Nyékládháza

Az Unciklopédiából

Nyékládháza egy kis lapály a Nagy Magyar Lapályon. Vagy dimbes-dombos. Nem tudjuk. Ki jár arra?

Az n+1-ik kisváros, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a miskolci Cora-tól[1] alig 10 percre, délkeletre.

Városrészek[szerkesztés]

A várost nem vasfüggöny, hanem vasútvonal szeli ketté, értelemszerűen Nyékre és Ládházára. Útlevélre[2] nincs szükség, ha egyikből a másikba, és viszont közlekedik a helybéli, vagy a turista. A két városrészt egy közúti-, egy gyalogos vasúti felüljáró, illetve egy sorompóval védett vasúti átjáró[3] köti össze. A bátrabbak azonban a síneken, a vagonok közt játszanak az életükkel, néha a mellettük pajzsként tartott Csepel kerékpárral[4] próbálják a mozdonyt hárítani, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Helyi közlekedés[szerkesztés]

A városban 40 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be. Kenyérgyári "megállni tilos" táblánál[5] autók tucatjai parkolnak, ezért oda érvényes kötelező biztosítással, friss elsősegély-dobozzal[6], és józanul érdemes behajtani.

Gyalog[szerkesztés]

A járda melletti útfelületen, babakocsival az út közepén. Vasúti síneken, kerékpárt pajzsként használva.

Kerékpárral[szerkesztés]

Főképp beláthatatlan útkanyarulatokban, vagy a saját sávban az út közepén, lehetőleg hirtelen irányváltáskor körültekintés nélkül, esetleg ha legalább 3-4 kósza biciklis összegyűlik, akkor csapatban egymás mellett.

Segédmotoros kerékpárral, robogóval[szerkesztés]

Lefűrészelt, megbuherált kipufogóval, szinte csak éjszaka

Motorral, quaddal[szerkesztés]

Motorral egyre többen, rövid-gatyában, strandpapucsban, izompólóban, menő napszemüvegben, bögyös csajjal a hátsó ülésen. Quaddal lehetőleg tiltott, és magán területeken, valamint frissen ültetett virágágyásokon, kukoricaföldeken keresztül.

Autóval[szerkesztés]

Tehetősebbek minél nagyobb sötét színű lízinges telepjáróval, vagy egyéb hitelezett autócsodákkal. Az átlagember többnyire Suzukival

Teherautóval[szerkesztés]

Nem ritka a 40 tonna össztömeg feletti óriásjárművek látványa

Tömegközlekedés[szerkesztés]

Bevásárlókosárral a nyéki és ládházi bolt (és nem közért!) környékén Sárga busszal a buszmegállók környékén, bár ez nagyon ciki jármű errefelé, de jobb, mint gyalogolni

Lakosai[szerkesztés]

A Nyékiek, a Ládháziak, és a Hegylakók lakják. A helybéliek átlagéletkora meghatározhatatlan, mert a fiatalok életvitelszerűen a környező nyüzsgő városok, falvak iskoláiban, munka- és szórakozóhelyein töltik minden idejüket, míg az idősek csak a helyi TV-ben láthatóak, illetve egy-egy fülszaggató nóta erejéig a helyi kultúrház népdalkörös foglalkozásain, vagy valamelyik helytörténeti kiállításon molyirtó szagú, sötét színű csoportokba verődve, de mindig friss frizurával.

Nyékiek[szerkesztés]

Nyékládháza nyéki felében élők gyűjtőneve: a vasúti sín Budapest felé eső jobb oldalán élnek. Jobboldaliságuk ennyiben ki is merül.

Ládháziak[szerkesztés]

Nyékládháza ládházi felén élők gyűjtőneve: a vasúti sín Miskolc felé eső jobb oldalán élnek. Jobboldaliságuk ennyiben ki is merül.

Hegylakók[szerkesztés]

Nyékládháza domborzati viszonyait kiaknázva, a hegygerincen élők gyűjtőneve: a vasúti síntől jó messze laknak, és hivatalosan nem léteznek. Újabban mozgásukhoz, logisztikájukhoz álcázóberendezést használnak, ezért láthatósági mellény kötelező viselése könnyíti meg észlelésüket, beazonosításukat.

