Fernando Torres
Az Unciklopédiából
Fernando Torres egy tehetséges spanyol focista, aki néhány napja az FC Liverpoolhoz szegődött, nem alamizsnáért.
- A Wikipédián valakit annyira meghatott ez az üzleti vállalkozás (v.ö. a lágyszívű zsoldos külföldre szegődött, mert imádja a békét), hogy ilyeneket írt (változatlan szöveg, sic!):
- "Elmondta, hogy nehezen hagyta ott gyermekkora óta imádot klubbját, az Atlético-t, mégsem bánja hogy Liverpoolba szerződött, hiszen a lehetőség túl jó volt ahhoz, hogy visszautasítsa. Nando a 9-es mezt fogja viselni a Vörösöknél is, így elmondta: "Az a tény, hogy a Liverpool nekem adja a kilences mezt arra utal, hogy rendkívül bíznak bennem, amikor arra gondolok, hogy kik viselték ezt előttem." (Ian Rush, vagy Robbie Fowler)- kezdte El Niño.- "A Liverpool az egyik legjobb, ha nem a legjobb klub Európában." – tette hozzá. Torres első interjújában, melyet már Liverpool játékosként tett meg, azt mondta, hogy nagyon büszke rá, hogy egy akkora történelmű, és legendás klubnál játszhat, mint a Liverpool, már kiskorában is sokat hallott báttyáitól például Ian Rushról, valamint Robbie Fowler karrierjét már saját szemével követhette végig. Úgy érzi, hogy minnél többet akar tenni új klubbjáért, megtiszteltetésnek érzi, hogy egy olyan csapatnál játszhat mint a Liverpool, valamint azt is elmondta, hogy kis korában 4-5 barátjával a szeretett Atlético mellett, a Liverpoolnak szurkoltak, barátai rá tetoválták magukra a You'll never walk alone feliratott, illetve ő is olyan csapatkapitányi karszalagot viselt, amelyen ez a felirat látszódott (ezt a karszalagot egyébként barátaitól kapta még születésnapjára)."

