Kezd melegünk lenni

Az Unciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

(avagy a globális hurrá!)

Egy hippijegesmedve boldogan úszkál a nagy magyar óceánban.

Üdvözlet az északi Jeges-tengerről

A világ klimatológusai már jóideje ijesztgetnek minket, hogy milyen szar lesz nekünk rövidesen. Legutóbbi határozatával már az ENSZ is beszállt a riogatásba.

Pedig narancsligetek, füge- és olajfák, pálmák lesznek Magyarországon, és nem kell majd fűteni.

Tönkremegy a Gázművek, a Magyar Síszövetség, nem lesz télen latyak, mert nem lesz tél.

Kétszer egy évben fogunk aratni.

Ragyogni fog a szemünk és száraz lábbal kelünk át a Dunán. Elfelejtjük a kályha szót, a taplót és kovakövet.

Nem közösítjük ki többé a melegeket.

Napbarnítottak leszünk és ananászt fogunk dobálni a tüntetéseken.

A lányok fűszoknyát hordanak eztán, semmi mást. Elszaporodnak a oroszlánok. Vigyorogni fognak az úritökök. Velence lesz az igazi Velence, és nem Venezia. Megterem majd nálunk a papaya^[1] is, és az avokádó.

Magyarországnak újra lesz tengere. Nyáron piros hó fog esni.

Boldogok leszünk.

Itt állunk tehát megfürödve? Hagyjuk magunkat megrémíteni? Elhisszük, hogy itt a világvége?

Több tudós állítása szerint aggodalomra semmi ok. Magyarország már évszázadokkal korábban is átvészelt különösen forró időszakokat, mint azt történelmi források bizonyítják („Toldi György veresebb lőn a főzött ráknál”). Ugyanebből a korból származó feljegyzések szerint a hőség annyira nem viselte meg az embereket, hogy még malomkövek dobálására is képesek voltak; ellentétben a csehekkel, amely nép egy tagjáról ugyanis feljegyezték, hogy igen nagyot égett.^[2]