Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú

Az Unciklopédiából
A Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú emblémája
Ez a szöveg eredeti, vagy torzított formában a Wikipédiából származó szöveg. Na és, akkor mi van?


A Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú (LRE) a hívők vallásos meggyőződésének, vakhitének az ateisták által használt karikatúrája. A karikatúra a hitet elsősorban episztemilógiai, logikai szempontból kritizálja, de hozzánőttek más elemek is. Ez a szatirikus ábrázolás egy egyszarvú formájában létező „istennő”, aki paradox módon egyszerre láthatatlan és rózsaszín.

A többség egyetért abban, hogy ebben az álistenségben valójában senki nem hisz igazán. A vallásosak hitének kritizálására vagy nevetségessé tételére mégis elterjedt dologgá vált, hogy egyesek, elsősorban ateisták, az egyszarvú hívőinek vallják magukat.

Az első írásos utalás a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúra a Usenet alt.atheism hírcsoportjában jelent meg először 1990 és 1992 között.

Nagyjából így néz ki, amikor éppen látszik

Elsősorban az internetes kultúra segítségével vált ismertté, az alt.atheism hírcsoporton kívül előfordul még fórumokon, illetve több, róla szóló weblapon.

A fenti hírcsoport gyakran ismételt kérdéseiben található összefoglaló alapján:

Lényege az, hogy arra emlékeztesse a hívőket, hogy az ő igehirdetésük valószínűleg pont olyan hiteltelen és komolytalan az ateisták szemében, mint mikor egy ateista prédikál a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúról [...]

A következő idézet rávilágít a paródia lényegére:

A Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú óriási spirituális erővel bíró lény. Tudjuk ezt, hiszen képes láthatatlan és rózsaszín lenni egyszerre. Mint minden vallás, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú Hit is egyszerre alapul a józan észen és a hitbéli meggyőződésen. Hisszük, hogy rózsaszín és az eszünkkel tudjuk, hogy láthatatlan, mivel nem látjuk.(idézet az egyik Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúnak dedikált weblapról: [1])

Gyakran mutatnak rá, hogy a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú létét, láthatatlansága folytán, lehetetlen bizonyítani. A rajta alapuló paródia része, hogy meghatározó sajátosságai, azaz a „láthatatlanság” és a „rózsaszínség” – a „hívők” szerint – következetlenek és ellentmondásosak.

Követői gyakran humorosnak tartott vitákba bonyolódnak egyéb tulajdonságait illetően, például hogy teljesen láthatatlan-e, vagy esetleg megjelenik a benne hívők számára. A gyakran gyötrelmes viták során az ellentétes nézetek képviselői néha egészen bonyolult okfejtésekbe bocsátkoznak, ami a sok vallásra jellemző vallásviták egyfajta paródiája kíván lenni. Ennek ellenére mégis sikerült már megegyezésre jutni néhány tulajdonságáról, általában a leghumorosabbnak tartott, vagy legmeghökkentőbb változatok nyernek általános elfogadottságot. Például többé-kevésbé elfogadott, hogy kedveli a sonkás és az ananászos pizzát, bár néhány vegetáriánus szerint az LRE vegetáriánus, így mindenképpen az ananászos és a gombás pizzát részesíti előnyben. Az ananászt illetően mindenképpen egyetértés van, ahogy abban is, hogy a szalámit ki nem állhatja.

Egy másik általánosan elfogadott nézet szerint az LRE zoknikat ragad magához a túlvilágra, amely megmagyarázza, miért tűnnek el olyan gyakran. A szennyesből a túlvilágra elragadt zoknik különböző elméletek szerint jó vagy akár rossz jel is lehet.

Carl Sagan a Korok és démonok című könyvében megjelent írásában megfogalmaz egy, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúhoz hasonló ötletet: „Tűzokádó sárkány lakik a garázsomban.” Az írásban a szerző garázsában egy láthatatlan, anyagtalan, hideg lángot okádó sárkány lakik, melyet semmilyen műszerrel vagy módszerrel nem lehet érzékelni.


Külső hivatkozások[szerkesztés]