Gyurcsány Ferenc

Az Unciklopédiából

Ez a szócikk egy élő személyről szól, ha tehát a benne szereplő egyes kijelentések esetleg rá nézve sértőek, a legjobb, amit tehet, ha megsértődik.
Ha erről pechünkre tudomást szerzünk, megpróbálunk a kedvére tenni.
Vizit Hángeri tudéj: disz iz dö fémösz Szuzuki Szvift, gányolás in dö midöl of dö sztrít, end dö biggeszt óriásplakát evör

Gyurcsány Ferenc, (1964-) Magyarország[1] miniszterelnöke volt 2004-től önmegbuktatásáig (2009).

Az ország történelmének Medgyessy Péter utáni második leghatásosabb rétora, akinek nevét a helybéliek Gyurcsány Ferencként vésték agyukba, pedig Fooren Gurensan lenne az illető adekvát elnevezése, s ráadásul ez a névváltozat jutott el több emberhez az angol nyelvnek és persze a BBC-nek köszönhetően.

Dzsorshanii világhírű: még a CNN is készített vele ismeretelméleti kérdéseket feszegető esszéinterjút.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Fooren Gurensan, starshine and tsunami of sincerity

[szerkesztés] Skills

Az államférfi egyszerre milliárdos nagytőkés és takarékoskodó szocialista. Fooren Gurensan ezenfelül igen komoly retorikai tehetséggel rendelkezik, hiszen egyetlen szónoklattal két ízben is[2] képes volt lelkesíteni képviseltjeit, méghozzá anélkül, hogy azok elunták volna szavait, vagyis a szónok jelentős energiákat spórolt meg. Ugyancsak rétori nagyságot bizonyít, hogy az ország helyzetéről - ami unalmas téma: számok, adatok, statisztikák, és nincsen köze Kiszel Tündéhez (!) - ennyire érdekfeszítően fogalmazzon valaki.

[szerkesztés] Career

Fooren Gurensan világéletében irtózott a hatalomtól, akár macska a kátrányos hideg víztől. Gyerekkorában volt egy édes, cuki, kicsike kutyája - Blöki - akit folyton abajgatott, és nem győzött rejtegetni a média elől. Gurensan már ekkor is kerülte a reflektorfényt, hiszen ő elsősorban humán lény, aki spontán módon gyakorol önzetlen szeretetet embertársai irányába. Ennek ékes példája a Ceglédről elkóborolt, tizenkét éves Niki esete, akit a barátságos miniszterelnök úr befogadott szerény hajlékába, miközben épp arra sétált a bulvársajtó, amely merő véletlenségből helyre kis fotoriportert és hőseposzíró szakmunkást is készenlétben tartott. Ference Giorgiani személyéről időközben kiderült az is, jobban táncol, mint Hugh Grant, legalábbis emberközelibb az interneten keringő videó alapján. Az emberarcú szocialista karrierjét ilyen állomások építették fel.

Fooren Gurensan, az emberarcú szocializmus 21. századi ikonja

[szerkesztés] Führer der ungarischen Sozialisten

Gurensan 1972-ben csatlakozott Németország Nemzetiszocialista Munkáspártjához, a nácikhoz, ahol rövid idő alatt ért el nagy sikereket a nyugdíjasirtási szegmensben. Tudását a rendszerváltás után a Magyar Szocialista Párt oldalán folytatta, ahol tanulmányait demokratikus keretek között alkalmazhatta. A náci kötődést azonban azóta sem tudta levetkőzni, amint azt a hírhedt “Van egy ország. Van egy ember. Van egy program.”-kampány is jelzi. Giurtschanj egyébként úgy lett a szocialisták vezetője, hogy jókedvűen megválasztották szocialista barátai, pedig ő nem is könyökölt, elődje, R2-D2 D-209 egyértelműen önszántából állt félre. A hatalom megszerzése után a szocialisták kivétel nélkül szeretni kezdték.

[szerkesztés] Netrióta

Féréntz Ghiurtschanii a.k.a. Fooren Gurensan - mi mást - blogot ír. Erre alapot az szolgáltat, hogy "az internet egy elektronikus információrendszer, amely behálózza az egész világot"[3] és a felhasználók egyre többen lesznek.

[szerkesztés] Star

Re oszod7.jpg

Gyurcsány Ferenc olyan híresen nagy igazmondó hogy még a népszerű "Legyen Ön is milliomos" című TV-s kvízjátékba is bekerült egy róla szóló kérdés (amúgy a kérdezett nem tudott helyesen megfelelni a kérdésre pedig ez volt az 50000000 FT-os kérdés).

[szerkesztés] Idézetek

"Nem kicsit, nagyon..." "Ekkora böszmeséget még ország nem csinált..."

"Elkúrtuk."

(Szerk. megj.: mivel Ferencz Giurchani olyan rétori munkásságot hagyott maga után, hogy az szétfeszítené e cikk kereteit, legyen elég a Wikidézet Gyurcsány-gyűjteménye.)

Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.


  1. Magyarország: 2004-2009-ig Öszödland
  2. Először beosztottjainak, másszor képviseltjeinek szónokolt, kisebb (balatonöszödi barátoknak), majd nagyobb körben (tömegkommunikációs médiumok által), frenetikus sikert aratva.
  3. "Csodálatra méltó!"
Személyes eszközök
Más nyelveken