Az úttörők tizenkét pontja
Az Unciklopédiából
Az úttörők tizenkét pontja.
Tartalomjegyzék |
Hosszas filológia kutatómunkával, erőt és fáradságot nem kímélve, leégett levéltárak üszkei között is kutakodva, egyéb nehézségeinkről itt és most egy szót sem ejtve, sikerült rekonstruálnunk a múlt alant következő egyik nagyszerű írásos emlékét. A szöveg hiteles, ezért kéretik nem belebarmolni. – A szerk.
- Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
- Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
- Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
- Az úttörő gyarapítja, és védi a szocialista társadalom értékeit.
- Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget.
- Az úttörő igazat mond, és igazságosan cselekszik.
- Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit, és az idősebbeket.
- Az úttörő igaz, hű barát.
- Az úttörő bátor és fegyelmezett.
- Az úttörő szereti és védi a természetet.
- Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
- Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.
A lebutított változat hajdan a Kisdobosok hat pontja néven volt ismert:
- A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
- A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait.
- A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
- A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
- A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
- A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.
Jegyzet
A kisdobosok és úttörők kötelességei és jogai
a) Kötelessége, hogy:
- ismerje a kisdobos- és az úttörőélet törvényét, és aszerint éljen;
- legjobb tudása szerint vegyen részt az őrsi, a raj-, más mozgalmi közösségek és a csapatközösség életében;
- képességeinek megfelelően teljesítse megbízásait, érdeklődése szerint önként vállaljon feladatokat a közösség programjainak megvalósításában;
- fizesse a tagsági díjat.
b) Joga, hogy:
- részt vehet az őrs, a raj, a csapat és más úttörőközösségek programjának elokészítésében, teljesítésében, a közös ellenőrzésben és értékelésben; javaslatait, kívánságait közölje közösségével, a gyermek- és felnőtt vezetőséggel és vezetőivel; kapjon védelmet a közösségben;
- részt vehet -- mint választó és választható -- az úttörőközösség gyermek-tisztségviselőinek megválasztásában;
- használja az úttörő-létesítményeket és eszközöket; részt vehet az úttörőcsapat, az úttörőintézmények
összejövetelein, rendezvényein, táborozáson és mozgalmi képzésben;
- viselhet egyenruhát, megbízatása szerinti rangjelzést, a szövetség kitüntetéseit és jelvényeit;
- igénybe veheti a kisdobosoknak és úttörőknek járó kedvezményeket.
Pajtás naptár 1952.
1.
Birtokba kell venni a tudományt, ki kell kovácsolni az ismeretek minden ágában a bolsevik szakemberek új kádereit. Tanulni, tanulni, tanulni kell a legkitartóbban - ez most a feladat.
- (Sztálin)
2.
Ifjú micsurinisták
Nem elég, ha szeretjük a növényeket, ismerni kell természetüket.Erre tanít bennünket a nagy "kozlovi varázsló", a halhatatlan tudós, Micsurin.
...az életfeltételeknek változtatásával meg lehet változtatni a növények tulajdonságait- mondotta Micsurin.
....Nevelte, edzette a növényeket, hogy ellenállókká, harcra képessé tegye.
....1951 őszétől minden micsurinista központi feladata, hogy részt vegyen hazánknak ebben a hazafias mozgalmában.
lásd még: gyapot, gumipitypang.