Foksor Dávicc

Az Unciklopédiából
Pofonológia

Az alábbi szöveg közzététele felveti a személyiségi jogok lábbal tiprása kérdését; ezt egyfelől az Unciklopédia eleve elhárítja magáról, másfelől nem vállal semmiféle felelősséget azért sem, ha az a létező személy, akiről a szócikk szól, felpofozza azt a létező személyt, aki a szócikket róla írta.

Bevezető[szerkesztés]

Foksor Dávicc az egyetlen iskolatöltelék állatfaj. (Már két alkalommal ült tanulásért.) Az emlősök közé sorolják a disznó és az ember különleges mutációjaként, bár csak mítoszokból vannak pontos adataink róla. Védett, ugyanis egyetlen egy példány él belőle, de alkata miatt a tudósok ötöt tartanak számon. Nemét még nem azonosították, bár minden bizonnyal férfi. Vagy .

A foksor állatfaj[szerkesztés]

A disznó és az ember között található a törzsfejlődésben. Jellemzői: rózsaszín bőr, szőke haj. Jellemző a röfögés, mely a „Mivan?!” szóra hasonlít. Pirézia környékén megjelenő hordáikat gyakran feljegyezték az ott lakók.[1] Csak moslékot esznek, és kofolát isznak. A foksor-pásztor magyar neve a hurkász.

Az egyetlen állatfaj, amelyik meg tudja sebezni Chuck Norris amerikai szuperhőst.[2]

Chuck Norrison kívül még senki sem élte túl a foksorral való találkozást, ezért ezen leírások csak médiumok segítségével készültek - volna, de azok is belehaltak, ezért csak úgy „gyomorból írtuk”.

Az egyetlen állatfaj, amely mindhalálig egyetlen egyszer sem fürdik le, és mivel sose beteg, ezért ajánlja egy Gyuri nevű zoológus minden hölgyismerősének azt, hogy „Ne fürgyé' le!”.

Mindig kecskebőr-kabátot visel, melynek - valószínűleg - végtelen zsebei vannak, tele aprópénzzel.

Köztudott róla, hogy amikor Isten az észt osztotta, ez a faj a vécén ült.

Élete[szerkesztés]

Foksor „Disznó” Dávicc egy repeszlényi (egyes források szerint: repesztényi) kis ólban látta meg a napvilágot, a falu pásztora gyermekeként. [3]

2005-ben nemességet kapott I. Fhóghél királynőtől, aki első látásra beleszeretett. Mély érzelmekkel teli románcukból született a Villant nevezetű egyén, aki statikus sajátosságairól nevezetes. A kapcsolatról így nyilatkoztak:

Fhóghél: „Érzem, hogy valami mély alakult ki közöttünk. Már elterveztem a közös jövőnket. Dávid igazán mély érzelmeket táplálhat irántam, ugyanis egyfolytában magába mélyed, és pornót néz a gépen. Szerintem engem képzel a nők helyébe. Mélyen. Annyira elbűvölő, hogy elcsuklik a mély hangom is.”

Foksor: „Kúrogatunk. Ennyi.”[4]

Mára a falu pásztora lett. Jó kapcsolatot tart fenn Fatubányi Joszif piréz kémmel. Foksor kémneve: Dáviccka, de az annyira titkos, hogy még ő maga sem tudja.

Neve[szerkesztés]

Neve eredetében minden nyelvész egyetért, és a MTA is bele fogja venni a következő Értelmező kéziszótárba. A „Foksor” szó régi magyar eredetű, jelentése a mai „disznó” szóval egyezik. Szintén eredeztethető a német Geldtasche magyarításaként, midőn a nyelvújítók nem akarták a görög Buxa szót használni. Ezen eredményeket nagyrészt Zsíros B. Ödön neves magyar nyelvészprofesszornak köszönhetjük.

Foksor Dávicc-díj[szerkesztés]

A díjat 2007-ban alapította pár ipolysági rajongó, akik nagy tisztelői voltak az ősmagyar foksor-legendáknak. A Foksor Dávicc-díjat Arany Disznó-díjként is szokás emlegetni, ugyanis minden évben a legtorzabb egyén kapja az ezért járó aranyból készült disznószobrot. 2009-ben nagy versengés volt egy H. D. nevezetű Ina-kutató és Bokor György filozófus között. Végül a zsűri meglátta H. D.-t (HD-felbontásban) és szörnyethalt, így a díj meg is szűnt. Ám egy magát megnevezni nem kívánó egyén nem sokkal ezután ismét összehozta... Idén újra versenyeztetnek, így akit érdekel, indulhat a díjért. Elérhetőséget a szócikk laptörténete legalján tessenek keresni.

A verseny lefolyása[szerkesztés]

Két kategóriában indítható versenyző:

Díjazottak:

2007: Senki, technikai okokból.[5]
2008: Egyelőre senki.
2009: Még mindig senki.[6]
2010: A díjkiosztás érdeklődés hiányában a világvégével együtt elmaradt.


Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Aztán a feljegyzések sorban eltűntek, a lakókkal együtt.
  2. Legalábbis azt hiszi. De az olyan még nem számolt Chuck kivételes színészi képességeivel.
  3. Repeszlény egy kis nyomortelep az ópiréziai metropolisztól pár kilométerre, melyet főként a handrejka nemzetség tagjai laknak, és a foksor faj rontja a színvonalát tovább.
  4. Erre Doktor Csernusnak kihullott a haja, és Havas Henrik kezéből kiesett a szemüvege. Fekete Pákó csak röhögött.
  5. A zsűri hirtelen halála miatt.
  6. Úgy tűnik, Senki veretlen.