaszaki atomtámadások az okolhatóak.

Divattá, irányzattá válása[szerkesztés]

Magyarországon egy felmérés szerint a fodrászok 80%-a mondta azt, hogy szívesen vállalna szemhajfodrászást, ha lenne a környékén érdeklődő. A többi 20% pedig jelenleg is vállalja ezt a szolgáltatást, de ennek általában magasak az árai a nehezen beszerezhető, ritka szemhajsamponok, szemhajfestékek, szemhajollók stb. miatt, amelyek még drágák is. Egyre több divatirányzat jelenik meg (jellemzőbb inkább külföldön) a szemhajfodrászaton belül is, ezek száma egyre gyarapodik.

Blabla[szerkesztés]

Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Na jó, talán mégsem.
  2. Persze, mert a világhét csodája.