Karinthy Frigyes

Az Unciklopédiából
Karinthy Frigyes kinéz a monitorról. Mert távolabb is ellát.
„Karinthy önmagán is csúfolódott. Ebből az következett, hogy mások vérszemet kaptak, és tiszteletlenül humorizáltak vele. Gyakran panaszkodott nekem az emberek szemtelenségéről. Ha meglátták Karinthyt, már vigyorogtak, s valami ilyent mondtak neki: »Miben sántikál éppen most a mester agygörbéje?«”
~ Nagy Lajos


Karinthy Frigyes [1] volt a magyar agy.
Egy bevezető okoskodás rajtunk már nem segít. Inkább idézünk tőle.

Utazás a koponyám körül

(Részlet az ő Előszavából. A bolti árnál 25%–kal olcsóbban)

...pályatársakkal és szerkesztőkkel való beszélgetésben többször szóba került, vajon helyes és okos dolog–e, ha egy eléggé ismert író tulajdon élményeit választja tárgyul, méghozzá olyanokat, amikről az olvasó úgyis tud, tehát mint "érdekesség" már nem is időszerűek. Ami az okosságot illeti... hát kérem, nem hiszem, hogy a mi pályánkon mindig az a helyes, ami okos. Az efféle óvatos latolgatásban túlságosan sok nekem az irodalompolitika.
Normális időkben, mikor az érvényesülésért s az elért eredmények épségben tartásáért nem kellett olyan keservesen harcolni, az olvasó az írótól tudta meg, hogy őt mi érdekli és nem megfordítva. Talán nagyobb volt a kereslet? A mi mesterségünkben nem érvényesül olyan egyszerűen a legfőbb gazdasági törvény, éppen ezért nincs értelme az "irodalompolitika" tetszetős terminusával elkeresztelt kereskedelmi szempontnak. Így tehát a könnyed legyintés álláspontjára helyezkedem, azzal az óvatoskodó megfontolással szemben, hogy vajon illik–e, vagy nem illik (hasznos-e vagy nem hasznos) olyan írónak, akinek nemcsak lírai verseit, de közérdekű gondolatait is meghallgatják, önmagát választani regényhősül, ama legfantasztikusabb regényben, amit a valóság produkál. Ám illemen és hasznosságon túl – s ez már az alapmentegetődzésre vonatkozik – igenis, sok belső ellenállást kellett legyőznöm, mielőtt stockholmi kalandom megírására rászántam magam. Mert ha nem is szimatolgatom túlságosan, hogy mit várnak tőlem, azon bizony eleget töprengek, amit magamtól várok.
Bizonyos, hogy egyebet, mint amennyi életünk őszinte feltárásához elég. Annyi mindenfélét kellene megírni külvilági megfigyeléseimből, pláne most, hogy újabb haladékot kaptam a restanciák elintézésére. És ha már emberekről van szó, annyi nálam érdekesebb ember van a világon. Mindez, belátásom ítélőszéke előtt, sokkal sürgősebbnek látszott, mint egy személyes vallomás. De különös dolog történt, amire nem számítottam. Kiderült – amit ilyen mértékben sohase gondoltam lehetségesnek –, hogy írónak lenni nem is olyan könnyű dolog: hogy ez a minőség nemcsak jogcím, de keserves kényszer is, döntő esetben kedvünk ellenére jelentkező belső parancs. Nem akartam foglalkozni hírhedt betegségemmel már csak azért se, mert hiszen, tudvalevően, az ember szívesen és gyorsan felejti el a kínos és veszedelmes élményt, amiből kimászott. Az ember igen, de nem az író. A kényszer, hogy az emléket lerögzítsem, úgy jelentkezett, mint egy második betegség, amelynek kezelése nélkül az elsőből se tudok teljesen kigyógyulni.
User-FastFission-brain.gif
Recipe verbum – ráolvasás helyett leírás a kenőcs és a felejtés itala, ebben a furcsa patikában, amit a szegény művész lelkében hord. Úgy látszik, mégis igazam volt, mikor egy tetszetős rapszódiámban szigorlati tananyagnak neveztem az író életét, születéssel, szerelemmel, kínnal és kéjjel együtt, tananyagnak, amiből majd, valami ismeretlen bizottság előtt, vizsgáznia kell halála után. Öntudatlanul – most egész élesen érzem – mindig a vizsgától való drukk adta kezembe a tollat, mikor élményről számoltam be – sok örömömet rontotta el, de sok szenvedésemet enyhítette a lappangó figyelem, mely ott feszült bennem, arra erőszakolt, hogy ne csak átéljem, ami történik velem, de képet is készítsek róla, mások számára. Most, hogy a "Mennyei Riport" legelső kapuját (nem furcsa, hogy ezt a regényt is akkor írtam, mikor betegségem már ott bujkált bennem?) valóságban átléptem, visszafordulásom után egy sereg pillanatfelvételt fedezek fel riporteri táskámban: elő kell hívnom őket, különben egy életen át kínozna a lelkifurdalás, hogy veszni hagytam közöttük akár csak egyetlen olyat, aminek eredeti mintájáról eddig nem tudtam, se én, se mások.
Ami pedig a kötelező szerénységet illeti, ami vissza akar tartani tőle, hogy önmagammal foglalkozzam...
Fütyülök a szerénységemre. Egyszer már kifejtettem, hogy szerény csak én lehetek – a véleményem éppoly kevéssé lehet szerény, mint a szelíd és szemérmetes Newton binominális tétele, mely a világ legszerénytelenebb véleményét fejezi ki, mikor általános érvényt követel, vagy egy felfedezett gyógyszer reklámja, amivel segíteni akarunk.
Úgy látszik, nemcsak a véleményünkre vonatkozik ez, de élményeinkre is, ha az élmény emberi és nemcsak egyéni.

Az egy és a semmi

999 Perspective.png

„Van szerencsém ... új matematikai rendszeremet bejelenteni, mely hivatva van az eukleidészi világképből kiindulván, a Bolyai- és Einstein-féle rendszeren áthaladva, tüzetesebb és lelkiismeretesebb vizsgálat tárgyává tenni a semmi és az egy közti különbséget, különös tekintettel az egy és a kettő közti különbségétől való lényeges különbségére.”

~ Karinthy Frigyes

Az Unciklopédiáról

Kommentár: Nem kell faragatlannak, műveletlennek, vagy analfabétának lenni a humorhoz. ~ Karinthy az Unciklopédiáról