A zöldség

Az Unciklopédiából

„Az állam én vagyok!”

~ egy állkapocsfetisiszta emlékirataiból


„- ...na de uram! A törzsfőnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a levesbe kerüljön zöldség is!

- Nem bánom, dobjon bele egyet. ”

~ egy zöldborsó (green peas) emlékirataiból


Előszó:[1][szerkesztés]

A zöldség-problematika már évtizedek óta megkeseríti a kiskertészek életét. Termékeny talajjal szolgál viszont minden unatkozó buzgó nyelvész számára. A hivatalos megfigyelések és többéves statisztikák szerint a zöldség a kertben terem. Ennek értelmében mindazon zöldség, ami nem a kertben terem nem tekinthető zöldségnek, a megnevezés teljes jelentését tekintve ekzakt. Sőt, a kertben termő zöldségek nagyja sem tekinthető zöldségnek. Ezen kontrasztos feltételezésre az alábbi elméletek segítségével próbálnak a tudósok rávilágítani:

A, zseblámpával, gyertyával, esetleg villanykörtével

B, tudományos elemzéssel:

A tudományos elemzés során a kutatók kikutatták, hogy elemzéseiket elemi szinten kell véghezvinni. A kísérlethez egy elemista frissenvásárolt elemózsiája ideális közegként bizonyult. Elemes elméjük forszírozógépbe helyezte az elemózsia elemi részecskéjét és a kutatók rávilágítottak a problémára. Az alábbi elementáris igazságokat kutatták ki: A részecske színe egyenesen arányos annak zöldségével. Ezen szabály kimondja, hogy mindazon zöldség, mely zöld, zöldség; és mindazon zöldség ami piros, sárga, fehér, kék, és egyéb a spektrum színében visszaütköző színskálában pompázó szín nemzöld, akkor az nem zöldség.


Töltelék:[2][szerkesztés]

A kutatók ekkor még nem tudták, hogy ez a forradalmi felfedezés a biológusok többezer éves kutatásait kérdőjelezi meg. Ekzakt. A kiskertekben, nagykertekben és a bevásárlóközpontok "Zöldség" feliratú polcain nagy morajlás hallatszott. A spenót, a kelkáposzta, a kígyóuborka, és a zöldpaprika kiváltságosnak kiáltották ki magukat és nem voltak hajlandók egy térben fotoszintetizálni az alacsonyabbrendű retekkel, krumplival, paradicsommal és sárgarépával. A púri, úri módon viselkedett, mondván hogy ő, köszöni szépen, zöld, mire a zeller heves epegörcsök között püfölte a markát, hogy neem úgy van az elvtárs! Ön félig fehér! A cékla elvörösödött, és halkan átkarolta a könnyező hagymát. Ekkor a kígyóuborka felszisszent:

- Emberek! Kérem, őrizzük meg hidegvérünket! Természetesen, minden zöldség egyenlő, semmi ok a pánikra! Aha, ti nem vagytok zöldek? Avagy úgy! Na, az más.- fejezte be gúnyos mosollyal.

A kisfej fokhagyma mozdulatlanul ácsorgott, mikor a mellette terpeszkedő, alaposan felfuvalkodott káposzta felkiáltott:

- Valami bűzlik itt! -és szúrós tekintetét a közben gerezdjeire hullott fokhagymára szegezte.- Uraim!- folytatta a káposzta, miközben jóízűen pöfékelt a torzsájában tartogatott szivarból - a megoldás egyszerű. Kérem, viselkedjünk kultúrnövényekhez illően. Mindenki, aki zöld az itt marad, a többiek kérem oszoljanak szét.

Ekkor már a pritaminpaprika nem bírta tovább és csípősen felkiáltott:

- Majd, ha fagy! Nem megyek sehova, sem oszlóba, sem bomlóba! Még fiatal vagyok! De itt és most kijelentem, hogy ha ennek a fraskának nem vetünk véget, én felvágom az ereim!

- Ugyan, -szólt közbe a zöldpaprika- ezt nem engedem, egy család vagyunk! Nyugodtan lehetsz az inasom, szinesbőrű testvérem.

A pritaminpaprika ekkor elájult, csak akkor tért magához, mikor a kis fokhagyma életet lehet belé. Többé nem szólalt meg, de pikáns részletekre jöttek rá a csilipaprikák, és azt beszélik, hogy titkos terve van, bizonyára szervezkedik a zöld színűek ellen. Ezek az információk kiszivárogni látszottak, ugyanis a kelkáposzta elfogatási parancsot adott ki a pritaminpaprikával szemben. Világos volt, hogy áruló van köztük. Mindenki számára bizonyos volt, hogy ki a besúgó, a torzsanyali, a levélfényesítő...

- Csakis a kukorica lehetett az -mondta keserűen a retek- már jó ideje mindenkivel szemezett, és köztudott, hogy hajadon kora óta zöld kabátot visel.

További terv híján a nemzöld, eredetileg zöldségnek titulált kertitermények a tejespult mellett gyülekeztek és próbálták nem észrevenni a rokfort szagát és a rájuk szegeződő tejes tekinteteket.

- Barátaim! -kiáltott fel a sárgarépa, megtörve végre a csendet- bár, én köztudottan gyökér vagyok, mégis úgyérzem, ötletem támadt.

- Halljuk, halljuk! - visszhangzott a tejespult folyosója.

- Arra a következtetésre jutottam, hogy itt csak egy valami segíthet. Be kell hogy színezzük magunkat. A lisztespolcoknál rábukkantam 5 üvegcse zöld színű ételfestékre. Barátian megosztozunk és ismét elvegyülünk a közéletbe.

Így is történt, beszínezték magukat, pontosabban zöldek lettek, zöldségek. Szomorúan elégedett sóhaj hallatszott a tejespult felől.

Utószó:[3][szerkesztés]

- Ekkora zöldséget!- kiáltott fel a kutatóintézet elnöke, miután elolvasta a nyelvészek által kiadott tudományos elemzést a zöldségekről. Kisvártatva hivatta a nyelvészek elnökét, alaposan lemarházta és elküldte melegebb éghajlatra. Nyaralni. Másnap reggel, mikor a kiskertek, nagykertek és bevásárlóközpontok kerti, nem gyümölcsnek minősített terményei megtudták a hírt, nagyon elszégyelték magukat.

- Micsoda badarság volt, milyen bambák voltunk -veregette meg a spenót a mellette álló időközben zöldre festett retek vállát.

- Igen -mondta a retek, miközben egy fehér törlőkendő segítségével a maradék zöld ételfestéket törölgette arcáról- bambák; én már csak tudom, hogy zöldség vagyok.

<references>

  1. unalmas szakasz
  2. érdekes szakasz
  3. itt már majdnem vége van