Látnivalók, programok[szerkesztés]

Műemlékek[szerkesztés]

Templomok, kocka alakú kastélyok, háborús emlékhelyek, nádfedeles szőlőházak.

Egyéb látnivalók[szerkesztés]

Nyékládháza egy időkapszula, ahol 30 éve változatlanul találhatóak meg a rendszerváltás előtti TSZ elnökök, párttitkárok, tanácselnökök - élő és mozgó változatban. Maga ez az élmény felejthetetlen az év bármely napján. Ezen kívül nyárvégeken chemotoxos[7] légyként bolyongó idült alkoholisták pantomimjátékain gyönyörködhetünk a Nyékládházi Nyár elnevezésű rémtörténet-sorozaton. Itt az ügyesebbek még csasztuskát[8] is énekelhetnek a már helyi celebnek[9] számító panoptikum eleven viaszbábjaival. Hasznos program lehet még nyaranta a kihasználatlan vízfelület felszín-méretének megsaccolása úszás, csónakázás közben, vagy a helyi fiatal vállalkozók nagyot-mondó versenyének meghallgatása a felkapottabb helyi szórakozóhelyeken. Sokan az engedély nélküli horgászásnak, télen pedig a vékony jégen való korcsolyázásnak hódolnak.

Programok[szerkesztés]

Népszerű rendezvények

NyékRock fesztivál[10]

Egyéb rendezvények

Az Önkormányzat szervezésében [11]

Ipar és gazdaság[szerkesztés]

Van egy nagyon nagy kavicsbánya - ahol kavicsot bányásznak a tóból[12]. Van egy nagy térkőgyártó vállalat mellette - ahol térkövet csinálnak a kavicsból[13]. Helyben viszont nem ezeket a térköveket használták, mert az túl olcsó lenne. Ugyanilyen megfontolásból nem használják a környezeti adottságok miatt hatalmas mennyiségű, és ivóvíz minőségű vizet, inkább méregdrágán veszik a klórosat jó messziről. A tavakat nem igazán használják vízi-sportra, mert megengedhetik maguknak azt a luxust, és az nem arra való, továbbá strandokat sem létesítenek, mert minek az a több hektáros vízfelület mellé. Aztán sok minden más is van itt, ami kicsi is, savanyú is, de a MIÉNK...

Érdekességek[szerkesztés]

Világűr

Nyékládháza a Világűrből is jól látszik![14]De nem kell akkorát ugranunk, mert már 8 km magasságból is gyönyörűen látszanak a város természeti adottságai.

Filmipar

  • Nyékládháza neve Keleti Márton filmjében, a Tizedes, meg a többiekben[15][16] is elhangzik, mikor Gálfy Eduárd zászlós (Darvas Iván) a film 24. percében megemlíti Nyékládházát: "...feltéve persze, hogy a nyékládházai kerékpáros zászlóalj[17] időben beleavatkozik a hadműveletbe...".
  • Dargay Attila ismert rajzfilmrendező is itt született, pontosabban Mezőnyéken, 1927. június 20-án.
  • Kiss Mari színművész, ugyan 5 éves koráig Bükkaranyoson élt, de "nagy bánatára" Nyékládházára költöztek 1957-ben - "...mert ott megállt a vonat."[18]
  • Filmes berkekben ismert még, hogy a Linda tv-sorozat egyik részében[19] a vízalatti felvételeket az egyik kristálytiszta-vizű tóban forgatták, egy letisztított ZIL-roncs[20] körül.
  • A 80-as évek közepe táján az egyik Azur-reklám is a Nyéki tavak egyikén készült.

Paradoxon

Nyékládháza tavainak egy része Mályi község fennhatósága alá tartozik, de a tavak körüli telkek postacíme 3433-as nyékládházi irányítószámmal kezdődnek.

Innen ered egy csöppet sem városi legenda: az egy hektár területű Öreg-tó a 90-es években ÖTVENEZER Forint értékben került titokban magánkézbe, majd néhány év múlva már milliókért cserélt gazdát (ezzel még a TV2 is foglalkozott anno). A jelenlegi tulajdonos - miután a tó északnyugati részén lévő tóparti kiserdőt eladta tűzifának, és a felszabadult felszín alá veszélyes hulladékokat temetett - 50-60 millió forint körül próbál megszabadulni a már teherré vált területtől.