Erős Pista

Az Unciklopédiából

Erős Pista legendás hadvezér volt Mátyás király fekete seregében. Hol Kinizsi Pál alatt, hol felette szolgált, attól függően, hogy melyikük volt, vagy nem volt épp lecsukva duhajkodás, nemi erőszak, vagy más vetélkedés miatt.

Élete[szerkesztés]

Erős Pista egyszerű, tehetős, arisztokrata családba született (bele). Szülei előttünk ismeretlenek, mert egy mindennapi tűzvész alkalmával elégett minden rájuk vonatkozó adat.

Erős Pista kisfiú korában pernahajder volt. Csupa szív és szeretet volt körülötte mindenki, ő maga a legnagyobb imádattal idősebb húgát, Édes Annát árasztotta el, ám egy szép napon mégis úgy döntött, hogy kegyetlen módon lekaszabolja a Keresztúri Bendegúztól kölcsönkapott irdatlan szablyával. A hidegvérű gyilkosság után az édestestvért megsiratta, és – emlékét megőrzendő – a testrészeket piros matricás, Édes Anna feliratú üvegtégelyekbe helyezte. Szellemi ocsúdása idején, a Mátyás királyról szóló egykori legendák hatására, egyszerű parasztembernek – más források szerint egyenesen munkás-paraszt származásúnak – adta ki magát, hogy egészen lentről építse karrierjét a hadvezéri rangig.

Állítólag ez nem sikerült neki. Mindenesetre tény, hogy az úrbéri adókat sohasem fizette meg.

Tetteit számos hiteltelen történet dolgozza fel, ezeknek hőse általában Kinizsi Pál.

Képünkön Erős Pista ifjabb nővére, Erős Juli látható, akinek a kicsapongásaira a hadfi nemigen ügyelt

Halála[szerkesztés]

Élete szomorú véget ért, a törökök 1479-ben (v. 1687-ben; e tekintetben a források ellentmondásosak) elfogták, és ledarálták. Nevét egy 100 gr űrtartalmú befőttesüveg címkéje őrizte meg a következő felirattal:

Egy rész nagyon erős, piros cseresznyepaprikából, és u.n.: piros „macskapöcsű” paprikából, három rész bogyiszlói paprikából magvastól, egy résznyi pritaminpaprikának a húsából ledarált, sűrű massza kilónként 7-9 dkg sóval tartósítva. Pörköltek, hallevesek, bográcsban készült ételek ízesítésére. Engedélyezett ételfestékkel színezve.

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]