Mucsa

Az Unciklopédiából
Katt a képre

„Ha én mucsai lennék, kikérném magamnak, hogy lemucsaizzanak.”

~ Egy mucsai

Mucsa kisközség Magyarország, Sehovase megye Isten háta mögötti kistérségében.

Fekvése[szerkesztés]

A magyar karvalytőke görcsösen szorító ölelésétől keletre, a Flakon hegység lábainál, a Vese-medence egyik hangulatos kis völgyében található, egész pontosan a Neander-völgyben, a legközelebbi lakott településtől 176 km-re.

A környék roppant unalmas, lévén nincs ott semmi. A faluba egyetlen, 147 km hosszú bekötőút vezet, melynek leaszfaltozását 1297 óta végzik. Az azóta eltelt 610 év alatt ebből 1,4 kilométert sikerült befejezni, mely azonban a múlt heti esőzések óta sürgős felújításra szorul. A falu maga kb 1297 óta egy helyben toporog. Mondjuk nem is sietnek sehová. A segély is csak jön, de menni már nem megy sehova.

Feltételezhető azonban, hogy az idő során észrevétlenül, de elvándorolt, miszerint számos vonaton utazó személy látni vélte Mucsa községet Fertőújlak felé tartva.

Történelme[szerkesztés]

Első említése még Szent István idejéből származik, báró Veér Farkas birtoklevelében, Mautscha néven. A kocsma is kb azóta van meg, majdnem ugyanott. Pár éve ugyanis kicsit odébbtolták. Melléálltak, nekifeszültek, oszt odábbtolták pár méterrel. Ez minden, amit a falu el bír mondani magáról.

Jellegzetessége[szerkesztés]

Bélák
Mindenkit Bélának hívnak, kivéve a Józsit.
A Jolit is.

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Józsi
  • A kocsma
  • A vonatállomás
  • A gyönyörűségesen üres füves puszta

Szomszéd-mucsa[szerkesztés]

Balaton Mackó-Alsó

A település fejlesztési tervei[szerkesztés]

2008 augusztusában Dr. Reál István, az időközi választáson megválasztott új polgármester (a helybelieknek csak RealIsta) sajtótájékoztatón ismertette a település 20 éves tervét, amelyben olyan projektek szerpelnek, mint pl. versenyben lenni az Európa kulturális fővárosa megtisztelő címért, feltéve, ha Pécs elcsigáskodja vagy versenyben lenni a Heves megyéből elüldözött gumigyár telepítéséért, amennyiben garantáltan jogtiszta, 1902-ben lejárt szabadalmon alapul a technológia és Dr. Aszt Mariska vizsgálata is megerősíti, hogy bronchitis ellen is radikális hatású lenne a környezet megváltozása. (A korábbi polgármester, Pessimisch Tamás, e terveket nem tartja reálisnak. Idősebbek még emlékeznek, hogy ő annak idején a lefújt budai EXPO és a bezárt gyöngyöshalászi akkumulátorgyár idetelepítésével kampányolt. "Mucsa 30 éves távlati terve" című, aranybetűs, báránybőr borítású kiadásban megjelent munkájáért a MUCSAPRINT nívódíjban részesült. )