József Attila: József Attilához

József Attila: József Attilához

avagy: mire megyünk ketten?

József Attila, te zseni!

Leányoknak álma!

Arany-szívű, arany-lelkű,

arany-hajú árva!

Szívtipró és szegény legény,

hajh de szerény fiú

Nem vagy semmi! Mi vagyol hát,

hogyha mégsem hiú?

Vagyok Én az Erő,

A mindent-elseperő!

Vagyok a szegénység,

Égőlázas éhség,

Irtó szegény vagyok biza',

híján minden pénznek:

aki József Attila, hát az a

legszegényebb.

Apám, anyám, istenem

és hazám mostan nincsen,

Káromkodni kél a kedvem,

árva vagyok itten.

Mégsem akadályoz engem

mindenben e dolog:

Pölö már egy hete csak

a Mamára gondolok.

De ne keress azér bennem

ellentmondást mégse:

Ne siránkozz! Dönts tőkét

a külvárosi éjbe'!

Zavarosan vagyok én mély,

és bölcs, mint a Duna,

példaképem a vadakat

ter'lő Juhász Gyula.

(Apropó, azt meg ne kérdd, hogy

a juh mióta vad?

Láttál-e már kergebirkát,

ellened mint szalad?

S vaddisznót, kit uradalmi

juhászlegény hajt fel:

puskavégre azt hogy kapják!

Hát ne szólj be, apafej!)

Vagyok én a Minden!

Vagyok szintúgy Semmi!

De jó lenne kereszt-

halált halni menni!

Vagyok a Szent Béke,

Vagyok Forradalom,

Vagyok Aljas Söpredék,

S vagyok Irodalom.

Békafej és báránygané

az én költészetem

hogyha mind megeszem, azt is

egyszer közzéteszem.

Jól illik az én nyakamra

kenderkötészetem!

Nagy vagyok, s a Nagy Világot

Körbeéri eszem!

egyetlenegy komoly okból

nem folytatom tovább:

tudatom:

máma már nem hasad tovább.