Szedlacsek Rezsőné

Az Unciklopédiából
Szedlacsekné igazolványképe
Szedlacsekné kilencvenezredik születésnapján:
„Puszi, mami, puszi!!!”
Szedlacsek Rezsőné sz. Kercsmár Teréz, közkeletűbb nevén Szedlacsekné (Nyitraivánka, 1902. április 28. – Budakeszi, 1978. november 8.) a 20. század mindennapjainak hőse, a 21. századi magyar Wikipédia emblematikus figurája.

Élete[szerkesztés]

Nyitraivánkán született egy hatgyermekes evangélikus család legidősebb gyermekeként. Apai ági ősei Krčmár néven érsekújvári borkereskedők voltak, apjának, Kercsmár Mihálynak pedig hat segédet foglalkoztató suszterája volt Nyitrán. Apját az első világháborúban besorozták, s a hatodik isonzói csata utóvédharcai során esett el 1916. augusztus 19-én. A hat gyermek ellátásának terhe a mosónő édesanya vállára nehezedett, aki megroppant egészséggel végül 1918. május 1-jén a spanyolnáthajárvány áldozatául esett. Az elárvult Kercsmár gyerekeket távoli rokonuk, az oroszvári uradalom intézője, a gyermektelen Szirmai Andor adoptálta.

A legidősebb leány, Teréz a hamarosan elcsatolt országrészből a székesfővárosba, Budapestre költözött, ahol először polgári családoknál helyezkedett el cselédként. Csakhamar felfigyeltek természetes intelligenciájára és kedvességére, így 1924-től a Gamma Vegyi és Ruggyanta Művek főigazgatója, Szávay Kornél két gyereke, a hétéves Zsófia (1917–1989) és a négyéves Rudolf (1920–1977) mellett vállalt kísérő- és nevelőnői állást. Hamar elnyerte a szülők bizalmát is, és a családnál szintén alkalmazásban álló francia- és németnevelőnőknél is nagyobb megbecsülést vívott ki magának. Szávayék gyakran társadalmi eseményekre is magukkal vitték a gyerekek felvigyázására, így találkozhatott a fiatal Kercsmár Teréz az 1920-as évek legendás színészével, Szenes Ernővel (1889–1945) is az egyik, New York-palotában megrendezett estélyen. Az élmény haláláig elkísérte, s a találkozás emlékére később egyik gyermekének az Ernő nevet adta.

Teréz öt éve nevelősködött a Szávay-gyermekek mellett, amikor egy közös sétájuk alkalmával, a Nemzeti Múzeum sétaterén megpillantott kimenő uniformisában egy fess fiatalembert, a Bocskai ezred reguláris hadnagyát, Szedlacsek Rezsőt. Szedlacsek udvarolni kezdett Kercsmár Teréznek, aki kezdeti ellenállása után („Márpedig bakafeleség nem leszek!”) elfogadta a fiatalember közeledését azzal a megkötéssel, ha az leszerel. Szedlacsek Rezső 1929 februárjában megkapta obsitlevelét, március 4-én a rákoscsabai református templomban összeházasodtak, majd a helyi Katolikus Kör helyiségeiben megtartották lakodalmukat. Szedlacsek atyai örökségéből a rákoscsabai Vajdahunyad utcában építettek fel egy két szoba-konyhás házat, amelyhez később, az 1940-es években fürdőszobát és egy harmadik szobát is építettek. Szedlacsek polgári foglalkozás után nézve az Egyesült Izzó volfrámszálas izzókat összeszerelő kőbányai üzemegységének karbantartó géplakatosa lett. A géplakatosszakma a korban megbecsült munkakörnek számitott, s Szedlacsekék hamarosan vállalkoztak a családalapításra. Az elkövetkezendő időben hét gyermekük született: Mária (1931), Ernő (1932–1945), Rezső (1935–1945), Júlia (1939–1977), Ilona (1941), Gábor (1944–2002) és a Ratkó-korszakban született kései gyermek, Dóra (1953).

