Politikus
Az Unciklopédiából
A politikus különös lény, mely átmenet a vadtulok és a homo sapiens között, evolúciós szempontból valószínűleg az utóbbiak kereszteződéséből alakult ki. Az emberi társadalom, ahogy szerencsétlen toleranciája miatt annyi minden mást is, sajnos maga közé fogadta e fajtát. Akkor kezdődött minden baj.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Etimológia
A szó eredetileg olyan személyt jelentett, akinek sok tyúkja (tik) van, tehát aki poli-tikos volt. Az ómagyar korban a háziállatok, úgysmint a tyúk, a marha vagy a rendőr számítottak a nagy vagyon kifejezőjének. Ez az atavisztikus vonzódás az állatokhoz maga is mutatja ezen fura féligember-fajta állati eredetét és alacsonyrendűségét. Később a politikus szó a hatalom, az arrogancia és az alacsony IQ-szint megtestesítőjévé is kezdett válni (vö. tyúkeszű, de nagy marha vagy te fiam, hülye -> hülyébb -> leghülyébb -> portás -> rendőr -> ellenőr).
[szerkesztés] Pány vitéz históriája
A boldog ómagyar korban előfordult, hogy a politikusoknak kicsi volt a tekintélye. Amikor az első politikusok felvették a nulladik típusú kapcsolatot a magyar néppel, csak egy Pány nevű, egyébként jurtatelepen lakó vitéz volt hajlandó szóba állni velük. A külföldről jött politikusok mondták neki: Come, Pány! (ejtsd: Kam, Pány!, azaz "Jer, Pány!" - innen az ősi "kampány" szavunk), és sajnos Pány vitéz ment is és szóba állt velük és a nyakunkra hozta őket. Intézkedéseik olyan felháborodást keltettek, hogy a nép el akarta űzni őket. De a politikusok minden felelősséget Pányra hárítottak, Pány vitézt megölték és egy pöcegödörbe állították, ahol a férgek lerágtak minden húst róla, csontvázát (Pány-váz) pedig a politikusok mint mártírcsontvázat, kiállították a pányi mauzóleumban. Azóta a nép vallásos tiszteletben részesíti, de a politikusok elűzéséről elfeledkezett.
- Lásd még: tömegmédia.
[szerkesztés] Szaktekintélyek véleménye
A téma szaktekintélyei, mint Nagy Lajos kriptozoológus-író szerint, "a politikus-állat szabadon él, vagy az ellenséges környezet elől nagy alapterületű territóriumokba, úgynevezett Villákba avagy Palotákba húzódva. Szapora, mint a nyúl és falánk, mint a sáska. Nagy tömegben különösen vérengző. Etetése tilos. E kártékony fenevad irtásával az emberi társadalom mindeddig sikertelenül próbálkozott."
[szerkesztés] Szaporodás
A politikusok választással szaporodnak, amit a kampány nevű udvarlási szertartás előz meg.
[szerkesztés] Híres politikusok
[szerkesztés] Kezdő és haladó politikusok tízparancsolata
- Ígérj bármit választóidnak (amit később úgysem fogsz beváltani)!
- Csak általánosságokban beszélj; konkrét célokat ne határozz meg!
- A népjólétet és a demokráciát csakis pártod és te tudod megvalósítani.
- Ellenfeled úgy dícsérd, hogy belegebedjen!
- A választási szövetséget kizárólag a győzelem után rúgd fel!
- Aki téged megdob kővel, dobd vissza (hónapos) kenyérrel!
- Övön aluli ütés megengedett (egy kanál vízbe fojtás is hatásos).
- Álarc és kesztyűs kéz használata kötelező!
- Aki másnak vermet ás, az jó fej, nem vitás!
- Ellenlábasodnak csak az anyját kíméld!
[szerkesztés] Jó tudni, ha politikus vagy
- Ha kétségeid vannak, hol a tűréshatár: már átlépted.
- Ha egy önfelszámolás alatt álló, pártnak nevezett zsarolócsoport vezetője vagy; és abban a tévhitben élsz, hogy személyes megjelenésed növelni fogja a népszerűségeteket, majd az országjáró túrádon azt látod, hogy az emberek meghajolnak előtted, netán hasra vetik magukat, fuss! Éppen a macskaköveket szedik fel!
[szerkesztés] Önismereti teszt
Eszes ön? igen - 0 pont nem - 1 pont
Jellemes ön? igen - 0 pont nem - 1 pont
Rokonszenves ön? igen - 0 pont nem - 1 pont
Értékelés:
0 pont: Ön eszes, szellemes és rokonszenves.
1-2 pont: Ön vagy eszes és jellemes, vagy jellemes és rokonszenves, vagy eszes és rokonszenves.
3 pont: Ön se nem eszes, se nem jellemes, de még csak nem is rokonszenves. Emellett szellemi képességeivel sem lehet minden rendben.
Gratulálunk: ÖNT AZ ISTEN IS POLITIKUSNAK TEREMTETTE!
[szerkesztés] 8 alapszabály egy képviselőnek
- Sose higgyél magadnak, mert lelkiismeretfurdalásod lesz.
- Csak olyat ígérj meg, amit utólag cáfolni tudsz.
- Ha bonyolult kérdéssel találkozol, állj hozzá korruptan.
- A gyerek- és nyugdíjas simogatás ingyen van, de csak tanúk jelenlétében csináld!
- Mindegy, melyik párt tagja vagy, ha át is ülsz egy másikba, ugyanaz marad a munkahelyed.
- Ha tévéközvetítés van, vegyél feltűnő nyakkendőt, hogy felismerjenek a választókörzetedben. Ha nem mutat a kamera, kiabálj be valami csúnya szót, hogy rádmenjen.
- Csak olyan témához szólj hozzá, ami nem igényel szakértelmet, viszont lehet benne személyeskedni.
- Nem elég tisztességesnek látszani, négy év alatt valahogy a családról is gondoskodni kell.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A nép szereti a politikusokat. No, persze nem a mieinket.
- ↑ Ők legalább még tudtak stílusosan, elmésen hazudni. Vö. Római jog.

