Defenzív bifiduszok támadása

Az Unciklopédiából

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy éhes malacgyomor, Kisgömböc volt az ő becsületes neve. Egy gazdag parasztember padláskamrájában [1]lógott a szegen[2], egy termetes sódar, egy nyurga kolbász és egy kövér szalonna társaságában. Tulajdonképpen nem lógott ki a sorból.

Kisgömböc[3] azonban falánk teremtés volt, fogta magát, és egy szép napon a sódart, a kolbászt és a szalonnát egy nyalásra megette.

Történt pedig, hogy egyszer a paraszt és a családja megéhezett egy kis sódarra. Felment hát az asszony, hogy lehozza a padlásról. Amikor felért és nyitotta a kamraajtót, hát csudák csudája, elétárult a kép: nem volt semmi sódar, de még kolbász, sőt szalonna sem!

~ A teremburáját, megint itt járt az ÁVh? Vagy oroszok vannak a spájzban? – vakargatta a fejét a derék gazdasszony, de nem volt sok ideje gondolkodni, mert a Kisgömböc igen megéhezett megint, s hej, akkor odakapott, aztán megette őt is!

A parasztember lent várta, várta, hogy megérkezzen a jóféle sódarral a felesége[4], de az csak nem akart jönni. No, mérgelődött, aztán csak felvette magát ő is a padlásra, hogy megnézze, hol nem tüsténtkedik a neje? Tán elaludt a padláson, vagy mifene?

Mikor felért, elámult a padlás ürességén, és az asszony sem volt sehol. Pislantott kettőt, s már ő is a Kisgömböc falánk gyomrában volt! Igen ám, de a kis éhesszájú minden egyes fogyasztás alkalmával egyre nagyobb lett, míg végül már nem fért el a padláson. Az leszakadt, a Kisgömböc pedig kigurult a tisztaszobába, s az ott üldögélő gyerekeket is, hamm, bekapta.

Nem volt neki elég, kigörgölődött a házból, és a faluban végiggurulva, akit ért, megevett. Megette a papot, a molnárt, a bojtárlegényt. Megette a marhát, a disznót[5], felrágta a kerítést, a füvet, a szőlőst, a fákat. Megette a falut, hogy íze-nyoma sem maradt![6]

Hanem a szomszéd faluban is hírét vették a malacgyomor áldatlan és sötét ténykedésének. Stüszi, a vadász [7] fogta magát, felvette a flintáját a hátára, a kését a zsebébe és egy nagy pohár Böfidús Aktívia joghúrtündért az oldalzsákjába, a kamubasült pogácsa mellé. Elindult, hogy elintézze ezt a csúnya, nagyhasú szörnyeteget.

Beért az üres faluba, amelyben nem volt sem ember, sem állat, sem növény, sem házak, csak a Nagygömböc üldögélt ottan, s a szája szélét nyalogatta elégedetten. Már nem volt éhes, ez volt Stüszi vadász szerencséje, különben őt is lenyelte volna.

– No, megállj csak! Majd mindjárt elveszem azt a széles jókedvedet! – kiáltotta a vadászlegény, majd benyúlt a tarisznyába, elővette a nagy pohár Böfidús Aktíviát, kinyitotta, majd rikkantott:

– Térülj, fordulj, Aktíviám, a Gömböcöt meghánytasd ám!

A Böfidús Aktívia nosza, beugrott az alávaló gyomorba, ott helyben hatott és szétterjedt, és kicsi, fehér nyilacskákkal addig döfködte-szabdalta a Gömböc belsejét, hogy az kirepedt, és minden, ami benne volt, kiömlött. Megmenekült a falu, a házak, az állatok, a növények, az emberek, még a parasztember házanépe is, épen, sértetlenül.

Az összetöpörödött, üres kisgömböc csoffadt lufiként feküdt a falu főutcáján, és már alig pihegett.

– Éééhes vagyok... Éééhes vagyok!

Stüszi vadász fogta magát, rálépett a vadászbakancsával a gömböcre, és azt mondta:

„– Na, ne legyél már annyira éhes, kismadárka!

Hát ennyiben maradtak.”[8]

„Itt a mese vége, fussatok el véle álom mezejére!”

~ (hogy a gyerekek is jól aludhassanak)

  1. Figyelem! A mese nem ebben az univerzumban játszódik! Azért mese.
  2. szeren
  3. Kisgömbös
  4. feleséfe
  5. Rohadt kis kannibál!
  6. „Esküszöm, így volt, bíró úr!”
  7. A Stasi kémje.
  8. A Nemzet showtime-ja.