Bunkó

Az Unciklopédiából
bunkó fn 1. Botnak vastagra v. gömbölyödőre kiszélesedő vége. 2. nép Bunkósbot. 3. rég Buzogány. 4. biz faragatlan fickó. 5. ját Kirakós lórumban az az eset, hogy vki a negyedik szín kezdő lapját végig visszatartja. – (vmelyik értelmező szótárból)

A szó eredete[szerkesztés]

Az ősemberek az idők kezdetén a szerszámaikat maguk formájára formálták, így jött létre a bunkó. Így történt, hogy miközben ősember épp műalkotásán dolgozott, az ősasszony egyre szidta, hogy ne már azzal foglalkozzon, hogy egy fadarabot farag egész nap. Egyszer aztán megelégelte az ősember az ősasszony folytonos ordibálását, fogta a bunkót, jól fejbe vágta. Futott az ősasszony sírva az ősanyóshoz közben (mivel még igen szegényes volt az emberek nyelvezete) csak azt üvöltözte, hogy „bunkó-bunkó!” – és közben az ősember fele mutogatott.

Az ősanyósnak igen rossz véleménye volt az ősemberről, és szó ami szó túl okosnak se tartotta, és mivel igen fejletlen őselméjével azt a következtetést vonta le, hogy ősemberveje neve ezentúl Bunkó, attól a pillanattól kezdve mindenre ami az ősvejére emlékeztette a bunkó szavat használta. A környék őslakosai igen figyelmes emberek lévén hamar eltanulták ősanyós új szavát és ők is alkalmazni kezdték minden olyan ősemberre akinek a viselkedésében valami kivetnivalót találtak.

Használata a nyelvben[szerkesztés]

Ősembernek volt egy, még nálánál is szerényebb ikúval rendelkező kőfaragó öccse [1], meg egy nagyon beképzelt, arrogáns haverja is (aki ugyancsak a fa megmunkálását helyezte előtérbe). Nagyon hasonlítottak egymásra, így elkezdték az emberek bunkók-gyülekezetének nevezni őket. Az igen nagy ősprobléma ott kezdődött, hogy nem tudták eldönteni, hogy ki a főbunkó, a probléma egyik részét összeszedve minden ikújukat (még a szomszédból is kértek kölcsön) hamar megoldották: az öcs neve kőbunkó lett. A névről pedig úgy határoztak, hogy nemcsak nemzedékről-nemzedékre örökölhető lesz, hanem a nem-beavatottak pedig kiérdemelhetik.

Használata a népzenében[szerkesztés]

Hej, te bunkócska, te drága!

Hej, te eleven fa gircses-görcsös á-ága

Segíts!

Származékai és hatása az utókorra[szerkesztés]

Az ősember beképzelt haverja viszont nagyon elszomorodott, mivel ő nem kapott megkülönböztető nevet, egyre jobban beleesett a depresszióba és a depresszió is belé. Bánatában leült a földre és katatóniába esett.

Teltek múltak a napok, évek és évszakok, ősanyos nagyon megöregedett, annyira, hogy alig tudott megtenni egy pár lépést annékül, hogy megpihent volna. Így történt, hogy az egyik nap épp Bunkócska dédunokáját akarta meglátogatni, azonban nagyon elfáradt de nem volt hová lepihennie. Fürkészte a tájat hunyorgó, hétráncú szemeivel amikor meglátta a földön üldögélő a még mindig katatóniában levő beképzelt, arrogáns havert és gondolta, hogy ő bizony ráül. Mivel igen nagyra nőtt időközben a a kemence méretű hátsója, a többi ősembernek nem is fog feltünni, hogy ő min ül – gondolta magában. Hogy akciója biztos sikerrel járjon, és a többiek ne is gyanakodjanak, megjegyezte remegő, rekedtes hangjával: "Rá ülök erre a tuskóra!". Hát ekkor viszont történt nagy csoda: felugrott a beképzelt, arrogáns haver: "Tuskó vagyok!, Tuskó vagyok!" – kiáltozta. Ősanyós pedig akkorát esett, hogy rögtön kilehelte a lelkét. Az igen figyelmes Ősbunkó Tudományos Akadémia pedig feljegyezte a legújabb beszélőnevet, hogy az utókorban az arra méltóak, ha kiérdemlik, megkaphassák a Bunkó illetve a Tuskó címet is.

Miután az ősbunkó család fosszíliává vált, és valami jöttment régészek kiásták őket, külön vitrint alakítottak ki nekik, a még napjainkban is teljes kapacitással működő – enyhe névváltozáson átesett – Bunkó Tudományos Akadémián, a Bunkók Tudományos Gyűjteménye névvel. Utódaik rendíthetetlenül őrzik hagyományaikat.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Akit az ibolyán két méterrel inneni de a tulipánton öt méterrel túli sugárzások enyhén károsítottak

Lásd még: A gammasugarak hatása a százszorszépekre.

Forrás[szerkesztés]

Elapadt.