Az Unciklopédiából
[szerkesztés] Történeti áttekintés
A Szent István király által alapított MTV (rövidítés, jelentése: Mindig Totálisan Veszteséges, vagy Mustáros Torma Virslivel) egy, a kép- és hangtovábbítás technológiai fejlődését a mai napig követni képtelen multimédiabirodalom, saját királysággal, amit kuratóriumnak, vagy minek hívnak. Kezdetben csak a fekete és a fehér ill. ezek árnyalataiban műsorokat továbbító társaság régebben annyira nem állt a helyzet magaslatán, hogy hétfőn nem is volt adás. Mivel a gázsira költhető büdzsé sohasem volt túl magas, még rendes afroamerikaiakra sem volt keret, ezért egy feketére cipőbokszolt színészt kértek fel a gyerekek esti riogatására, Rémusz bácsi néven. Az aktuális fiatalság agykapacitásának lekötésére pedig Öveges professzor adott útmutatást a ház körüli anyagokból egyszerűen összeállítható robbanószerkezetek elkészítéséhez (meg nem erősített forrásaink szerint McGyver is innen szerezte ötletei többségét).
Nagyon fontos még megjegyezni, hogy Havas Henrik szerepelt már itt is.
A csatorna később Magyar Királyi Televízióra változtatta nevét, amikor az amerikai MTV (Madonna Tízéves Videói) nemzetközi pert indított ellenük.
| Egy kicsi tévé mindenkinek kell
|
| Kakasülőre üljenek most fel
|
| Ez a kis reklám csak néhány percig tart
|
| Ne tessék félni, nézzék ezt a sz@rt!
|
| ...
|
| E kis szemtorna ugye jólesett,
|
| Mindenki háta s agya megggebedt.
|
| Tévére négy óra nem is sok idő
|
| Légy tőle hájas, vár a temető!
|
[szerkesztés] Emlékezetesebb műsorok
- Pixar kapitány kalandjai
- A Tenkes kapitánya (angol cím: Captain of Thank Ass)
- A tavasz 17 napja (a cím utalás a magyarországi gyors éghajlatváltozásokra)
- Egy óra múlva nem vagyok (francia szuicid dráma)
- Delta Force (az eredeti, Judlik Kúlióval)
- A hét műtrágya (később: Bálint Gazda műsora)
- Zenebuzik
- Űrbéták - A Szulák Andrea show tesztverziója (vendégszerepel: Shmuck Andór és Császár Előd)
- Szomszédok (afroamerikában is sugározták "Homies" címen)
- Ablak (informatikai magazin)
- Ellipszis (hunorműsor, vezeti: Franco Nero)
- Zsebtévé (késő éjszakai kiadás)
- Esti medve (a műsorból jól ismert a "GLRROGLRRR... PRÜHJTY!! GLRROGLRRR... PRÜHJTY!!" motívum, mely megmutatja, hogy köpjünk láthatatlan vizet csukott szájjal a mosdóba, még ma)
-
Vörösfény - Betiltva az ORTT által. A helyette sugárzott műsör: Krokodil Kommandó
- Tinindzsa Teknőcök (az Egri Vár ostromát bemutató történelmi dokumentumfilm)
- Frakk (Bálint Ágnes késő esti műsora)
- Friderikusz Show (később Esti Showder néven futott)