Szókincs, ami nincs

Az Unciklopédiából

Még nem volt olyan felnőtt generáció, amelyik ne érezte volna a saját arcul csapásának az utána következők szóhasználatát és, úgymond, nyelvi igénytelenségét.

Valszeg iszonyú érzés lehetett először hallani a 19. században, hogy valaki a „valék” helyett csak úgy, slampokosan, „voltam”-ot mondott. Hová lesz a magyarság, töprenghetett megrémült elődünk, ha az iskolázatlan plebs már egy virtigli praeteritum perfectumot sem bír használni???
Az utódok le sem tisztelték ezt a nyelvi ódonságot. (Plebs? Virtigli? Bír? Na ne már!)
A zinternet elsöpörte a maradék maradiság maradékát is. Kiderült, hogy nemcsak a félműveltek, de a műveltek is lehetnek nyelvi bunkók. Elég, ha kicsit nem figyelnek oda.
A szókincs – na ez az, ami nincs. Vagy mégis?
Mondják, Arany János (A.J.) és Jókai Mór (J.M.) szókincse egész kivételes volt.

Riporterünk(R) felkereste irodalmunk e babérosait, hogy a nagy szókincs titkát kinyerje tőlük.

A beszélgetés vágatlan változatából idézünk:
R: Vazze, kinyögnétek végre, mi a háromperhármas topszikretje van a hadovátoknak?
A.J.: Ifjú barátom, nem értelek kristálytisztán. Nemzetünk nyög, valóban. De mi letöröljük, ha egy lócsiszárral találkozunk, aki bever sárral.
R: A Csiszár, a Jenő, az frankón egy nagy ló! (Élő személyről szóló megjegyzés. A humorrendőrség már vizsgálja a törlés lehetőségét.) Na, szakáll-vokál, Te is rizsálj mán!
J. M. : 100 regényemben nem kreáltam ily impertinens alakot! Szapriszti, vanderblő, kérném a francia szitkok legújb gyűjteményét!
R: Nektek áll feljebb, Ti BKV-n és MALÉV-on élősködő csontkollekciók? Beszélgessen veletek tovább Hofi Géza, ha bírja józanul!!!!!

(A felvétel itt – valószínűleg műszaki okból – megszakad.)

Ennyi ideje babrálták utoljára ezt a lapot: 369148 perc