Csiga

Az Unciklopédiából

A Wikipédiát heteken át rajtaütésszerű feltűnésekkel terrorizáló csiga.
A Wikipédiát heteken át rajtaütésszerű feltűnésekkel terrorizáló csiga.

A csiga roppant megfontolt állat. Ebből adódóan akárhová is indul, oda érdemes, vagy érdemes lesz mennie, mire odaér. Megfontoltságukból adódóan a csigapopuláció nagy része tetemes időt fordít az Élet, a Világmindenség meg Minden kérdésein töprengve. Emiatt hajlamosak a depresszióra, súlyosabb esetekben nem ritka, hogy a depressziós csiga felkeres egy, a falu szélén elhagyottan álldogáló víkendházat, és a pincében magányosan tespedő piknik-kosarak között kacskaringózva felkutatja a legközelebbi konnektort és belenéz.

A csirkével ellentétben, amely fej nélkül is képes háromszor jókedvűen körberohanni az udvart, mielőtt oldalára dőlve elvérezne, a csiga fejetlenül határozottan szomorkás állat.

Szájhagyomány szerint a csiga egyik alfaja, a kakaós csiga a leglassabb állat a földön. Kevesen tudják, hogy 2003-ban az ELTE TTK egy nyílt szemléletű kutatócsoportja egy kísérlettel képes volt megcáfolni ezt a széles körben elterjedt elméletet. A kísérlet keretében az Istenhegyi úton lefelé versenyeztettek egymással egy vicces cigivel feldoppingolt békát, egy macskát, amelynek hátsó lábai össze voltak kötözve, és egy alaposan megsuhintott kakaós csigát.

Természetesen a kakaós csiga lett az első, a macska a második, a béka nem tudott beérni a célba, mert szétnevette magát a macska szerencsétlenkedésén.

A kutatócsoport által levont konklúzió szerint a körülményektől függően a kakaós csiga nagyon gyors állat is tud lenni, valamint összekötözött lábú macskát nézni bepippantva kifejezetten vicces dolog.

A nudisták kivételével a legtöbb csigának van háza, a csiga azonban mégsem házasállat, hanem egy furcsa melegkommuna-szerű társadalmi rend szerint mindenki eldöntheti, hogy épp fiú- vagy lánycsiga akar lenni.

Valljuk be őszintén, ebből a szempontból bizony a csigák alaposan lekörözték az általunk elképzelt legliberálisabb társadalmi rendet is.

Sajnos védelmi érték szempontjából a csiga háza nem igazán ér többet annál, mintha közvetlen nukleáris csapás ellen a hűtőszekrényünk kartondobozában keresnénk menedéket, ezért nyugodtan feltételezhetjük, hogy a legtöbb csiga pusztán a házban elkövetett fékevesztett tinédzserkori orgiák nosztalgikus értéke miatt cipeli magával a házát.

Amelyik csiga házán van ajtócsengő arra a többi csiga csengőhangot tölt le. Ez csak a siket csigákat nem kergeti őrületbe.

Palóc néphagyomány sajátos megfigyelését sommázza a "Megy a csiga hazafelé" szólás.

Az egyszerű gépek rendjébe tartozik a csigatészta. Annyira egyszerű, hogy teljesen írástudatlan - ellentétben a betűtésztával. Élete végén nyikorgó hangot hallat, ezt nevezik csigadalnak. Kitűnő eledel fogyókúrázóknak, hiszen kalóriatartalma olyan kevés, hogy csak Joule-ban lehet mérni. A bonyolultabb gépek családját a búgócsiga képviseli, ha belökik bele azt az izét, amitől pörög, mintazállat. Egyébként nem valami élénk lény.

Meg kell említeni a fahéjas csigát is. (Mint már említettük.)

Szinte bármelyik csiga lehet fahéjas, ha egy hántolatlan fa rádől.

A szlovákok csigának nevezik a kukacot ( '@', lánykori neve: 0x40 ). Fontos tudni, hogy a @ távíró kódja ti-tá-tá-ti-tá-ti, ami sem a csigára sem a qkacra nem utal de legalább hosszú.

A lap eredeti címe: „http://unciklopedia.org/wiki/Csiga
Személyes eszközök
Más nyelveken