Agyatlanítás

Az Unciklopédiából

„Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,/ a meg nem gondolt gondolat, / belezabál, amit kifőztünk, / s emberből emberbe szalad.”

~ József Attila
Agyatlanítás. Ez eredetileg ember volt, de a macska éppen kivette az agyat és az ember patkánnyá változott.
Egy kivett agy. Látjuk, hogy agyunkkal igen nagy tömeget veszítünk el!

Az agyatlanítás egy olyan sebészeti folyamat, amelyben az agyat kiveszik a fejből. Az eredménye (bár sokan ezt hiszik!) nem a halál, hanem annál is rosszabb: az agyatlanított emberből, állatból vagy tárgyból patkány lesz. Az agyatlanítás ezért a halálnál is szörnyebb büntetés.

Patkánnyá lenni[szerkesztés]

Valamennyi embert és állatot is lehet agyatlanítani, csak egy kivétel van: a patkány (ha ezt állatnak vagy embernek számítjuk). Miért lehetetlen? Hiszen a patkánynak is van agya, különben nem is tudna enni (amit állandóan csinál), embereket zaklatni (amit egyaránt csinál) és nem is köverülhetne (amit halála után is csinál). De az agy olyan kis, hogy nem látjuk. Hogyan is szednénk ki ... ? Pontosan. Különben: svájcit sem lehet agyatlanítani, de ezt azért nem említettük, mert a svájci a patkány kategoriájába tartozik.

Most kérdezheted: Az imént azt állítottátok, hogy az agyatlanított ember patkánnyá válik. De most azt mondtátok, a patkánynak is van agya.

Ezt válaszoljuk: a patkány agy nélkül is élhet. Az az igazság, hogy szinte minden patkány üresfejű, csak néhányannak van agyuk (ezt azért nem vesszük észre, mert a patkány nem használja fel az agyát (lásd a patkányagyról szóló szócikket), de hidd el, ez igaz, mert svájci kutatók találták ki!), de mindkét esetben nem lehet agyatlanítani.

Az agyatlanítás indoka általában büntetés, hiszen senki nem akar patkánnyá válni. De gyakran féltékenységre vezethető vissza. Ilyenkor egy patkány volt az agyatlanítás okozója, amely azt hitte, hogy kilophatja az ember, állat agyát és magáé helyett tudja használni. Ez nem igaz, de nem vessük bámuló szemére a patkánynak, hiszen egy patkánynak már nagyon nagy vívmány, hogy tudja mi az az agy.

Íme egy kis példa arra, hogy mi történik agyatlanításkor:

Egy patkány.
Emberek
Egy patkány.




→ → → → → → → → → → →

Az agyatlanítás története[szerkesztés]

Az agyatlanítás már a Bibilában fordul elő:

Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.

Tehát a fény előtt a föld puszta volt. Ez egy olyan nagy puszta volt, hogy csak patkányok okozhattak (az ember még nem létezett). Mivel tudjuk, hogy a patkányokat csak később hozta létre az Úr (az első Ádám volt), ezért logikus, hogy ezek a patkányok agyatlanított állatból jöttek létre. Nem tudni, hogy milyen állatról van szó és ki, miért agyatlanította, de a létezésük biztos.

Az agyatlanítás ma[szerkesztés]

Egy francia agyatlanítási ítélet

Franciaországban nagyon fontos az "écervelage". Feltehetően naponta több ezer embert és egyéb állatot agyatlanítanak (ami az erős népességi csökkenés és a rossz természetvédelem fő eredete). Az agyatlanításnak köszönhetően Franciaország ilyen fejlett és gazdag ország: a világhíres francia élelmiszeripar legeslegjelentősebb része a hústermelés. Hiszen naponta több száz patkány termelődik az agyatlanítottakból, és a patkányból igen sok különböző ételt lehet készíteni (bővebb információról lásd a patkányról szóló cikket). Ezenkívül megfejik a patkányokat ölés előtt, a tejből gyakran sajtot termelnek (ennek köszönhetően Franceban több, mint 100001 sajtfajta létezik). Ha érdemes, Svájcba eladják az agyukat is: ahogy a fenti szakaszban már olvastad, a svájciak/patkányok elég ostobák és azt hiszik, hogy egy halott agyával okossá válnak. De persze ez a kantontól függ, néhol csak fel akarnak vágni az aggyal ...

Az elmúlt egy-két évben a szörnyű gazdasági válság miatt megszigorították az agyatlanításbüntetés használatát: így azt is agyatlanítják, aki a "pronom objet indirect du passé composé et du plus-que-parfait avec un complément féminin et/ou au pluriel"-t használva a participium végén elfelejti az "-e", "-s", vagy "-es" szótagot. Emiatt az agyatlanítások 2007-re megduplázódtak. Így növekedett a sajt- és a hústermelés és Franciaország lett az egyetlen ország, amelyet nem illette a válság, sőt a bruttó hazai termék 2005-ről 2007-re meghétszeredett.

Más országokban általában nem is tudják, hogy mi az az agy, ezért ritkán fordul elő, hogy valakit agyatlanítanak. Magyarországon pedig titokban azokat agyatlanították vagy agyatlanítják majd, akik érintettek voltak a BKV-ügyben.