Nagy idők tanúja

Az Unciklopédiából

Előfordul, hogy valakire kizárólag azért emlékezünk, mert ő a „nagy idők tanúja”.

Egy alapvicc[szerkesztés]

Szibéria, 1902. Hó, fagy, tajga, farkasok, szél süvít.
Egy ember kopogtat egy faház (изба) ajtaján, könyörögve:
– Eressz be, megfagyok!
Hang bentről:
– Tűnj innen!
– Kérlek, szánj meg, alig bírom!
– Tűnj el, vagy rád uszítom a kutyáimat, már három napja nem ettek.
Kopogtató szomorúan el.
1932, Leningrád, Sztálin az SzK(b)P kongresszusán bemutat valakit:
– És íme, elvtársak, az ember, aki a nehéz időkben, 1902-ben kétszer is beszélt Leninnel.

Kovács bácsi[szerkesztés]

Élt 1902-től 1995-ig, a következőket jegyezték fel róla:

  • Édesapjával ott volt a Parlamentnél, amikor kikiáltották a köztársaságot.
  • Édesanyjával részt vett a tömegben Horthy Miklós fehér lovon való bevonulásán.
  • Egyik barátja mesélte neki, hogy az újságban olvasott a frankhamisítási ügyről.
  • Zöldségesként dolgozott, amikor 1938-ban egy úr megkérdezte tőle, vajon sok vitamin van-e az általa kínált paprikában. Be is mutatkozott, valami Szentvölgyi, vagy Szentgyörgyi volt.

---

  • 1989-ben dédunokája kitólta a Kossuth térre, amikor az egyik ablakból kikiáltották a köztársaságot. Látod, fiacskám, mondta elgondolkozva, nincs új a nap alatt.