Kuruc-info
A kuruc-info (kurucpontinfo) a 18. század elején alapított tárogatóhálózat volt, amelyet a bujdosó kurucok tartottak fönn, miután a kedves sógoraink ideiglenesen az országukban állomásoztak vagy 250 évig. Az eredeti kuruc.info a garantáltan osztrákmentes Balkánról sugározta műsorát.
[szerkesztés] Történet
1706-ban a kisnemesség körében hatalmas felháborodást váltott ki I. József steierisch ößeod-i nyaralójában elhangzott és az udvari ellenzék által kiszivárogtatott beszéde. A feldühödött tömeg a budai kisbíró házához vonult, hogy kidoboltassák tiltakozó kiáltványukat, de mivel a kisbíró (egyesek szerint inkább kisdobos) éppen a császár magyarázkodó nyilatkozatát dobolta ki, ezért a kurucok alaposan helybenhagyták a házát. (A kiáltványból egyébként csak az derült volna ki, hogy az Uralkodót nem tartják legitimnek és nem tartják magyarnak- Ugyanez volt a bajuk a labancokkal is. Egy labanc nem lehet magyar- ha valaki labanc, az nem magyar - állt a kiáltványban.) Másnapra a helytartó egy rakás labancot vezényelt Budára, akik előbb akcentusos magyarsággal (Tchákárodó) elküldték, majd szétverték a kisbíró háza körül csoportosuló kurucokat, akik közben felháborodásukban a környékbeli épületek felgyújtásával mutatták ki lánglelkű tiltakozásukat. „Leégett a labanc, égjen a háza is” – kiáltozták.
A kurucok az állami kisbíró-monopólium ellenében saját hírközlő hálózatot hoztak létre, amelynek központja a szomszédos török birodalomban, a Balkánon volt. (A törökök is ideiglenesen állomásoztak Magyarországon vagy 150 évig, ezért nem csoda, hogy a kurucok bizalma rájuk esett. (Nem véletlen ez, hanem emberi dolog: az utolsó zsarnok ellen a korábbi zsarnokkal könnyebb összefogni.) A labancok túlerejét kijátszandó egy elszánt csoport minden este elfújta valamelyik régi kuruc nótát. A labancokat különösen a meleg labancokról, a Habsburgok világuralmi terveiről és a csóró tótokról szóló nóták idegesítették, ezért többször is kérték az osztrákokat, hogy vegyék el a kurucok tárogatóit. (A kurucok mellesleg a törököket is utálták, de mivel a Balkánon tárogatási szabadság volt, így úrrá lettek undorukon.)
A kuruc.info egy idő után harci stratégiát váltott és postagalambok útján szétküldte a labanctisztek lakcímét. Ennek az lett a következménye, hogy a Kurucok Nyilasai nevű partizáncsoport egy éjszaka megtámadta Udo von Labanzschweinkönig, osztrák helytartó nyaralóját és a tornácról leszaggatta az osztrák uralomra emlékeztető összes futómuskátlit. Az eset felháborította az a sógorokat és követelni kezdték a törököktől, hogy vegyék el a kurucok tárogatóit. A törökök elvették a tárogatókat, de amíg a labancok arról vitatkoztak, hogy ki jutalmazza meg magát a kuruc.info elnémításáért, addigra a kurucok újat vettek, oszt' minden ment tovább. Hiszen amíg nálunk a tárogató, nálunk a magyar igazság.
[szerkesztés] Rovatok
Folyamatosan: Hírek a Habsburg-összeesküvésről, a naplopó tótokról és labancokról.
Hétfő: A tartárjárás kárainak története
Kedd: Dicső kalandozó hadjárataink Nyugat-Európa ellen
Szerda: Félhold árnyékában: a nyomorult törökök országrablási kísérlete
Csütörtök: Három tenger partján: Nagyszerű birodalmunk fénykora
Péntek: Eloláhosítási kísérletek a magyarok ellen
Szombat: Hogyan magyarosíthatnánk el az oláhokat?