KURV-A
Az Unciklopédiából
A Királyi és Uradalmi Ramaty Vasutak - Animalia, vagyis KURV-A, Animalia királyság vasúttársasága.
- Több okból sem tévesztendő össze az utcalánnyal. Pl.: sínen van.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Hálózat
Csak két vasútvonal van Animaliában, az egyes és a kettes. Régebben volt egy harmadik is, amit úgy hívtak hogy hármas, de az a híres egyperces háborúban megsemmisült. Tekintettel arra, hogy az egész ország tulajdonképpen egy város, Hajdúszoboszló, így a megmaradt két vasútvonal nem túl hosszú. Az egyes vonalat az ország megalapításakkor építették, 1985-ben. A vonal az akkor még kis faluból, Hajdúszoboszlóból indult és a magyar határig tartott, két évvel később építették meg ennek egyik szárnyvonalaként a kettes vonalat mely a topáz-bányát kötötte össze Hajdúszoboszlóval. Később megépült a hármas vonal, mely a Topáz-bányából indult, majd az országhatárnál ért véget, de ezt, mint már említettem, megsemmisítette a háború.
[szerkesztés] Története
1985-ben alapította 4 ismeretlen fiatal, akik az egész országot alapították meg. A hálózat teljesen jól fejlődött, de nagyon. 1990-ben megvásárolták az első mozdonyukat, egy F-14-est. Miután rájöttek, hogy a sugárhajtású vadászrepülőgépek alkalmatlanok a vasúti közlekedésre átalakították általános harcászati célra, mely jól is jött mikor lezajlott az egyperces háború. 1995-ben elkezdtek gondolkozni hogy mi értelme a vasúthálózatnak, a vagonoknak és úgy általában az egésznek, hiszen nincs mozdony. Eddig a vagonokat betanított egerekkel vontatták, de igencsak lassúnak bizonyult, hiszen egy 10 méteres szakasz megtételéhez több mint 17 órára volt szükség. Pályázatot írtak ki egy új mozdonysorozat beszerzésére. A pályázatot az Animaliai Vasbetongyár nyerte meg, így megkezdődhetett az első, univerzális panelmozdony gyártása. A mozdonybeszerzésre szükség volt, mert a vagonokat húzó egerek sztrájkokba kezdtek a sajtfejadatok emeléséért.
[szerkesztés] Számok, Adatok
- A társasággal naponta átkívül (ák. - kb. ellentéte) 312 123 ember, 12 313 majom és megközelítőleg 124 132 egér utazik.
- A társaság tulajdonában 12 panelmozdony és 2 panelmotorvonat van.
- A társaság 32 embert és 14 121 egeret foglalkoztat.
[szerkesztés] Nosztalgia
A társaság minden hétvégén 2 járatot üzemeltet a 2-es vonalon, melyet önkéntes, nyugdíjas egerek húznak.
[szerkesztés] Jövő
A társaság jövője stabil. Naponta 90 000 000 peták bevételt érnek el, így biztos nem szüntetik meg. Nem, tényleg nem.
[szerkesztés] Forrásidézés
"Szent Jakab-forrás"