Amerika őstörténelme

Az Unciklopédiából

„Amerikának nem volt történelme, ameddig nem hívták Amerikának. Az jó volt.”

~ Csingacsguk

A spanyolok az Ibériai-félsziget felszabadítása – másnéven a reconquista – utolsó állomásaként 1492-ben bevették Granada városát a móroktól. A katonai siker nyomában érkező újlatin telepesek a katolikus hitük erőterében zavart keltő moszlimok kitelepítése mellett döntöttek, a művelet levezetésével Kolumbusz Kristófot bízták meg, aki a legcélszerűbbnek a mórok nyugaton való elhelyezését látta. (Rossz nyelvek szerint csak azért szándékozott napnyugati irányba indulni, mert szülővárosa, Genova keletre volt.) A feladat teljesítésére a spanyol uralkodó három hajót bocsátott a rendelkezésére.

A mórok hosszú és kimerítő óceáni utazás után mind meghaltak. De még ezelőtt elérték Amerikát is, ahol letelepedve az indián őslakosság számára megteremtették a kisebbségek létezésének problémáját. Mindenesetre ez a baj nem állt fenn sokáig. A Pocahontas vezette indián kitelepítési egység erejét az arabok megtörték, az indiánokat leigázták, sokukat muzulmán hitre térítették, korrupt vezetőiket elkergették.

A hollandok ilyen kulturális törés után szálltak partra Manhattan szigetén, ahol a szerződéskötés során megtévesztett őslakosokkal engedélyeztették egy jégkrémgyár felépítését. A gyártás az olcsó munkaerő és a halban gazdag folyók nyomán hamar felvirágzott.

Anglia piacai számára komoly tehertételt jelentett a holland jégkrém-dömping, így előbb védővámok elrendelésével, majd Manhattan elfoglalásával igyekeztek orvosolni a problémát; ez utóbbi azonban csak tetézte a bajt, hiszen így a gyár vámbelső területre került, ráadásul bezárásáról az erős szakszervezeti tevékenység miatt szó sem lehetett. Anglia újra védővámokat emelt a londoni érdekeknek megfelelően, ezúttal belső területei között. Az időközben milliósra duzzadt angol telepesség számára elfogadhatatlan helyzet feloldására megszervezték a bostoni teadélutánt, majd ennek kudarca után elindították a Csillagháborús Projektet válaszul a Szovjetunió hasonló törekvéseire.

A Luke SkyWalker vezette csillagflotta rendkívüli népszerűségnek örvendett a mórok, az indiánok és az angolok körében is, egészen addig, míg a nevezetes okinawai ütközetben hajóik nagyrészét megsemmisítették a csillagalattjárók, illetve amíg a figyelmet magára nem vonta Oszama Bin Husszein a manhattani jégkrémgyárnak a globális felmelegedés révén elolvasztott sarki jégsapkák vizének tengerszint-duzzasztó hatásával való megsemmisítésével.

Lásd még[szerkesztés]


Ez a szócikk: nem csonk. Csak ennyi lett, ilyenre sikerült.
Ez a tény nem tarthat vissza téged attól, hogy jobbá tegyed, hogy átírd.
Viszont a Jóisten és a Jóízlés reméljük, visszatart attól, hogy tovább rongáld.