Szedlacsek Rezső munkahelyén bekapcsolódott a föld alatti munkásmozgalomba, de veszélyes konspirációkra nem vállalkozott. Szedlacsekné ezalatt a gyermeknevelés és a háztartás ügyeivel foglalkozott. A második világháborúval nehéz idők köszöntöttek a családra: a családfő munkahelyét hadiüzemmé nyilvánították és Szedlacseket mint megbízhatatlan elemet elbocsátották állásából. Rákoscsaba még felparcellázatlan Schell-telepi részein földterületeket béreltek, családi összefogással megművelték, és Szedlacsek a közeli Rákoskeresztúr, Pécel, Isaszeg és Gödöllő piacain értékesítette a terményeket. Eközben szomorú tragédia is érte a családot: a támadó szovjet Vörös Hadsereg elől menekülő németek a környező legelőkön idegmérget terítettek szét, amelyet a nyulak vegetatív idegrendszere képes volt ugyan feldolgozni, de az embereké nem. Két mérgezett nyúlból készített paprikás az egész Szedlacsek családot kórházba juttatta, még az alig egyéves Gábort is, és végül a két nagyobbik fiú, Ernő és Rezső belehalt a mérgezésbe.

A második világháború befejeztével Szedlacsek és Szedlacsekné belépett a Magyar Kommunista Pártba, de gyermekeiket továbbra is a református egyház tanításai szerint nevelték. Szedlacsek visszakerült az Egyesült Izzóhoz géplakatosnak, Szedlacsekné pedig gyermekeit felnevelve elhelyezkedett a belvárosi, Wesselényi utcai Tüker- (később Tüzép-) telepen, előbb mint kiadó, 1959-től pedig mint a telep vezetője, egészen 1962-es nyugdíjazásáig. A sors fintora, hogy a Tüzép-telepen beosztottjaként dolgozott korábbi munkaadója, a deklasszálódott Szávay Kornél is. Szedlacsekék egyszerű emberekként élték életüket, gyermekeiket becsülettel kitaníttatták. Szedlacsekné lakóhelyén a tömbbizalmi funkciót is betöltötte, és élére állt az Edző téri idősek otthonát társadalmi munkában felépitő szocialista brigádnak is. Az 1956-os forradalmat követően a helyi közéletből visszavonultak, s előbb 1958-ban Szedlacsek Rezső, majd 1962-ben Szedlacsekné is nyugalomba vonult. Rég megvalósított álmukat válthatták valóra, amikor útlevéllel a zsebükben, hatvanon túl vonatra ülhettek, hogy meglátogassák Párizst. A sors fintora, hogy a cukorbetegségben szenvedő Szedlacsek Rezsőnek a kór a szemére is ráhúzódott és látása megromlott, így végül az NDK-beli Drezdában szálltak le a vonatról. Eltöltöttek egy hetet a romos, második világháborús porig bombázása óta alig helyreállított városban, majd hazatértek.

A félig vak Szedlacsek Rezsőt 1972. február 28-án, miután a Zrínyi utcai közértben vásárolt két pár debrecenit és fél kiló fehér kenyeret, a közért épülete előtt a gyermeke névadójára siető, a 172-es buszt vezető, 24 éves Hajas Szilárd elütötte. Pár nappal később Szedlacsek Rezső a kórházban meghalt. Szedlacsekné még hat évet élt rákoscsabai házukban. Miután el kellett temetnie a hirtelen, gyomorrákban meghalt Júlia leányát, egészsége megromlott, 1978-ban a budakeszi Korányi Frigyes Szanatóriumba került és november 8-án meghalt. Hamvait az Új köztemető kolumbáriumában helyezték örök nyugalomra, Sz. R.-né jelzésű fedlap alatt.

Életműve[szerkesztés]

Szedlacseknét szerető emlékezetükben őrzik még élő gyermekei, Mária, Ilona és Dóra, unokái és dédunokái. Idővel bekövetkező halálukkal Szedlacsekné életének és lényének apró mozzanatai elenyésznek, de alakjának örök emlékezetet biztosít posztumusz népszerűsége a magyar Wikipédián, valamint a Wikimedia Commonsban.

Arzénes forrásból merítve[szerkesztés]

[1]