József Attila: József Attilához

Az Unciklopédiából

József Attila: József Attilához[szerkesztés]

avagy: mire megyünk ketten?

József Attila, te zseni!
Leányoknak álma!
Arany-szívű, arany-lelkű,
arany-hajú árva!
Szívtipró és szegény legény,
hajh de szerény fiú
Nem vagy semmi! Mi vagyol hát,
hogyha mégsem hiú?


Vagyok Én az Erő,
A mindent-elseperő!
Vagyok a szegénység,
Égőlázas éhség,
Irtó szegény vagyok biza',
híján minden pénznek:
aki József Attila, hát az a
legszegényebb.


Apám, anyám, istenem
és hazám mostan nincsen,
Káromkodni kél a kedvem,
árva vagyok itten.
Mégsem akadályoz engem
mindenben e dolog:
Pölö már egy hete csak
a Mamára gondolok.


De ne keress azér bennem
ellentmondást mégse:
Ne siránkozz! Dönts tőkét
a külvárosi éjbe'!
Zavarosan vagyok én mély,
és bölcs, mint a Duna,
példaképem a vadakat
ter'lő Juhász Gyula.


(Apropó, azt meg ne kérdd, hogy
a juh mióta vad?
Láttál-e már kergebirkát,
ellened mint szalad?
S vaddisznót, kit uradalmi
juhászlegény hajt fel:
puskavégre azt hogy kapják!
Hát ne szólj be, apafej!)


Vagyok én a Minden!
Vagyok szintúgy Semmi!
De jó lenne kereszt-
halált halni menni!
Vagyok a Szent Béke,
Vagyok Forradalom,
Vagyok Aljas Söpredék,
S vagyok Irodalom.


Békafej és báránygané
az én költészetem
hogyha mind megeszem, azt is
egyszer közzéteszem.
Jól illik az én nyakamra
kenderkötészetem!
Nagy vagyok, s a Nagy Világot
Körbeéri eszem!


egyetlenegy komoly okból
nem folytatom tovább:
tudatom:
máma már nem hasad tovább.